• 2024. március 29., péntek

A szívem a gyerekeké, a lelkem a felnőtteké


2019.07.03

Fábián Éva 9 éves volt, amikor nagymamája elvitte a Magyar Rádió Gyermekkórusának a meghallgatására. A fellépés sikerült, a kórus tagja lett. 1972-től a Kócbabák együttes énekese volt, majd 1973-tól a Neoton és Kócbabák néven játszottak, míg 1974-től nevük Neoton Famíliára változott. 1980-ban Fábián Éva kivált a zenekarból és szólókarrierbe kezdett. 2018-ban a Neoton az újonnan alapított Legenda-díj tulajdonosa lett, amit az eredeti zenekar, az alapító tagokkal és a „később érkezettekkel” együtt vehetett át. Éva itthon és külföldön is sokat foglalkoztatott művész, aki gyermekműsoraival hódított. Az utóbbi időben ismét fellép a felnőtt közönség nagy örömére is.



- A magyar könnyűzenei élet egyik legmeghatározóbb együttesének voltál az egyik alapító tagja, de az utad másfele vitt.
 

- A sorsom olyan, hogy nem nagyon megyek a dolgok után, hanem inkább megtalálnak a lehetőségek. Most például kaptam öt világslágert, nagyon szép magyar szövegekkel, február óta dolgozunk ezen Szűcs Norbert zenei producerrel és Szabó Lászlóval, aki a dalok magyar szövegeit írta, méghozzá úgy, hogy ezek egy az egyben ugyanarról szólnak, mint az eredeti szöveg. Az emberek szeretik érteni a dalok szövegeit, örülnek ennek a lehetőségnek. Immár két éve felnőtt előadásaim is vannak, bár a fő profilom a gyerekek zenés szórakoztatása. Azonban éppen az ő szüleiktől jött a kérés és fogalmazódott meg a kérdés: miért is nem énekelek nekik is? Így aztán összeállt egy jó kis felnőtt bulis műsor, amire lehet szórakozni, jól érezni magunkat. Fesztiválokon is fellépek, de most utóbb például a Gödöllői Királyi Kastélyba is hívtak egy gálaestre. A műsorom dallamos popzenéből áll, amely sok-sok világslágert tartalmaz, de persze szerepel benne két-három neotonos dal is, amelyek az én nevemhez is kötődnek, mint például a Santa Maria, a Szia vagy a Ha szombat este táncol. 

 
- Jól felépített műsor ez is, csak úgy, mint a gyerekprogramok. Azt látom, hogy a gyerkőcök végig veled vannak a színpadon, az első perctől az utolsóig.
 
- Ez az alaphelyzet. Nélkülük nincs hiteles műsor. Az is nagy megtiszteltetés volt, amikor megtudtam, hogy egy egészségnapi műsorba azért is hívtak engem, hogy példa legyek a fiataloknak, hogy bátorítást jelentsek a korosodóknak, ugyanis azt mondták, rajtam alig látszanak az eltelt évek. Még mindig nagy vitalitással, 45 éve ugyanolyan színvonallal vagyok jelen a pályán. Igaz, ami igaz: a régi, kedvenc ruháimat ma is fel tudom venni. 
 

 
- Olvasóim ennél a pontnál egy emberként kérdezik: ez hogyan lehetséges? 
 
- 20-25 éve tudatosan figyelek arra, mit hogyan csinálok. Mindent eszem, nem vonok meg magamtól semmit, de mindenből csak keveset veszek magamhoz. A vacsora pedig kimarad. Reggel 8 és 9 óra között reggelizem, 2-3 óra között van az ebéd ideje. Ma például zöldborsó levest készítettem, és aszalt szilvával töltöttem meg sajtot, amit kisütöttem. Aztán ittam kávét mézzel, mert nem használok mesterséges édesítőszert. Igyekszem egészséges ételek enni, eszem gyümölcsöket és joghurtot is. 
 
- Hogy tudsz éhesen elaludni? 
 
- Nem vagyok éhes, bőven elég egy kis gyümölcs vagy, ahogy említettem a joghurt. Az életmódom is megkívánja ezt: régen bérletes előadásokban léptem fel, ami azt jelentette, hogy délelőtt 
10 órakor már Miskolcon vagy Békéscsabán voltam. Ehhez hajnalban kell kelni és reggelizni. Este rendszerint már 10 körül ágyban vagyok, ha nincs előadásom. Fontos része az életmódomnak, hogy „uszodás vagyok”. Heti egy napot biztosan a Lukácsban töltök, ahová bérletem van: 40 percet vagy egy órát úszom, ha ahhoz van kedvem, kicsit megyek az élménymedencékbe, aztán a termálba, majd az aqua-fittnessbe. Utána jön a masszázs. Úgy jövök ki felfrissülve, hogy könnyűnek érzem magam, és az élmény kitart a következő hétig. Húsz éve itthon végzem a tibeti szerzetesek öt jóga gyakorlatát, ami összesen 20 perc – ennyi „én-időnek” mindenkinek lennie kell. 
 
- A hatodik iksz fölött is remekül nézel ki, szép a bőröd, pedig kozmetikushoz sem jársz – ezt hallottam a Balatoni Nyár műsorban, ahová a lányoddal hívtak meg, aki a Hatos csatorna nevű tévéadó Programajánlójának szerkesztő-műsorvezetője. 
 
- A lányom László Lilla, akire nagyon büszke vagyok. Gyerekként énekelt velem a lemezeimen, de a mostani munkája sokkal jobban érdekli, és nagyon szereti csinálni. 
 
- Szép helyen laksz, élvezed a kertes ház előnyeit, a hátrányaival pedig nem kell foglalkoznod. 
 
- Hatalmas nagy kertben van egy hatlakásos társasház, gyönyörű panorámával. A teraszom is nagy, a 44 tő begónia, a muskátlik minden évben szépen megférnek ott. A ház megbízásából én tartom a kapcsolatot a kertészekkel, és én vállaltam, hogy öntözöm a virágvályúkban a virágokat, nagyon szeretem ezt, megnyugtat.
 
Vincze Kinga 

Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Létay Dóra: Szeretném behívni a nagy lehetőséget Gyógyhír Magazin

Kubik Anna: Advent a Hargitán Gyógyhír Magazin

Brüll Zsófia: Egy mese mindfelett Gyógyhír Magazin

Gegely Róbert: „Unalmas pasi vagyok, nincs káros szenvedélyem” Gyógyhír Magazin

Juhász Anna: Egy varázslat részese voltam Gyógyhír Magazin

Garami Gábor: Almafüggő vagyok és 30 éve agglegény Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter