• 2025. május 07., szerda

Elkötelezett dolgozók a gyermek-egészségügyben


2015.01.24

A magyar gyermek-egészségügyben dolgozó szakemberek az alulfinanszírozottság ellenére, hivatástudatukból adódóan is elkötelezettek. A K&H gyógyvarázs felmérésében résztvevő 39 gyermek-egészségügyi intézmény válaszaiból az is kiderül, hogy a gyermekgyógyászok szakmailag felkészültek és nyitottak az új eljárások, eszközök befogadására, alkalmazására.



A K&H gyógyvarázs kérdőíves felmérésben 39 gyermek-egészségügyi intézmény vett részt, akik nagyrészt (70%-ban) egyetértenek azzal, hogy bár nagyon sok nehézséggel kell szembenézniük nap mint nap, a hazai gyermekellátásban dolgozók ennek ellenére motiváltak, elkötelezettek, ami elsősorban a hivatástudatból, a gyermekekkel való kapcsolatukból adódik. Ugyanakkor a válaszadók 10%-a szerint ez a motiváltság az utóbbi időben a külső körülmények – alulfinanszírozottság, az orvosok túlterheltsége, anyagi, megélhetési problémák – hatására csökken, de még így is magasabb, mint a felnőtt gyógyászatban dolgozó kollégáik esetében.

A válaszadók a motiváltság növelését az alábbi lehetőségekben látják: az előbb említett problémák megszüntetése mellett oktatás, képzés, életpálya modell és ösztöndíjak, de a legfontosabb talán a társadalmi megbecsülés és elismertség növelése.

A válaszadók 70%-a szerint a hazai gyermekegészségügy szereplői ismerik a legmodernebb eljárásokat, kezeléseket, ami kiemelkedően jó arány, mint ahogy az is, hogy a legtöbbjükben (90%) nagy a nyitottság a különböző szakmai képzések iránt. Ugyanakkor többen felhívták a figyelmet a területi ellátórendszerben dolgozók képzési nehézségeire, illetve a szakmai fejlődés személyfüggőségére (idősebb szakemberek internet használata, konferenciák magas költségei). A gátoló tények között egyértelműen a költségigényesség, illetve a szakemberek túlterheltsége miatti kapacitáshiány állt a vezető helyen.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


AI-alapú robottechnológia forradalmasítja a hazai ortopéd sebészetet Gyógyhír Magazin

Innováció, tudomány és mesterséges intelligencia a betegek szolgálatában Gyógyhír Magazin

Távolról és hosszú időn át nyújthatnak segítséget a Parkinson-kóros betegek... Gyógyhír Magazin

SOTE: mostantól teljes mozgásszervi betegellátás Gyógyhír Magazin

Tájékoztatás a látogatási korlátozásról, tilalomról, a kötelező maszkhaszná... Gyógyhír Magazin

Mindig kezelje a bőrsérüléseket! Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája