– Olyan típusú emberek dolgoznak a blogon, akiknek „nyitva van a szeme”. Ez nem mindenkire jellemző, és itt nem a hétköznapi emberekre, a laikusokra gondolok, hanem a különböző hatóságokra, akik látják a szabálytalanságot, de becsukják a szemüket, és mennek tovább. Azoknak a dolgoknak, amikről írunk, rendszerint nem pozitív a végkicsengése, és ez nem azért van, mert ilyen negatív ember vagyok, hanem mert az internet világában az álhírek, tévhírek és a különféle butaságok propagálása miatt születő írások hatékonyabban terjednek, mint az értelmes szöveg.

– Mely területeken kell a legmasszívabb ködökbe belepiszkálni?

– Főleg ott, ahol az embereket könnyű befolyásolni, és egyúttal sok pénz is mozog. Ott könnyű az embereket becsapni, ahol szeretnék, hogy becsapják őket. Ha valaki daganatos vagy más súlyos beteg, szalmaszálként kapaszkodik minden ígéretbe. Tudja, hogy a hagyományos kezelés nem száz százalékban hatásos, viszont kellemetlen, és ezért próbál mindenben hinni, ami ennél valami jobbat ígér. Egész iparágat építettek fel azok, akik ezt felismerték, és gyakorlatilag bármit el tudnak nekik adni. Nem kell azonban feltétlenül halálos betegségre gondolni, veszélyes terület a cukorbetegség, a rheumatoid artritis, a köszvény, mindaz, ami krónikus, súlyos, gyógyíthatatlan.

– Nyilván egymást követik a “divatok” is, mint a méregtelenítés, a különböző fogyasztószerek.

– Ez az életmódunkból adódik.

– Olcsóbban akarjuk “megúszni”.

– Pontosan. Az az illúzió, amit szintén táplálnak az ebben érdekelt cégek, hogy nem kell futni, nem kell fogyókúrázni, nem kell megdolgozni az eredményekért, egyszerűen csak vegyél meg valamit és vedd be. Az ember hihetetlen pénzeket képes kiadni csak azért, hogy neki ne kelljen aktívan tenni az egészségéért. Hasonló terület a férfi potenciafokozás. A legutóbbi, ami jól mutatja a divatszerűséget, hogy volt néhány évvel ezelőtt egy konjak nevű növény, amiről azt állították, hogy hatásos fogyókúrás szer, aztán lecsengett a története, és most újra jött ugyanez a növény, csak magyar nevet kapott, ördögnyelv néven lehet vele találkozni. Új névvel újra el lehet adni belőle valamennyit. Az emberek megvesznek három dobozzal, rájönnek, hogy nem hat, a negyedikre nem fognak befizetni. Egy kis szünet, a marketingesek újragondolják a dolgot, adnak egy új nevet, és ugyanaz jön még egyszer.

– Akkor a téveszmék leleplezése valami olyasmi lehet, mint a gyomnövények irtása.

– Körül-belül olyan hatékonyságú, mint Magyarországon a parlagfűirtás…

– Megfigyelhető ezeknek a hoaxoknak (átveréseknek, álhíreknek) valamilyen életciklusa?

– Több mint két éve megy a blog, most már látom, hogy vannak dolgok, amik többször visszaköszönnek. Ha tényleg nem hatásos egy szer, csak a marketing működik, az körül-belül fél évig tudja „vinni” a terméket. Hogy mennyi idő múlva jön vissza, az más kérdés, megjósolhatatlan. Sajnos könnyen átverhetők vagyunk, és ennek részben az az oka, hogy felkészületlenek vagyunk a nyomtatott szövegben megjelenő csúsztatásokkal szemben. Magyarországon egészen a rendszerváltásig volt egy ellenőrzött könyvpiac. Az került nyomtatásba, amit valaki lektorált. Én a cenzúrával nem értek egyet, ez a szépirodalomban borzasztó lehetett. Viszont a tudományos irodalomnak adott egyfajta minőséget. Most már nemcsak a Facebookon terjedhet bármi, szép számmal adnak ki könyvnek tűnő tárgyakat, amelyekben valójában Facebook-sületlenségekkel egyenértékű állítások szerepelnek. A nyomtatott betűnek Magyarországon még becsülete van, főleg, ha – bármilyen ismeretlen – doktor vagy professzor nevét belekomponálják a szövegbe, akkor az szentírás.


A szabályozásoknak kellene megvédeniük a fogyasztókat

– Idegileg hogy lehet bírni, hogy az összeesküvés hívők és a szakma között ti vagytok az egyik ütköző felület?

– Csak úgy, hogy az ember helyén kezeli önmagát, tehát nem gondolom azt, hogy én majd megváltom a világot, vagy hogy mindenkit, aki nem ért velem egyet, meg tudok győzni, viszont talán az én véleményem egy kicsit árnyalja másokét. Főleg azokra lehet hatni szerintem, akik őszintén érdeklődnek. Tegyük fel, megírják egy újságban, hogy megtaláltuk a rák gyógyszerét a meggymagban – ilyen talán még nem volt, ezért mondom ezt a példát –, és akkor valaki rákérdez, mi lehet ennek a valóságtartalma. Hasonló esetekben rögtön özönlenek a kommentek, hogy igen, megtalálták, és a gonosz gyógyszerlobbi eltitkolja. Aki így gondolja, annak én írhatok, amit akarok, úgysem hiszi el. Aki meg eleve szkeptikus, annak meg minek erősítsem a véleményét? Az érdeklődő embereknek születnek az írásaim.

– Egyetlen szkeptikust sem sikerült meggyőzni?

– Szerintem nem. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb embernek kialakult nézetei vannak, és azt még árnyalni is nehéz. Akik nyitottak, kíváncsiak, azokat lehet befolyásolni. Emiatt nincs bennem frusztráció. Vannak, akik az ismeretterjesztést úgy képzelik el, hogy mindenki egyet fog érteni velük, de ez lehetetlen.

– Megvádoltak azzal, hogy gyógynövény ellenes írások is olvashatók a blogon, ami számomra azért volt megdöbbentő, mert akkor ezek szerint vajmi keveset értettek meg abból, ami ott le van írva.

– Ha egy gyógynövényekkel foglalkozó szakember tényleg azt akarja mondani, ami mondható, akkor kénytelen negatív üzeneteket is közvetíteni a gyógynövényekről, ez csapdahelyzet. Mondjuk a kamilla nem fogja meggyógyítani a Crohn-betegséget. Ha valaki elkezdi terjeszteni, hogy igen, én meg leírom, hogy nem, máris rám lehet mondani, hogy én gyógynövény ellenes vagyok. Nagyon sok hasonló butaságot próbálnak így terjeszteni. Hosszú távon az használ a gyógynövénykultúrának, ha tudjuk, hogy melyik növény valójában mire jó, és ennek megfelelően használjuk, mert a betegeket kevesebb csalódás éri. Gyógynövényekkel foglalkozom, használatukat tanítom és én is használom őket, de például nem akarok mindent diófa levéllel meggyógyítani.

– Milyen a munkamegosztás az öt blogger között?

– Ha valakinek van ötlete, mivel foglalkozna legközelebb, az megírja körlevélben, hogy ne folyjon párhuzamos munka. Mindannyian hobbiszinten írjuk a blogot. Persze többen úgy vélik, hogy a “gyógyszeripar ügynökei” vagyunk, sőt a “gyógyszermaffia bérencei”, ami elég nevetségesen hangzik, mert mindannyian közalkalmazottak vagyunk, sőt van köztünk doktorandusz is. Teljesen ingyen írunk, bármilyen hihetetlen.

– A szakma vagy az iparág sem támad benneteket?

– Nem-szteroid tartalmú gyulladáscsökkentőknél konkrétan arról írtunk, hogy indokolatlanul túlhasználjuk ezeket a szereket. Ez után persze senki nem kommentelt, hogy ha a gyógyszeripar fizet minket, akkor ez a téma hogyan is jelenhetett meg. Gondoltam, hogy ez a blogbejegyzés viszont majd nem fog tetszeni egyes gyártóknak, de ők nem reagáltak.

– Az hazai specialitás, hogy egyes tanoknak, módszereknek, “csodatevő embereknek” szinte saját gyülekezetei vannak?

– Nyugaton is vannak hasonló jelenségek, de ott már jórészt megtanulták kezelni az információkat.

– Kategorizáltátok már a reagálásra késztető álinformációkat? Úgy tudom elképzelni, hogy az egyszerű hülyeségtől a szándékos csalásig van egy ilyen skála.

– Valóban ez a két végpont. Az előbbi lehet jóhiszemű, csak van valami tévképzete valakinek és azt terjeszti, a másik jóval rosszabb, mert rafináltabb, valamilyen szándékot próbál elérni a hazugságával, és akkor azt átgondoltabban is teszi. Az ilyen csalók élnek azzal a trükkel, hogy féligazságokat közvetítenek, tehát van a szövegeikben egy-két olyan információ, ami annyira nyilvánvalóan igaz, hogy mindenki tudja, hogy így van, ezáltal az egész mondanivaló hitelesnek tűnik.

– Vannak még ilyen kommunikációs trükkök, amelyeket bevetnek ellenünk?

– Ami mindig gyanús kellene, hogy legyen, ha egzotikus helyről származó terméket akarnak eladni. Nem azt mondom, hogy mindig átvágás, de ott sokkal nagyobb erre az esély. Amikor azt írják például, hogy egy csendes-óceáni szigetekről behozott gyümölcsről van szó, amiről eddig senki nem hallott, ott azért érdemes elgondolkodni, vajon ok nélkül nem hallottunk-e a termékről. Nem is értem, hogy miért nem kelt gyanút, amikor olyan honlapról rendelnek meg emberek valamit, ahol nem lehet ellenőrizni az eladó személyét. Mi magunk rendeltünk ilyet, nem fogyasztásra, hanem vizsgálatra, és olyan honlapot találtunk, ahol volt egy űrlap, azt az ember kitölti, rákattint, és hozza a postás. De azt, hogy ki az eladó fél, képtelenség ellenőrizni. Ez konkrétan egy potencianövelő volt. Be is jelentettük a rendőrségnek, kiderült, hogy a Marshall-szigeteken volt bejegyezve a honlap.

– Végeztek ezek szerint laboratóriumi vizsgálatokat is vagy ez egyszeri eset volt?

– Szoktunk, mert hogy a termékek szintjén milyen problémák vannak, már 2004 óta látszik. Akkor jött be az új étrend-kiegészítő szabályozás, ami nem garantálja a forgalomba kerülő termékek minőségét. Több szakmai fórumon jeleztük is, viszont azok, akik a jogszabályon változtathattak volna, nem vették komolyan. Azt gondoltuk, hogy talán nyomatékot adhatunk a szavunknak azzal, hogy bebizonyítjuk: tényleg vannak rossz termékek, ez nem egy fikció. 2009-ben célzottan kezdtük vizsgálni azokat a termékeket, amelyekről úgy gondoltuk, hogy ha hamisítottak, akkor veszélyesek is. Olyan termék számtalan van, amire ráírják, hogy található benne 50 milligramm hatóanyag, de az ember kibontja a kapszulát, és megméri, kiderül, hogy az egész tartalma nincs 50 mg. Ez “ártatlan” hamisítás, ettől még komolyabb baja nem lesz senkinek. A komolyabb az, amikor valamit beletesznek, amit nem szabadna, és sajnos ilyen is akad.

– Magyarországon az étrend-kiegészítők tehát nincsenek bevizsgálva.

– Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet nem engedélyt ad, csak notifikál. Az engedély és a notifikációs igazolás között körül-belül hasonló a különbség, mint hogy a fiam bejelenti, hogy lemegy a játszótérre vagy megkérdezi tőlem, hogy lemehet-e. A notifikáció az, hogy bejelenti, miszerint lemegy, én meg csináljak, amit akarok, nem szólhatok bele. Amikor a kezdetekkor konferenciákon jeleztük, hogy ebből baj lesz, azt a választ kaptuk, hogy ó, hát ez nem komoly probléma, nem lesz gond. Amikor pedig kiderült, hogy mégis kialakult a zűrzavar, az volt a válasz, hogy több mint tízezer termék van kint a piacon, most már ezt hogy lehetne visszacsinálni… A szabályozásnak egyszerűen meg kellene védenie a fogyasztót, mert ő azon túl, hogy megnézi, mi van a dobozra írva, nem lát bele a kapszulába, tehát hogy a forgalmazó kihagyja belőle a hatóanyagot, vagy beletesz egy olyat, ami nem kellene, hogy benne legyen, ezt egy fogyasztó nem tudja kiszűrni. A MÉKISZ (Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete), a gyártók önszerveződése a bevizsgálásra örvendetes dolog, a civil szerveződés fontosságában mindig is hittem, de vannak olyan feladatok, amelyek az államra hárulnak. Különböző becsléseket hallani, 10, 20, 40 milliárdos piacról is beszélnek az étrend-kiegészítők kapcsán, bármelyiket nézzük, a 27%-os áfa elég jelentős bevétel ahhoz, hogy százmillióból éves szinten az egész piacot rendben tartsa. Meg vagyok róla győződve, hogy ha lenne egy szúrópróbaszerű vizsgálat, amelynek során a termékek jelentős része sorra kerülne, akkor ez jelentős visszatartó erő lenne. Jelenleg az OGYI, az ÁNTSZ és mi is vizsgálunk termékeket, de olyan csekély számban, hogy a egyes tisztességtelen forgalmazók számára bőven megéri a kockázatot.

F. I.

Gyógyhír Magazin