• 2024. április 16., kedd

Az erek védelme


2020.04.04

Szervezetünkben ötféle ér biztosítja a vér keringését: az artériák, arteriolák, kapillárisok, venulák és vénák. Funkciójuk eltérő. A kapillárisok feladata például, hogy a nagyobb és kisebb verőerekből (artériák és arteriolák) érkező vért a szövetekhez juttassák, míg a kisebb és nagyobb gyűjtőerek (venulák és vénák) szállítják a vért vissza a szívhez. Ereink egészségének megőrzéséért megfelelő étkezéssel is sokat tehetünk.



Az talán mindenki előtt közismert, hogy a C-vitamin izolálása Szent-Györgyi Albert nevéhez fűződik. Azzal viszont talán kevesebben vannak tisztában, hogy a később Nobel-díjjal jutalmazott professzor nevéhez fűződik az úgynevezett flavonoidok 1930-as felfedezése is. És hogy mik is pontosan a flavonoidok? Olyan vegyületcsoportról beszélünk, melynek érvédő hatását már Szent-Györgyi és munkatársai is felismerték, és melynek egyes tagjait (ilyenek a rutin, a diozmin, a heszperidin) a mai napig felhasználja a gyógyászat e tulajdonságuk, illetve további számos kedvező hatásuk miatt. És hogy melyek ezek?

A flavonoidok kedvező hatásai 
A vegyületcsoport előnyös tulajdonságai közé tartozik, hogy segítenek szabályozni sejtjeink aktivitását, és leküzdik a szabad gyököket, amelyek az úgynevezett oxidatív stresszért felelősek. Egyszerűbben fogalmazva: elősegítik szervezetünk hatékonyabb működését. E vegyületek erős antioxidáns hatásukról is ismertek, vagyis szerepet játszanak a testünkbe jutó, potenciálisan káros molekulák leküzdésében. Ilyen flavonoidokat tartalmaz egyebek mellett a fekete csokoládé, a hüvelyesek, valamint számos gyümölcs és zöldség. (Lásd erről keretes anyagainkat is.)Szintén hasznosak a flavonoidok a gyulladásos reakció leküzdésében, az ezen állapottal járó tünetek enyhítésében.

Zöldségek és fűszernövények
Az USA Mezőgazdasági Minisztériuma több tudományos kutatás alapján közzétett egy listát, amely a főzési alapanyagként használt növényeket flavonoidtartalmuk alapján rangsorolja. Az összeállítás 1-től 5-ig értékeli a fenti szempontból a különböző zöldségeket, külön pontozva az egyes flavonoidfélék (flavonolok, flavonok stb.) bennük lévő mennyiségét. Az összeállítás szerint különösen magas flavonoidtartalommal rendelkeznek az alábbi, a magyar konyhában is használt alapanyagok. A zöldségfélék közül: brokkoli, kelkáposzta, vöröshagyma, erős paprika, újhagyma, spenót, karórépa. A fűszernövények, ehető levél- és gyökérfélék közül: kapormag, sóska, korianderlevél, kakukkfű, tárkony, lestyán.

Flavanolok
A flavonoidoknak több csoportja létezik, melyeknek élettani hatása is eltér némileg. A flavanolok főként 
antioxidáns hatásukról, illetve a szív- és érrendszeri betegségek tünetei enyhítésében játszott szerepükről ismertek. 
Flavonolokban gazdag élelmiszerek többek között a szőlő, vörösbor, tea, bogyós gyümölcsök, mogyoróhagyma.

Igazoltan hatékonyak magas vérnyomás ellen
Témánk szempontjából különösen fontos, hogy a flavonoidok igazoltan hatékonyak a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésében. Így ha olyan élelmiszerek szerepelnek étrendünkben, amelyek gazdagok ezekben a vegyületekben, azzal küzdhetünk a magas vérnyomás ellen. (Egy 2015-ös tanulmány a flavonoidok legalább öt altípusáról mutatta ki, hogy csökkentik a vérnyomást. Az írást az USA-beli, tekintélyes Biotechnológiai Információk Nemzeti Központja [National Center for Biotechnology Information; NBCI] is átvette. Angolul az interneten itt olvasható: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/
pubmed/26491142)

Csökkenti a szívroham és az agyvérzés kockázatát
Egy másik, a Journal of Translational Medicine című szaklapban közzétett írás pedig azt bizonyítja, hogy a teában, kávéban és a szójában található flavonoidok csökkenthetik a szívroham vagy agyvérzés kockázatát.

Végül érdemes tudni, hogy a flavonoidokat gyógyhatású, igazoltan érvédő tulajdonságú készítmények összetevőiként is alkalmazzák különböző érrendszeri panaszok kezelésére. Ilyenek az aranyeres problémák, vagy a visszeresség. Utóbbi jellemző tünetei a fáradt, fájó láb, az úgynevezett nehézláb-érzés, a láb feszülése, duzzadása, az éjszakánként jelentkező lábszárgörcs stb. A nekünk megfelelő termék kiválasztásához kérjük háziorvosunk vagy gyógyszerészünk segítségét.

Papp György 


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Elmúlt 50 éves? Ezekre a betegségekre figyeljen! Gyógyhír Magazin

Hajunkat is óvjuk a káros UV-sugárzástól! Gyógyhír Magazin

Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Gyógyhír Magazin

Dióhéjban a makroelemekről Gyógyhír Magazin

Húsvét utáni tünetek? Hisztamin intolerancia is okozhatja! Gyógyhír Magazin

A vegetáriánusok kisebb eséllyel betegszenek meg rákban Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter