• 2024. március 29., péntek

Így vigyázzunk vénáinkra nyáron!


2020.08.06

Végre itt a jó idő, hétágra süt a nap, minden a természetbe és a vízpartra, na meg a hűs árnyékba szólítja az embert. Arról, hogy pontosan mire kell figyelniük nyáron a vénás betegséggel küzdőknek, illetve hogy mit tehetünk az erek egészségéért ebben az évszakban, 

Dr. Tóth Tamást kérdeztük.



Köztudott, hogy ereink a meleg hatására kitágulnak, hogy minél több hőt tudjanak leadni. Sajnos azoknak a vénái, akik visszérbetegséggel küzdenek, eleve lazább falú, tágabb, így panaszaik a nyári melegben fokozódhatnak. A már kitágult vénákban a hőmérséklet emelkedése okozta tágulás hatására még több vér gyűlik össze, ezáltal a feszülő, nehézlábérzés még kellemetlenebbé válhat. Ezen okok következtében a vénás trombózis kialakulása is jobban fenyeget ilyenkor – fejti ki az orvos.

hirdetés

Mit tehetünk a megelőzésért és a panaszok enyhítésére?
Alapvetően ugyanazok a szabályok érvényesek, mint máskor: mozogjunk minél többet, étkezzünk egészségesen, és igyunk elegendő folyadékot. A testsúly-kontroll, azaz az ideális testsúly beállítása és annak megtartása szintén alapvető jelentőségű. Fagyi helyett válasszon inkább gyümölcssalátát, egyébként pedig válogasson a finomabbnál finomabb gyümölcsök közül, amelyeknek éppen ilyenkor van a szezonjuk. 

A visszérproblémákkal küzdőknél nagyon fontos, hogy rendszeresen végezzenek nem kimerítő, dinamikus mozgást, mert ezáltal működtetik a lábban található izompumpákat, ami nagyban segíti a vénás keringést. Ajánlott aktivitások például a séta, a kirándulás, a túrázás, a kerékpározás és az úszás (az előbbi mozgásformák abban az esetben, ha nem a tűző napon és a legnagyobb hőségben végezzük őket).

„Emellett érdemes odafigyelni éjjelente a végtag polcolására, és amennyire csak lehetséges a végtag rugalmas kompressziójára. Amennyiben a panaszok fokozódnak, javasolt érsebészhez fordulni, hogy kivizsgálva a betegséget megfelelő gyógyszeres, esetleges sebészi alternatívát tudjunk nyújtani” – fűzi hozzá Dr. Tóth Tamás.

Visszérproblémák nyaralás alatt 
A legnagyobb veszélyt a repülős utazás jelenti a visszérproblémákkal élők számára, ezért ezzel kapcsolatban is érdemes néhány tanácsot megosztani. A legfontosabb talán az, hogy ne sajnáljon egy kis pénzt azért, hogy több helye legyen a lábának. Sokat segít, ha tud kisebb tornagyakorlatokat végezni, amelyek segítik a vér áramlását. Ha gyógyszert szed, ellenőrizze kétszer is, nehogy otthon maradjon. Kulcsfontosságú, hogy szervezete hidratált maradjon, ezért próbáljon minél több vizet inni. A nyári hőségben izzadunk, ezért olyan italokat is érdemes fogyasztani, amelyek pótolják az elveszített elektrolitokat. Figyeljen oda a ruházatára is: a szűk ruhák akadályozhatják a vérkeringést és súlyosbíthatják a visszérproblémákat. Ha nem akarja közszemlére tenni a visszereit, viseljen – csakis természetes anyagból készült! – hosszú szoknyát vagy laza, bő nadrágot. Ezek ráadásul a kompressziós harisnyát is jótékonyan elrejtik. 

A napozás kritikus kérdés, mert ahogy korábban is említettük, a meleg rosszat tesz a visszérnek – csak óvatosan! Ha vízparton van, ússzon minél többet! Érdemes a naptej használatára is megfelelő figyelmet fordítani, hiszen a leégés jelentősen rontja a bőr állapotát, sőt a kisebb erek tágulásával kialakuló úgynevezett pókvénák is láthatóvá válnak. 

Súlyosabb esetekben, amikor a műtét már elkerülhetetlen, érdemes azt az őszi, téli vagy kora tavaszi időszakra tervezni, mert a beavatkozás utáni, néhány hétig tartó rugalmas pólyázás nyáron kellemetlen és kevésbé higiénikus.  

Vámos Éva


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Ne hagyja, hogy a meleg levegye a lábáról! Gyógyhír Magazin

A visszerek ellen Gyógyhír Magazin

A visszér velejárói Gyógyhír Magazin

Tegyünk a visszér ellen! Gyógyhír Magazin

Tanácsok visszérbetegeknek a járvány idejére Gyógyhír Magazin

A visszerek ellen Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter