• 2024. április 20., szombat

Amikor megszaporodnak a vécére szaladós éjszakák…


2020.05.04

Tapasztalt már gyakori vizelési ingert, ami éjszaka sem hagyja nyugton? Érezte már, hogy nehezen indul meg a vizelete, gyenge a sugár, és hogy az ürítés végén még sokáig csepeg a folyadék? Ráadásul nem érzi úgy, hogy megkönnyebbült volna? Akkor jobb, ha megvizsgáltatja a prosztatáját!



A fent felsorolt jelenségek a prosztatát érintő megbetegedések legjellemzőbb tünetei. A vizelettartással és -ürítéssel kapcsolatos problémák a prosztata méretének változásából fakadnak. A mirigy megduzzadt szövetei akadályozhatják a vizelet szabad áramlását, miután rajta keresztül húzódik a húgycső. A prosztatát érintő, előző cikkünkben felsorolt betegségek közül legtöbbször a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás állhat a háttérben,  de nem elvetendő a prosztatarák lehetősége sem.

A leggyakoribb tünet a sűrű vizelési inger, ami éjszaka is folyamatosan fennáll. De hiába kászálódunk ki az ágyból, és hajolunk a fajansz fölé, a vizelet csak nehezen indul meg, sugara erőtlen, vagy szaggatott ütemben folyik, a vizelés végeztével pedig még hosszasan csöpörög a maradék. Ráadásul hiába végeztünk, nem érezzük úgy, hogy megkönnyebbültünk volna, hogy kiürült a hólyagunk. Ez bizony a prosztata betegségére utal. 

A kezeletlen probléma súlyosabbá válik 
A fenti tüneteket mutató, de azok ellenére kezeletlen prosztata később súlyosabb állapotot, egyéb komplikációkat eredményezhet: a húgyhólyag elégtelen kiürülése miatt az ott maradó pangó vizelet növeli a gyulladás kialakulásának, illetve hólyagkövek képződésének kockázatát. A folyamatos terhelés miatt túlságosan kifeszülhet a húgyhólyag fala, és elgyengülhetnek az azt körülvevő izmok, ami az ürítési problémák súlyosbodásához vezethet. A nehéz ürítés miatt a vesékből is lassabban tud távozni a vizelet, ami a károsodásukat okozhatja, és fertőzés is kialakulhat bennük. Előállhat hirtelen vizeletképtelenség is, amikor képtelenek vagyunk üríteni. Ez katéter bevezetését, esetleg sürgős sebészeti beavatkozást tehet szükségessé.

hirdetés

Többféle betegség állhat a tünetek mögött
Fontos ugyanakkor szem előtt tartani, hogy a prosztata méretének változása nem feltétlenül jár együtt vizelettartási és ürítési problémákkal. Valakinél még egészen enyhe megnagyobbodás is komoly tüneteket indukál, míg másoknál a jóval nagyobb prosztata sem okoz problémát. Sokaknál idővel stabilizálódnak a tünetek, sőt, idővel javulhat is a helyzet.

Megelőzés
Kicsi az esélye, hogy férfiként megússzuk a prosztataproblémákat. Pár dolgot azonban megtehetünk. Például figyeljünk oda étkezésünkre, és fogyasszunk minél kevesebb telített zsírsavat, és minél több zöldséget és gyümölcsöt. Ezzel jó eséllyel csökkentjük a prosztata-megnagyobbodás kialakulásának kockázatát. A prosztatarák kialakulásának okai nem tisztázottak, ezért nincs biztos módszer az elkerülésére. Kutatások mindenesetre zajlanak, amik azt vizsgálják, hogy például a szelén fogyasztása csökkentheti-e a kockázatot – vannak biztató eredmények is –, és különböző megelőzést célzó gyógyszerek fejlesztése is folyamatban van. A prostatitist megfelelő higiéniával lehet elkerülni. Prosztatánk megóvását ugyanakkor segíthetik egyes gyógynövények, növényi eredetű táplálékok, illetve az ezeken alapuló gyógyhatású szerek.

Vizelettel kapcsolatos problémákat azonban nem csak a prosztata változó állapota okozhat. Állhat a hátterében húgyúti gyulladás, prosztatagyulladás, húgyvezeték-szűkület, egy esetleges korábbi műtét következtében heges húgyhólyag, kőképződés a húgyhólyagban vagy a vesékben, a hólyag idegi kontrolljával kapcsolatos neurológiai probléma.

Ha a jelzett tünetek megjelennek, vagy hosszabb ideje fennállnak, célszerű orvoshoz fordulni. Még akkor is érdemes lehet felkeresni egy szakorvost, ha a tünetek kevésbé zavaróak, mert akár vizeletképtelenség is előállhat. 

Ballai Vince 


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Ön férfi? Akkor készülhet a prosztataháborúkra Gyógyhír Magazin

Férfias ügyek – prosztata és tökmagolaj Gyógyhír Magazin

Apa csak egy van - vigyázzunk rájuk! Gyógyhír Magazin

A férfiak egészségéért Gyógyhír Magazin

Prosztatamegnagyobbodás – kockázatok és megelőzés Gyógyhír Magazin

Mit tehetünk a prosztatamegnagyobbodás ellen? Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter