• 2025. július 13., vasárnap

Keresés


75 db találat a következő kifejezésre: Alvászavar

Pszichiátriai- és alvászavarok - hogyan szakíthatjuk meg az ördögi kört?

2025.07.11

A pszichés betegségekkel élők pontosan tudják, mennyire képes rontani az állapotukon a rossz alvás, az alvászavarban szenvedők pedig szembe kell, hogy nézzenek számos betegség, így például a depresszió növekvő kockázatával, illetve meglévő pszichés betegségeik súlyosbodásával. Hogyan segíthet ennek az ördögi körnek a megszakításában a pszichiáter? Erre a kérdésre adta meg a választ dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere.

Ha nem csak a hőségtől veri ki a víz

2025.07.08

Igazságos a sorstól és a gének játékától, hogy a legnagyobb belső változás akkor érkezik, amikor az ember a külső kihívásoknak megfelelt? Egy mai negyvenes-ötvenes éveiben járó nő jó eséllyel már nemcsak a céljait tudja, de az oda vezető utakat is megtalálta, lassan végigjárta, a szembejövő akadályokat átugrálta. Nemcsak a magánéletében, de a szakmájában is erre az időre teljesedik ki, hősiesen helytállva az újabb és újabb feladatokban. De vajon a frissen érkezett helyzettel is meg tud-e majd birkózni, vagy az átalakulás szele viharokat okoz?  Nincs rá egységes válasz, de megpróbáljuk megfejteni a testi-lelki hátteret.

Így csökkenthetjük a szervezet kortizolszintjét

2025.07.07

Felmérések szerint a felnőttek kétharmada hetente legalább egy-két alkalommal intenzív stresszhelyzetbe kerül, százból tizenöten pedig a krónikus stressz hatásaként fellépő betegségektől szenvednek. Ebben szerepet játszik a kortizolszint egyensúlyának tartós felborulása.

Nyár pajzsmirigybetegen: ezekre figyeljen

2025.06.20

A krónikus betegséggel élők számára a nyári időszak fokozott odafigyelést igényel, hiszen sok állapot szövődményének esélye a melegebb hónapok során magasabb, több panaszt tapasztalhat a beteg, ráadásul az sem ritka, amikor módosítani kell a terápián. Hogy a pajzsmirigy betegséggel élőknek mi mindenre kell ekkor figyelniük, azt dr. Koppány Viktóriától, az Endokrinközpont endokrinológusától kérdeztük meg.

Erős vérzés 50 felett? Ilyen okai lehetnek

2025.06.19

Ha túl erős vagy túl hosszú a menstruáció, menorrhagiáról van szó, ami egy bizonyos ponton túl orvosi segítséget igényel. De vajon milyen okai lehetnek ennek a jelenségnek 50 felett és mit lehet tenni ellene? Dr. Józan Gyöngyi, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyásza, sebész válaszolt a kérdésekre.

Honnan tudható, hogy a hőség miatt nem alszik vagy alvászavara van?

2025.06.18

A kánikula, az éjszaka is magas hőmérséklet nagyon sokaknál megnehezíti az alvást, ez a fajta adaptálódás még egészséges szervezetnek sem könnyű. Aki pedig már korábban is alvászavarral küzdött, annak talán még súlyosabb lehet a helyzete. De honnan tudhatjuk, hogy csak a hőség miatt szenvedünk vagy valódi alvászavarunk van? Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, az alváslaboratórium vezető szomnológusa (alvásszakértője) válaszolt a kérdésre.

Bélflóra és betegségek: több probléma állhat a hátterében

2025.06.13

A bélflóra egészsége nemcsak az emésztésünket befolyásolja, egyensúlyának felborulása olyan tünetek mögött is meghúzódhat, mint a krónikus fáradtság, alvászavar, koncentrációs nehézségek, sőt akár a depresszió vagy a motiválatlanság. A célzott terápiában segítenek azok az új vizsgálatok, amelyek egyszerűen kiderítik, hogy panaszaink hátterében valóban a bélflóra egyensúlyának eltolódása áll-e. 

Tartsuk kordában a kilókat!

2025.04.26

Arról, hogy milyen az ideális és szép test, megoszlanak a vélemények. Szerencsére, hiszen, ahányan vagyunk, annyifélék is. Mindenkinek más a szépségideálja, így valaki a sportos vonalakat, valaki pedig a kerekded idomokat kedveli. Azonban mindkét esetben fontos az egészséges arányok megtartása, így figyelnünk kell, hogy ne essük túlzásba a diétát illetően, illetve vigyáznunk kell a plusz kilókkal is. A túlsúly ugyanis az egészségünkre is káros hatással lehet.

5 trükk az álmatlanság legyőzésére

2025.04.26

A kényelmes ágy és párna, a csend és a sötétség a jó alvás alapja. De mi tegyen az, aki mégsem tud megfelelően pihenni? Adunk néhány tanácsot.

Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?

2025.04.22

Szerencsére ma már leszámoltunk a klisékkel és elfogadtuk, hogy nem a tökéletes beach body, hanem inkább az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. A nyár beköszöntével mégis sokan szeretnének változtatni a külsőjükön, hogy nyaraláskor vagy strandoláskor a lehető legjobb formájukat hozzák. A kiegyensúlyozott étkezéssel kombinált rendszeres testmozgás mellett esély nyílik a változásra, de mi van akkor, ha ez sem válik be?

Csökken a teljesítménye, szorít a mellkasa? Fontos a kivizsgálás!

2025.04.10

Bizonyos mértékig természetes, hogy 40-50 felett nem ugyanolyan a teljesítőképességünk, mint 18 évesen. Az sem ritka, különösen a szellemi munkát végzőknél, hogy időnként nehezen megy a koncentráció. A testi tüneteket azonban nem lehet mindig a túlhajszoltság számlájára írni. Dr. Bőhm Tamás, a Kardioközpont belgyógyásza, kardiológus azokra a jelekre hívta fel a figyelmet, amelyek megléte esetén fontos a kardiológiai kivizsgálás.  

Mikortól beszélhetünk krónikus fájdalom szindrómáról?

2025.04.04

A krónikus fájdalom szindróma széleskörű megítélése napjainkban jelentős változáson megy át, hiszen ma már egyre kevesebben bélyegzik „hisztinek”, ha valaki tartósan komoly, de nem feltétlenül konkrét eredetű fájdalomtól szenved. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, a neurálterápia - és a HKO / TCM szakorvosa a KFSZ legújabb megközelítéséről és a komplex kezelés lehetőségeiről beszélt.

Fáj a fejem, front közeleg?

2025.03.24

Az időjárás globálisan egyre szeszélyesebb, ráadásul a Kárpát-medence fölött hetente akár több légköri front is áthalad. Nem csoda, hogy ez megviseli a frontérzékenyeket, akik leginkább fejfájásra, migrénre vagy ízületi fájdalmaik erősödésére panaszkodnak.

Kézremegés - a Parkinson-kór kezdetén nyugalomban jelentkezik

2025.03.22

A Parkinson-kór egyik legismertebb és legjellegzetesebb tünete a kézremegés, amely eleinte leginkább csak az egyik oldalon alakul ki, és esetleg remeghet a láb és az áll is. Ugyanakkor nem minden kézremegés oka a Parkinson, ez csak az alapos kivizsgálás során derülhet ki. Dr. Füzesséry Judit, a Neurológiai Központ neurológusa beszélt a témáról.

Pszichiátriai- és alvászavarok - hogyan szakíthatjuk meg az ördögi kört?

2025.03.18

A pszichés betegségekkel élők pontosan tudják, mennyire képes rontani az állapotukon a rossz alvás, az alvászavarban szenvedők pedig szembe kell, hogy nézzenek számos betegség, így például a depresszió növekvő kockázatával, illetve meglévő pszichés betegségeik súlyosbodásával. Hogyan segíthet ennek az ördögi körnek a megszakításában a pszichiáter? Erre a kérdésre adta meg a választ dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere.

Így segíthet az AI a pajzsmirigybetegség felismerésében

2025.03.16

A pajzsmirigyet érintő betegségek Magyarországon népbetegségnek számítanak, a lakosság 10-15 százalékát érintik. Különösen érintettek a hölgyek, a pajzsmirigy betegséggel élők 75-80 százaléka ugyanis nő. A tünetek sokfélék és sokáig észrevétlenek lehetnek, így elsőre nem mindig beazonosíthatóak. A SYNLAB új vizsgálatával, a mesterséges intelligencia segítségével már egyetlen vérvételből felmérhető a hat leggyakoribb pajzsmirigyet érintő betegségcsoport kockázata, így megelőzhető a súlyos tünetek kialakulása.

Aminosavak: az élet építőkövei

2025.03.04

Az emberi test 20 százalékát alkotó fehérjék döntő szerepet játszanak szinte minden biológiai folyamatban. Apró építőköveik a nélkülözhetetlen aminosavak, amelyek fehérjetartalmú tápanyagokkal jutnak a szervezetünkbe.

Már nem biztos, hogy az esti edzés árt az alvásnak

2025.03.01

Bár az régóta köztudott, hogy a rendszeres testmozgás csökkenti a szorongást, szinte minden testi funkcióra kedvezően hat, a gyógyításban és a megelőzésben is kiemelt szerepe van, de sokáig tartotta magát az a nézet is, hogy esti edzés megzavarhatja a jó alvást. Az újabb vizsgálatok fényében azonban ez már korántsem biztos. Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, az alváslaboratórium vezető szomnológusa ismertette a részleteket.

10 tipp, hogy könnyebben átvészelje az óraátállítást

2025.02.22

Idén március 30-án állunk át a nyári időszámításra, azaz szombatról vasárnapra virradóan egy órát veszítünk az alvásidőből. Az óraátállítás miatt sokan a szokásosnál fáradtabbnak, levertebbnek érezhetik magukat. Mutatunk néhány tippet, amivel könnyebb átvészelni ezt az időszakot, és hosszútávon is javulhat az alvásminőség.

Minden második ember ebbe a betegségbe hal bele

2025.02.20

Hazánkban minden második ember szív- és érrendszeri betegségbe hal bele, pedig a betegség megfelelő életmóddal, szűréssel, kezeléssel és folyamatos ellenőrzéssel jó eséllyel elkerülhető. Terápia és odafigyelés nélkül a vénák állapota folyamatosan romlik, a betegség legsúlyosabb stádiumában nem gyógyuló fekélyek alakulnak ki elsősorban az alsóvégtagon. Kezeletlen állapotban, a folyamat előrehaladtával a végtag amputálására lehet szükség.  Az évente végzett amputációk számát tekintve Magyarország az európai lista élén áll.

Az alvási zavarok és a stroke

2025.02.16

Az alvás létfontosságú része életünknek, ugyanolyan meghatározó testi-lelki egészségünk szempontjából, mint a rendszeres mozgás és az egészséges táplálkozás.

A sötét, a hideg örömtelenné teszi? A szezonális depresszió létező jelenség

2025.02.14

Főként ősszel és télen tapasztalhatják az erre érzékenyek a szezonális depressziót, ami feltételezhetően a kevesebb napsütés, „rövidebb” napok miatt kialakuló agyi kémiai változások következménye. Bár a természeti adottságokon nyilván nem lehet változtatni, a hangulat javítható és érdemes is ebben segítséget kérni. Ennek lehetőségeire hívta fel a figyelmet dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere.

A fogyásban is segíthet a bélflóra helyreállítása

2025.02.13

A túlsúlytól is segít megszabadulni és többek között a puffadás, hasmenés és székrekedés leküzdésében is megoldást jelenthet a bélflóra helyreállítása.

Aludjon többet az egészségéért!

2025.02.10

Mikor ébredt fel ma reggel?  Rendesen kialudta magát? Nem? Lehet, hogy ön is azok közé tartozik, akik alvásproblémákkal küzdenek, de nem ismerik fel, vagy nem akarják tudomásul venni.

Miért nem hagyja aludni a bizsergő, nyugtalan lába?

2025.02.02

Sokak életét megkeseríti a nyugtalan láb szindróma, amely éjszaka okoz furcsa, rendkívül zavaró tüneteket. Bizsergés, viszketés, égő érzés? A probléma szerteágazó panaszokat okozhat, és bár ismertek a rizikófaktorai, bizonyos esetekben nem pontosan meghatározható a kiváltó oka.

A stressz fokozott fájdalomérzéshez vezethet

2025.01.29

Mi a közös a krónikus migrénben, a hátfájásban és az irritábilis bél szindrómában? Mindegyik tünetegyüttest kiválthatja vagy súlyosbíthatja a központi idegrendszer sajátos szabályozási zavara, az úgynevezett központi idegrendszeri szenzitizáció, amely az ingerek felnagyításáért felelős. A túlérzékenység kialakulásához a stressz is hozzájárulhat, ezért a fájdalom csökkentéséhez nélkülözhetetlen a stresszkezelés.

Hogyan hat a szervezetre a rossz alvás?

2025.01.18

Sokan úgy gondolják, négy-öt óra alvás elég éjszakánként, holott felnőtteknél 7-8 óra jó minőségű éjszakai alvás lenne szükséges, gyerekeknél és serdülőknél még ennél is több. A nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás ugyanis nem csak nappali tüneteket okoz, de számos betegség rizikóját is növeli.

Meg tud szakadni a szív?

2025.01.18

Halálesetek egész sora kísérte a karácsonyi ünnepeket, tini korunk ikonjaitól kellett búcsúznunk épp az év legszebb napjain. Mind közül talán a legmegdöbbentőbb azonban egy családi tragédia volt: Carrie Fisher halálhírének hallatán még fel sem ocsúdtak rajongók százezrei, másnap édesanyja, Debbie Reynolds elhunytával lett tele a sajtó. És elindult, az egyáltalán nem alaptalan találgatás: vajon tényleg megszakadt a színésznő, édesanya szíve gyermeke elvesztésétől?

Mi okozhatja az ünnepek utáni depresszív hangulatot?

2025.01.11

Az ünnepek legtöbbször felfokozott hangulatban telnek, az emberek általában ekkor tele vannak élményekkel, hiszen mennek a rég nem látott rokonokhoz, barátokhoz. Azonban, ahogy elmúlik ez az időszak, sokan mélabússá válnak, depresszív hangulat uralkodik el rajtuk.

Ünnepek utáni depresszió: hormonzavar is okozhatja

2024.12.27

Az ünnepek legtöbbször felfokozott hangulatban telnek, az emberek általában ekkor tele vannak élményekkel, hiszen mennek a rég nem látott rokonokhoz, barátokhoz. Ha elmúlik ez az időszak, sokan mélabússá válnak, depresszív hangulat uralkodik el rajtuk.

Töltsük meg gyógyító illatokkal a lakást

2024.12.27

Az illóolajokat az ókor óta nagy becsben tartjuk és számtalan formában használjuk. Messze túlmutatnak a kellemes illaton: segíthetnek a közérzetünk javításában, és gyógyhatásuk is figyelemre méltó. Hét olyan illóolajat gyűjtöttünk csokorba, amelyek a zord télben is energiával töltenek fel a hétköznapokra.

Mi okozza az őszi szorongást?

2024.12.03

A diabétesz (vagy cukorbetegség) egy magas vércukorszintet okozó anyagcsere-zavar, mely során a szervezet nem megfelelő módon termeli vagy használja fel az inzulint, vagyis azt a hormont, amely a táplálékból nyert glükóz (cukor) feldolgozását segíti a szervezetben.

A krónikus fejfájás természetes gyógymódokkal

2024.11.30

Amennyiben a fájdalom naponta jelentkezik, akkor krónikus fejfájásról beszélünk. Az nem olyan érzés, mint a migrén, mert ott a betegek fény-, hang- és szagérzékenységet tapasztalnak, illetve hányinger, szédülés és rendkívüli fáradtság is jellemzi őket.

Nyugtató, immunerősítő és bőrápoló

2024.11.17

Rohanó világunkban egyre többen szenvednek a szorongás és a depresszió tüneteitől, és  problémájukkal rögtön nyugtatókhoz és antidepresszánsokhoz fordulnak. Sok esetben azonban a gyógynövények ereje is hatékony lehet.

Sokakat érintő valódi betegség: generalizált szorongás

2024.11.16

A 2020-as években nem nehéz olyan élethelyzetre gondolni, amikor erősebben szorongunk a szokásosnál. Elég csak a ránk zúduló hírek és tévhírek (fake news) özönére gondolni, amelyeket még ellenőrizni sem tudunk, és könnyű beleesni a szorongás csapdájába.

Segíts gyermekednek visszatalálni az offline világba!

2024.11.15

A mai naptól ingyenesen letölthető a Bethesda Gyermekkórház képernyőcsökkentő programjának kiegészítéseként elkészült e-book. Jelenleg a fiatalok a napjuk egynegyed vagy akár egyharmad részét is a képernyők előtt töltik, ez pedig valamennyi korábbi év fenyegető tendenciáját felülmúlja.

Mit tehetünk, ha a stressz felborítja a hormonális egyensúlyt?

2024.11.14

Mi az összefüggés a hormonális egyensúly és a stressz között? Hogyan hat ránk az „üss vagy fuss” mechanizmus? Milyen hosszú távú hatásai lehetnek a kezeletlen stressznek a hormonrendszerünkre és van-e mód ezek korrekciójára? Dr. Bérczy Judit, az Endokrinközpont endokrinológusa, belgyógyász válaszolt a kérdésekre.

Szorongás, depresszió? Az életmód is támogathatja a gyógyulást

2024.11.14

A szorongásos zavarok és a depresszió valódi pszichiátriai betegségek, amelyek kezelése gyógyszeres támogatásra és pszichoterápiára épül. Az utóbbi években, évtizedekben azonban egyre több bizonyíték támasztotta alá, hogy a megfelelő életmód megelőző és akár gyógyító hatású is lehet, és több oldalról is támogathatja az érintettek felépülését. Dr. Szekeres György PhD, a Pszichiátriai Központ pszichiátere, egyetemi docens járta körbe a témát.

November a fogászat hónapja!

2024.11.06

A szép mosoly, az egészséges fog, a kellemes lehelet alapvető egészségügyi és esztétikai elvárás. Mi magunk is sokat tudunk tenni érte a hétköznapokban, ha figyelünk a részletekre és nem felejtjük el a szájápolás fontosságát. Fogaink épségét a genetikai adottságokon túl szokásaink is meghatározzák.

Legyen a szívügye!

2024.10.25

Magyarországon a halálozások több mint felét szív- és érrendszeri megbetegedések okozzák. Gyakran halljuk, hogy az étrend megváltoztatása, a rendszeres testmozgás és a dohányzás elhagyása segíthetnek a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésében. De van néhány további dolog, amit ugyancsak érdemes megtenni szívünk egészségéért.

Rosszul alszik? Gondoljon a tápanyagpótlásra!

2024.10.21

Az ősz beköszöntével alkalmazkodni kell a hűvösebb időjáráshoz, a rövidülő nappalokhoz, s ilyenkor sokan nyugtalanabbul alszanak, fáradtan ébrednek. Az alvászavarhoz bizonyos tápanyagok hiánya is hozzájárulhat, ezért érdemes gondoskodni róla, hogy vitaminokból és egyéb mikrotápanyagokból elegendő mennyiséget vigyünk be a szervezetünkbe.

Mi állhat a hangulatingadozás mögött?

2024.10.18

Hirtelen hangulatváltozást testi és lelki tényezők egyaránt kiválthatnak. Sokszor házilag is orvosolható, például a táplálkozást vagy az életmódot érintő okok állnak a háttérben, míg vannak olyan esetek, amikor szakszerű kezelésre van szükség.

Mi áll az izomgyengeség mögött?

2024.10.17

Sokféle oka lehet annak, ha valaki úgy érzi, nehezebben áll fel a székből, megerőltető felmenni a lépcsőn, vagy gyenge a keze ahhoz, hogy kinyisson egy befőttesüveget. Az izmok többnyire apránként veszítenek erejükből, de olykor hirtelen is felléphet az izomgyengeség.

Menopauza világnap: megfelelő életmóddal csökkenthetők a kellemetlen tünetek

2024.10.07

A női hormonális működés ívének vége, a klimax időszaka, az úgynevezett "változókor".  Sokféleképpen nevezzük ezt a minden nőt érintő időszakot, melynek október 18. a világnapja. A menopauza azonban nemcsak a menstruáció végét jelenti, hanem hormonális változások egész sorát, amelyek hatással lehetnek az egészségre is. Ebben az időszakban megnő bizonyos betegségek, például a szív- és érrendszeri problémák, valamint a cukorbetegség és csontritkulás kockázata is. A SYNLAB orvosszakértőjével beszélgettünk.

Migrénes? Fogadja meg a neurológus tanácsait!

2024.10.06

Bár a migrén szót gyakran a fejfájás szinonímájaként használják, aki valóban migrénes, az pontosan tudja, mi a különbség a két kifejezés közt. Ez az életminőséget jelentősen befolyásoló betegség akár napokra is „betegállományba” kényszerítheti az embert, ezért nem csak a kezelése, de a lehetséges megelőzése is igen fontos. Dr. Para Szabolcs, a Neurológiai Központ neurológusa osztotta meg velünk a legfontosabb tanácsokat.

Mi áll az izomgyengeség mögött?

2024.10.03

Sokféle oka lehet annak, ha valaki úgy érzi, nehezebben áll fel a székből, megerőltető felmenni a lépcsőn, vagy gyenge a keze ahhoz, hogy kinyisson egy befőttesüveget. Az izmok többnyire apránként veszítenek erejükből, de olykor hirtelen is felléphet az izomgyengeség.

A menopauza egy természetes folyamat, készüljünk fel rá!

2024.10.02

A változókor, más néven klimax, minden nő életének természetes szakasza, amely hormonális változásokkal jár. A petefészkek ösztrogén- és progeszterontermelése fokozatosan csökken, ami végül a menstruáció elmaradásához, azaz a menopauzához vezet. Ám a változókor elérésével ennél sokkal több történik a női testben és lélekben. A női egészséghónap alkalmából a Budai Egészségközpont összefoglalja a témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, és felhívja fel a figyelmet a rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálatok fontosságára.

Horkol, légzéskimaradása van? Segíthet az otthoni alvásvizsgálat!

2024.09.15

Sokan szenvednek a horkolás és az alvás alatti légzéskimaradás tüneteitől, a háttérben álló okok felderítésére azonban kevesebben szánják rá magukat. Egyeseket a hosszú várólista, másokat az idegen környezetben eltöltött éjszaka tart vissza attól, hogy alvásvizsgálatra vállalkozzanak. Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, szomnológus szerint számukra jelenthet megoldást az otthoni alvásdiagnosztika.

A jó alvás segíthet a fogyásban is

2024.09.13

Belevágott az életmódváltásba, de nem akarnak olvadni a kilók? Érdemes átgondolnia, mennyit és hogyan alszik. Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, szomnológus egy friss tanulmányt elemezve az összefüggésekre hívta fel a figyelmet.

Fellélegezhetünk?

2024.08.25

A parlagfűpollen koncentrációja általában augusztus végén - szeptember elején tetőzik, és a pollenszemek az első fagyokig jelen lehetnek a levegőben. Az allergiaszezon alatt sokan nehezen tudnak kimozdulni otthonról az állandó tüsszögés miatt, ráadásul az allergiás tüneteket felerősíti a kánikula és a környezetszennyezés is. Vannak azonban hasznos tanácsok erre az időszakra.

Figyelem: klimax után nő a szívbetegségek kockázata

2024.08.15

A menopauza egy új fejezet a nők életében. Azzal is tisztában kell lenni azonban, hogy ebben az életszakaszban nő a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata, főleg azoknál, akiknél az átlagnál korábban köszöntött be a klimax.

Ezért fáradtak nyáron a magyarok

2024.08.11

Évente átlagosan 44 óra alvásvesztést okoz a globális felmelegedés egy nemzetközi tanulmány szerint. A magyarok fele még az uniós átlagnál is rosszabbul alszik, nyáron pedig még inkább felerősödnek a meglévő alvásproblémák. A klímaváltozás új kihívásaira és a kánikula álmatlanságának leküzdésére új technológiák és hálószobakellékek állnak rendelkezésünkre. A JYSK és a Magyar Alvás Szövetség összeállításából kiderül hogyan lehetnek pihentetőbbek a nyári éjszakák.

Így bírja ki a nyarat, ha változókorba lépett

2024.08.11

A nyári hőség sokak számára nagy megterhelést jelent, főleg akkor, ha valaki belépett a változókorba. Ekkor a kánikulától függetlenül olyan kellemetlen tünetek gyötrik az illetőt, mint az izzadás, hőhullámok, ingerlékenység, alvászavar. Ezeket sajnos csak súlyosbítja, ha magasra kúszik a hőmérő higanyszála. Hogy miként lehet elviselni a nyári kánikulát klimax idején, arra dr. Hetényi Gábor, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza adott hasznos tanácsokat.

A saját farkát üldözi a stresszes álmatlanság kígyója

2024.08.10

Ön mennyit stresszeli magát a pénzügyi gondokon, a munkaügyeken, a megoldatlan érzelmi problémákon vagy a közeledő sötét és nyirkos téli napokon? Elég sokat ahhoz, hogy ne aludjon jól miattuk? Akkor sajnos jó úton jár, hogy bekerüljön a stresszes álmatlanság ördögi körébe.

Rettegett szénanátha

2024.08.09

Orrfolyás, orrdugulás, orrviszketés, tüsszögés. Sokaknak ismerősek lehetnek ezek a tünetek, hiszen a felnőttek 30, a gyerekek 40%-a szenved szénanáthától, vagyis allergiás rhinitistől.

Oxigén koncentrátor - az otthoni oxigén terápia

2024.07.12

Az oxigén koncentrátort nem szabad összetéveszteni a lélegeztető géppel. Míg az utóbbi az inaktív – öntudatlan, kómában, vagy mélyaltatásban lévő – beteg esetén is biztosítja a légzést és a mellkas mechanikai munkáját, addig az oxigénkoncentrátor az aktív légzésre képes személyek hétköznapi életét teszi könnyebbé azáltal, hogy extra mennyiségű, szabadon áramló oxigént juttat az orron keresztül a tüdőbe, s így az egész szervezetbe.

Dióhéjban a makroelemekről

2024.07.06

A testünk felépítéséhez nélkülözhetetlen ásványi anyagokat makro- és mikroelemekként is ismerjük. Szervezetünk összes ásványianyag-szükségletének mintegy felét a kalcium, negyedét a foszfor teszi ki, az összes többi ásványi anyag a fennmaradó részen osztozik.

Áttörés a Lyme-kór diagnosztikájában

2024.06.28

Piacra lépett a legújabb, magyarok által fejlesztett innovatív labordiagnosztikai eljárás a DualDur, amely azonosítja a kullancsok által terjesztett Lyme-kór okozóját a betegség bármely időszakában, akár már a csípést követően egy héten belül is.

Hő és hullámok, avagy klimax nyáron

2024.06.18

A változókorba lépve sokan tartanak a melegebb időjárástól, hiszen panaszaik a hőségben felerősödhetnek. Érdemes időben végig gondolni, mit tehetünk azért, hogy elviselhetőbbé tegyük a kánikulát.

A gombás fertőzéstől a chlamydiáig

2024.06.17

A női hüvelyben jelentkező fájdalmas, égő érzésnek számos oka lehet, amelynek fontos utánajárni. Dr. Karászi Viktória, a Nőgyógyászati Központ nemigyógyásza, bőrgyógyász szakorvos összegzéséből kiderül, hogy az irritációtól a menopauzán át a nemi úton terjedő betegségekig többféle lehetőség is felmerülhet, amelyek kezelése természetesen szintén különbözik.  

"Nincs végtelenített konténer-lélek"

2022.05.17

Tari Annamária klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, népszerű könyvszerző és a médián is átjön, hogy rendkívül kedves, nyugodt és kiegyensúlyozott személyiség. Nyilván neki is lehetnek problémái, de erről soha nem beszél – nem is lenne etikus, hiszen a szakmája éppen arról szól, hogy másoknak, hogy sokaknak adjon erőt, biztonságérzetet, bátorítást, életerőt. Mint ahogy ebben a beszélgetésben is erre törekedett.   

Kassák Lajos – egy modern zseni viszontagságai

2021.05.27

Kassák Lajos (1887-1967) a magyar avantgard vezéralakja és egyúttal az egyetlen jelentős honi alkotója volt. Imponálóan gazdag életművet hagyott hátra és nemzetközileg is jegyzett művész volt. Egészségével nem sokat törődött, de szerencsés adottságai miatt mégis magas kort ért meg.

Füst Milán, „a legjelentősebb magyar hipochonder”

2021.03.19

Füst Milán (1888 – 1967) „a legjelentősebb magyar hipochonder” volt Nádas Péter találó megfogalmazása szerint és ezzel alighanem senki sem fog vitatkozni, aki elolvassa a szerző negyven éven keresztül írt, monumentális Napló-ját. Maga Füst is figyelmezteti az olvasót: „Aki ezt a naplót olvasni fogja, az unalomig jóllakhat halálos gondolataimból…” Kamaszkora óta készült a rövidesen bekövetkező halálra – mondhatni, állandó felkészültséggel várta az elkerülhetetlent, ám végül egészen szép kort élt meg: 79 éves korában távozott.

Komoly pszichés zavarokat okozott a járvány

2020.10.18

A koronavírus-járvány miatti bezártság világszerte erőteljesen hatott az emberek pszichés állapotára, többségüknél több tünet is jelentkezett, sokuknál ráadásul életükben először. 

Aludjon jól, ébredjen kipihenten!

2020.09.05

A nyárral együtt a lazítás időszaka is véget ért, szeptembertől gyerekekre és felnőttekre is egyre több feladat vár. Ideje, hogy ismét odafigyeljünk a pihentető alvásra – néhány egyszerű szabály betartásával reggelenként újult erővel vághatunk neki a napnak.

Ha túl sok a stressz

2020.06.02

Felgyorsult világunkban sokakat ér tartós stresszhatás, amiért a test és a lélek egyaránt magas árat fizet. De hogyan ismerhetjük fel a túlzott stresszt, és mit tehetünk ellene?

Természeti csoda, ahol test és lélek megújul!

2020.03.01

Gyógyvizekben Magyarország nemcsak a világ egyik leggazdagabb országa, hanem nálunk található a világ legnagyobb természetes, meleg vizű gyógytava is, a Hévízi-tó.

Termálfürdőzés: egyre népszerűbb a magyar fiatalok körében

2020.02.11

Egy aktív pihenés, amely regenerál és közösségi élményt is nyújt Magyarország köztudottan termálvíz-nagyhatalom, aminek előnyeivel a fiatalok is mindinkább tisztában vannak, mert egyre többen keresik fel a termálfürdőket – derül ki az egyik hévízi szálloda által gyűjtött adatokból. Az orvosszakértő szerint ez nem véletlen, hiszen a termálvíz sok, a modern életvitelhez kapcsolódó problémára kínálhat  gyógymódot.

Alvás és mentális egészség

2019.07.03

A modernkori ember általában nem akkor alszik, amikor szeretne, és nem annyit alszik, amennyit szeretne. Az alváshiány okozta alvásdeficit folyamatosan nő, ami már rövid távon is a szervezet és az elme egyensúlyának megbomlásához vezethet.

Mint Columbo felesége

2019.04.02

Van az ember életében olyan időszak, nem is kevés, és jellemzően hosszú, amikor a változókor pont olyannak tűnik, mint Columbo felesége. Hallunk, olvasunk róla eleget, de valójában még a létezésében is kételkedünk. Pedig a testi tünetek– alvászavar, hőhullámok, hízás- mellett a lelkiek, mint például ingerlékenység, állandó fáradtság, szorongás, hangulatingadozás sem elhanyagolhatók.

Változókor – változó megítélés?

2019.02.01

Vajon mi köt össze négy nőt: egy üzletasszonyt, a celebet, egy bio-vega korosodó hippit, és egy háziasszonyt? Bár különbözőek, egy platformra hozza őket koruk, a változó… és a színpadon nincs tabu. A Menopauza című musical, melyet nemrégiben mutattak be a fővárosi Játékszínben, az elmúlt években meghódította a világot. Vajon a színpadon kívül tabu-e a menopauza? Mi is az, amit minden nőnek tudnia kellene róla?

Tippek a nyári fáradtság enyhítésére

2016.08.08

Tudta-e, hogy nemcsak tavaszi fáradtság létezik, hanem nyári fáradtság is? Ha egy pihenéssel töltött hét sem enyhít a kimerültségén, elképzelhető, hogy valamilyen egészségügyi probléma áll a háttérben. Adunk néhány tanácsot, mit tehet ellene.

Fáj, recseg, ropog

2016.03.02

A krónikus ízületi gyulladás sokak életét keseríti meg. Megfelelő étrenddel és sporttal azonban jelentősen csökkenthetjük a mozgásszervi panaszok esélyét és a fájdalmakat.

Diabétesz: egy megtévesztő betegség

2014.11.24

A diabétesz észlelésekor érdemes azonnal orvoshoz fordulni, hogy az időben megkezdett kezeléssel megelőzhető vagy legalább késleltethető legyen az alapbetegségnél sokkal veszélyesebb szövődmények kialakulása.

Parkinson-kór, a folyamatosan változó betegség

2014.04.08

Április 11. a Parkinson-kór Világnapja A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó idegrendszeri megbetegedés, ami Európában közel 1,2 millió embert érint. Legtöbbször mozgással kapcsolatos panaszok jellemzik, ezek közül legismertebb a nyugalmi állapotban jelentkező remegés. Gyakoriak a mozgáshoz nem köthető panaszok is, mint például fájdalom, alvászavar és hangulatzavarok. A betegséget jelenleg nem lehet meggyógyítani vagy megelőzni, azonban az orvostudomány folyamatos fejlődésének köszönhetően gyógyszeres kezeléssel a tünetek jól kezelhetőek.

Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
júliusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája