• 2025. május 07., szerda

A Nagy Óceántakarítás


2013.09.17

A 19 éves dán Boyan Slat szerint 5 éven belül kitakaríthatjuk a világ óceánjait A világ óceánjainak megtisztítása a hatalmas mennyiségben felhalmozódott műanyag és egyéb hulladékoktól korábban lehetetlennek tartott ötlet volt. Most, ez a 19 éves dán fiú mégis azt állítja, hogy nem csupán orvosolható ez a probléma, hanem azt is, hogy mindez 5 éven belül valósággá válhat, és még profitot is fog termelni!



Elöljáróban idézzük Boyan Slat honlapját, ahol megkérik a sajtót a korrekt közlésre: „Csak félúton járunk a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésében. Az előzetes elképzelések és lehetőségek nagyon ígéretesek és az 50 fős csapat jól halad a munkával, de nem akarnak félkész koncepcióval előállni, amíg a kutatás és fejlesztés zajlik. A megvalósíthatósági tanulmány ez év végével láthat majd napvilágot.”

Az úgynevezett „Csendes-óceáni Szemétfolt” (Great Pacific Garbage Patch) felhalmozódott műanyagrészecskék hatalmas mennyiségéből áll. Más óceánoknak is megvan a maga műanyag hulladék gyűjteménye összesen 6 szemétsziget ismert, melyek 90%-a műanyag hulladékokból tevődik össze. Tudósok százai vizsgálták már, hogyan lehetne ezt a 20 billió tonnányi műanyag hulladékot eltávolítani, de hiába…

Mégis, a 19 éves feltaláló, Boyan Slat állítja, az ő elképzelésével megközelítőleg 5 éven belül elvégezhető a művelet. Rájához hasonló hajói hosszú, úszó légpárnanyalábokkal kapcsolódnak egymáshoz, így növelve a tisztítható terület nagyságát. A légpárnák a hajó felé terelik a hulladékot, ahol egy hatalmas tölcsér fokozatosan szívja el a lebegő hulladékokat.

„S mi lesz a begyűjtött halakkal?” –hangzik jogosan a kérdés. Az élőlényeket, mint pl. a planktonokat leválasztjá k egy speciális centrifugális technikával, és csak az újrafelhasználásra kerülő műanyag anyagokat tartják meg.

Az egészben a leglenyűgözőbb, hogy ez a sor csupán 5 év alatt képes lenne kitisztítani az óceánt! Világhírű Tedx előadásában Slat külön kiemelte, óceánjaink óriási nagyságának köszönhetően a legtöbben tisztában sincsenek azzal, valójában milyen nagyon szennyezettek óceánjaink! „Az egyik probléma, hogy nincsenek ábrázolások ezekről a ’szemétfoltokról’, mivel a hulladékhalmaz több millió négyzetkilométeren szóródik szét!”

Slat még az iskolai évek alatt jött elő ötletével, majd papírra is vetette koncepcióját. Amikor Slat koncepciója publikálásra került, azonnal felfigyeltek rá a tengeri szakértők. Számos díjat is elnyert már vele, köztük a hollandiai Delft Műszaki Egyetem 2012 Legjobb Műszaki Tervezése díját is.

Amikor Slat és a többiek megértették, hogy ez a koncepció működhet, gyökeresen megváltoztatták hozzáállásuk és létrehozták Az Óceánmegtisztító Alapítványt. A csoport elsődleges célja a találmány fejlesztése, az anyagi források növelése, és működőképessé tétele amilyen gyorsan csak lehetséges. Az elképzelés számos halfajtát menthet meg és segíthet csökkenteni a PCB és DDT ránk való hatását. A legjobb az egészben, hogy a megálmodott rendszer a nap és az óceánok erejével működik.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Az „Év gyógyszerésze 2021” és a „Kedvenc Patikám pályázat 2021” győztesei Gyógyhír Magazin

A Recyclomed-nyereményjáték nyertesei Gyógyhír Magazin

Szükség van a véradásra és a gyógyultak plazmaadására! Gyógyhír Magazin

Ezek voltak a 2021-es év legnagyobb egészségügyi kihívásai Gyógyhír Magazin

Íme az Év gyógyszerésze és Kedvenc Patikám pályázat 2021 győztesei Gyógyhír Magazin

Tegyünk a globális elhízás ellen! Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája