• 2024. április 18., csütörtök

A daganatok bennünk élnek - ne is pusztítsuk el őket?


2016.08.19

Meghökkentő cikk jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia honlapján, megkérdőjelezve a daganatkezelés eddigi bevett módszerét. A szerző, Tátrai Péter az amerikai Robert Gatenby kutató professzor elméletét ismertetve kijelenti: nem a daganat maradéktalan elpusztítására kell törekedni, hanem olyanná kell alakítani, amivel akár évtizedekig együtt lehet élni, mint például egy jól karbantartott cukorbetegséggel.



A cikk hangsúlyozza, hogy – egyéb okokból elhunyt – fiatal és középkorú nők boncolása során „meghökkentően nagy gyakorisággal” találnak rosszindulatú emlődaganatokat, amelyek a páciens életében nem produkáltak klinikai tüneteket. S míg a 60 év fölötti férfiak több mint 40%-ában szövettanilag igazolható rosszindulatú prosztata elváltozások vannak, a klinikai tünetek csak mindössze 1%-uknál jelennek meg. A cikk szerint ez is arra utal, hogy a daganatoknak van egy belső, önszabályozó mechanizmusa, amit egy „megfontolatlanul alkalmazott”, korai kemoterápiás kezelés megbonthat, s ahelyett, hogy elpusztítaná a daganatot, annak fokozott burjánzását idézheti elő. Ennek oka abban keresendő, hogy a kemoterápiára érzékeny daganatsejtek elpusztításával megnyílik az út az adott terápiát túlélő, arra kevésbé érzékeny daganatsejtek robbanásszerű burjánzása előtt. Az amerikai kutató ezért a kemoterápia „jóval szelídebb” formáját javasolja, ami csak addig alkalmaz magas dózisokat, amíg a daganat exponenciális növekedését meg nem akadályozza, utána viszont – a tumor méretét fokozatosan figyelve – úgy módosítja az adagolást, hogy segítse fenntartani a daganat különböző tulajdonságokkal rendelkező sejtpopulációi között meglévő érzékeny egyensúlyát. Azaz nem a daganat kemoterápiával történő teljes megsemmisítése lenne a cél, hanem a burjánzásának megakadályozása, a tumor „kordában tartása”

A daganatsejtek fegyverei: sokféleség, méregtelenítés, versengés

Gatenby kezelési modellje három fő feltételezésen alapul, amelyek mindegyikét meggyőző kísérleti adatok támasztják alá. Az első, hogy az egyes daganatsejtek már a kezelés megkezdése előtt is különböznek a terápiára való fogékonyságukat illetően. A második feltevés, hogy a kezelés megkezdése után a daganatsejteknek nem kell feltétlenül új mutációkat létrehozniuk ahhoz, hogy ellenállóbbá váljanak a kemoeápiával szemben, hanem elég, ha a sejtekben természetesen meglévő „méregtelenítő anyagcsereutakat” aktiválják. Így a daganatsejtek jóval hamarabb képesek ellenállóvá válni a terápiával szemben, mint ha „szerencsés” mutációkra kellene várniuk. Végezetül pedig a tumorsejtek alpopulációi – egy természetes életközösség tagjaihoz hasonlóan – versengenek egymással a daganaton belül az élettérért és a tápanyagokért.

A fentiekből az következik hogy a kemoterápia során a kezelésnek ellenálló daganatsejtek előnyt élveznek a kezelésre fogékony társaikkal szemben, vagyis rátermettebbek – jobb a szaporodóképességük –, mint az érzékenyeknek. Ez idáig nem jelent különösebb meglepetést. Gatenby azonban arra a kulcsfontosságú tényre hívja fel a figyelmet, hogy kemoterápia híján a rátermettségi viszonyok éppen fordítottak: a rezisztens sejtek kevésbé szaporodóképesek, mint a kezelésre fogékonyak. S éppen ez az, ami alapját képezheti egy egyensúlyt fenntartó kezelésnek.

 

Felszabadulás az „ökológiai versengés” alól
Gatenby modellje tehát azt jósolja, hogy gyógyszer híján a kezelésre fogékony daganatsejtek a versengés révén visszaszorítják és kordában tartják a kezelésnek ellenálló alpopulációkat. A maximálisan elviselhető dózishoz közelítő, intenzív kemoterápia viszont gyökeresen felforgatja az erőviszonyokat: amikor a kezelésre érzékeny sejtek tömegesen hullanak el, az addig kontroll alatt tartott, ellenálló alpopulációk robbanásszerű terjeszkedésbe kezdenek.Az ökológia „a versengés alóli felszabadulás” (competitive release) néven jól ismeri ezt a jelenséget, és tisztában van olykor katasztrofális következményeivel. Mi történik, ha egy újonnan bevezetett gyomirtó az egymással természetes versengésben álló gyomnövényfajoknak csak némelyikét pusztítja el? A többiek a kompetitív gátlás alól kiszabadulva elözönlik a teljes életteret, és ellenük ugyanazzal a gyomirtóval már nem védekezhetünk. Nagyon hasonló folyamat játszódik le a beleinkben egy kiadós antibiotikumkúra alatt: a gyógyszer megtizedeli a rá érzékeny, zömmel ártalmatlan bélbaktériumokat, és megnyitja a pályát azok előtt a sokkal kellemetlenebb kórokozók előtt, amelyeket mindaddig féken tartott a versengés. Ha pedig ez utóbbiak elszaporodva betegséget okoznak, ellenük egy teljesen másféle antibiotikumot kell leemelnünk a polcról – ameddig még van miből választanunk.

 

 

 


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Hő és hullámok, avagy klimax nyáron Gyógyhír Magazin

Daganatellenes terápiák „várakoznak” Gyógyhír Magazin

Nemzeti Rákellenes Nap: sok a tévhit Gyógyhír Magazin

A korai felismerés életet ment Gyógyhír Magazin

Életet ment a korai rákdiagnózis Gyógyhír Magazin

A Rák Világnapja: globális összefogás a daganatos betegségek ellen Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter