Gyógyhír Magazin
Gyógyhír Magazin
A jelenlegi genomszekvenálási módszerek előtt rejtve marad a szokatlan bázisok eloszlási mintázata. Vértessy Beáta és munkatársai az MTA Természettudományi Kutatóközpontban és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen azt vizsgálják, hogyan lehetne feltárni ezeket a rejtett hibákat. Kutatásaik az idei kémiai Nobel-díj kapcsán kerülhetnek az érdeklődés középpontjába.
Vértessy Beáta az mta.hu-nak nyilatkozva elmondta, számos karcinogén anyag károsítja a DNS-t, és idéz elő mutációkat, amelyek azután tumoros elváltozásokhoz vezetnek. Ám ezeken a külső hatásokon túl, az egészséges környezetben normális anyagcserét folytató sejtek DNS-e is állandó kémiai változásokat szenved el. A DNS-ben a bázisok élettani körülmények között is gyakran átalakulnak, ami a genetikai kód csorbulását jelenti. Az egyik leggyakoribb ilyen spontán hiba az uracil megjelenése a DNS-ben a citozin dezaminálása révén. Ha ez nem javítódik, a következő replikáció során a citozin-guanin bázispár uracil-adenin bázispárra cserélődik.
Mint a kutató kifejti, a DNS-ben tárolt információ megőrzésének érdekében az evolúció során szükségszerűen létrejöttek azok a DNS-hiba-felismerő és -javító mechanizmusok, amelyek őrzik a genom épségét. Több ilyen DNS-javító útvonal létezik nagyban konzervált módon a baktériumoktól az emberig. Ezek az útvonalak specifikusak az egyes DNS-hibákra.
Magyarázata szerint a DNS-javító útvonalak általános jellemzője, hogy időben és térben pontosan szabályozott együttműködésben jönnek létre több fehérje, köztük több enzim részvételével. Minden folyamatban dedikált szerepük van a hibát felismerő, a hibát kihasító, majd a hasítás után visszamaradt „lyuk” befoltozását végző fehérjekomplexeknek. A hibafelismerő fehérjék a DNS-szál mentén mozogva folyamatosan keresik a módosulásokat, és amikor egy-egy hibára rátalálnak, akkor ott lecövekelve odavonzzák a javításért felelős apparátus többi fehérjéjét.
„A DNS-hibák javító mechanizmusainak tisztázása már a jelenlegi orvosbiológiai kutatásokban is alapjaiban új transzlációs terápiás eljárásokat tesz lehetővé” – fogalmazott Vértessy Beáta. Ismertetése szerint számos olyan alapkutatási eredmény született már, amely nyilvánvaló lehetőséget kínál további terápiás eljárások tervezésére. A DNS-javító mechanizmusok célzott gátlásával a genom integritását lehet megbontani, ami sejthalált indukál. Ezen az elvi alapon minden olyan sejt célzottan támadható, amelyben a DNS-megkettőződés aktívan folyik. Ilyenek például a tumorsejtek vagy azok a fertőző mikroorganizmusok, amelyek a gazdaszervezetben aktívan szaporodnak. Továbbá e mechanizmusok biokémiája részben egyelőre még beláthatatlan, óriási lehetőségeket jelent a DNS-alapú biotechnológiai eszközök fejlesztésében is – itt ugyanis számos DNS-fehérje-komplex lehetőségeit lehet kiaknázni.
„Saját kutatásaink a DNS-javítás területén egy még most is fennálló nagy ellentmondást igyekeznek tisztázni. Már tudjuk, hogy a DNS-ben számos olyan kémiai módosulás fordul elő, ami korábban DNS-idegennek vélt bázisok gyakori megjelenéséhez vezet. E szokatlan bázisokat a tudományos szakirodalom túlnyomó része jelenleg »csupán« hibaként kezeli, jóllehet néhány úttörő közlemény már leírta, hogy – például az uracil bázisnak – élettani szerepük is lehet. Ezen belül mi tártuk fel a DNS-beli uracil egyedfejlődésben és gazda-patogén kölcsönhatásban játszott szerepét” – mondja Vértessy Beáta.
A szakember szerint az ez irányú kutatásokat nagyban hátráltatja, hogy a DNS valódi kémiai összetételét és valódi szekvenciáját – a genom szekvenciáját – sajnos csak limitált módon ismerjük. Ennek lényegi oka az, hogy a DNS-szekvenáló eljárásokban szinte kizárólag arra van lehetőség, hogy a szekvenciát a négy alapbázis (adenin, timin, guanin, citozin) kontextusában ismerjük meg. Rejtve marad azonban a szokatlan bázisok eloszlási mintázata: például egybeolvasásra kerül az uracil a timinnel, a kémiailag módosult bázisok a módosítatlanokkal. Egy ötletes eljárást már kidolgoztak az 5-metil-citozin és a citozin megkülönböztetésre, de az csupán egy egyedi megközelítés. „Célunk, hogy saját módszereinket a valós idejű szekvenálás, illetve a nanopórusos szekvenálás által nyújtott lehetőségekkel párosítva, le tudjuk írni a DNS-ben most még rejtett információt – mondja Vértessy Beáta. – Így a jövőben el tudnánk érni, hogy a tumorterápiában jelenleg használt, DNS-javítást gátló gyógyszerek konkrét hatását az egyes betegekben nyomon követhessük, és ezzel személyre szabott kezelési javaslatokat dolgozzunk ki.”
Gyógyhír Magazin
Gyógyhír Magazin
Gyógyhír Magazin
Gyógyhír Magazin
Gyógyhír Magazin
Gyógyhír Magazin
Gyógyhír Magazin
