• 2024. április 19., péntek

Légszomj és ájulás - A korai fölismerés életet ment!


2013.11.26

Az idén harmadik alkalommal szervezte meg a Tüdőér Egylet a tüdő érbetegségeiben szenvedők országos találkozóját. Ez a találkozó hivatott felhívni a figyelmet a ritka, de súlyos betegségben szenvedőkre, akiknek a kisvérkörében jelentkezik a magas vérnyomás. A kórképet dr. Karlócai Kristóf főorvos szerint sajnos az orvostársadalom nem elég felkészült a korai felismerésére, amellyel életeket menthetne meg.



Amennyire ismertek a tüdő különféle betegségei – a tbc, a krónikus légúti gyulladás vagy az asztma, – annyira rejtett és nem csak a betegek, de orvosok széles körében sem eléggé ismertek a tüdő érrendszerének krónikus kóros eltérései – kezdte előadását dr. Karlócai Kristóf e betegségek szaktekintélye.
– Az akut tüdőembóliáról mindenki hallott, de ennek idült változata már a ritka betegségek csoportjába tartozik. A krónikus tüdőembóliás beteg sokszor nem is tud korábbi életveszélyes vagy súlyos állapotról beszámolni, ami megfelelhetne az első embóliának. Vizsgálati leletekkel mégis igazolható, hogy kisebb-nagyobb vérrög a tüdő ereit elfoglalja. A következmény: a tüdőerek vérnyomása a normál érték 2-3-szorosára nő, ez pedig sokszoros munkavégzésre kényszeríti a szív jobb kamráját. Más betegség is állhat a pulmonális hipertónia háttérben, bizonyos veleszületett szív-, egyes máj-, oxigénhiányos tüdőbetegségek, a szívelégtelenség bizonyos formái. De a tüdőerekben a magas vérnyomás, szaknyelven a pulmonális hipertónia (PAH) önmagában is megjelenhet, amikor nincs más ok vagy társbetegség. Ez az eltérés közvetlenül a tüdőerek megvastagodásával indul, és úgy hoz létre súlyos, életveszélyes keringési zavart.
PAH beteg bárki lehet, és ez a kór sajnos nem kíméli a gyermekeket sem. Tavaly egy viszonylag későn fölismert kisvérköri magas vérnyomás miatt életét vesztette egy négy éves kislány is.
A betegség típusos tünete a minden ok nélküli, egyre súlyosbodó nehézlégzés, fulladás, olykor váratlan ájulás. Ez egyre kisebb terhelésekre is előjön. Tüneteit azonban sok más, gyakoribb kórkép is okozhatja, ezért csak a panaszok alapján nem következtetnek rá.
– Ha fölmerül a PAH gyanú, a vizsgálatok elsősorban kardiológiai szűrést jelentenek. Az EKG és a szívultrahang, a jobb kamra elváltozását mutatja, és valószínűsíti a tüdőerek nagy nyomását. A részletes kivizsgálást kijelölt központok végzik. Itt döntenek, hogy a betegnél van-e értelme olyan gyógyszeres kezelésnek, ami közvetlenül tágítja a tüdőereket. Ezek a gyógyszerek viszonylag újak, és költségesek – mondta a főorvos.
A pulmonális hypertonia ritka betegség, hazánkban ötszáz körül van a kezelésre szoruló betegek száma. Akiknél a gyógyszeres kezelés nem lehetséges, nem hatásos, vagy a beteg állapota romlik, műtétek is szóba jönnek. Ha a krónikus embólia kimutatható, ennek eltávolítása nagyon jelentős állapotjavulást hozhat, egyébként a tüdőtranszplantáció a megoldás.
Az egyesülethez a betegek önkéntesen csatlakoznak. Legtöbbjüknek segít, hogy hasonló kórképben szenvedő társakra találnak, és megoszthatják tapasztalataikat. Az egyesület a lelki segítségen túl érdekvédelmet is képvisel, szociális segítséget ad krízishelyzetben, és az ilyen fórumok szervezésével a betegek a kérdéseikre szakemberektől kapnak választ.

I.A.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Oxigén koncentrátor - az otthoni oxigén terápia Gyógyhír Magazin

Orrdugulás, orrfolyás Gyógyhír Magazin

A tüdőrák és a B-vitamin

Asztma: még mindig sok a nem diagnosztizált beteg Gyógyhír Magazin

Az idő kulcsfontosságú tényező! Gyógyhír Magazin

Vészelje át a kritikus időszakot! Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter