• 2024. április 18., csütörtök

A kávéfogyasztás és a gének


2016.08.30

Ön hány csésze kávét iszik meg egy nap? Azt hiszi, hogy ezt Ön dönti el? Valójában nem: egy friss kutatás szerint a génjei határozzák meg, egészen pontosan az, a PDSS2 génnek melyik variációja található meg a szervezetében.



Korábbi kutatások is utaltak arra, hogy a fogyasztási szokások eltérései arra vezethetőek vissza, hogy hogyan tudja a szervezet lebontani a koffeint, de eddig nem tudták, mi áll emögött. Gyanakodtak arra, hogy a génekben kell keresni a magyarázatot, 2014-ben például egy olyan tanulmány jelent meg a MolecularPsychiatry című lapban, amely egy sor gént összekapcsolt a koffein emésztésével. Dr. Pirastu,az edinburgh-i egyetem Usher Intézetének munkatársa és kollégái a ScientificReports című újságban publikálták tanulmányukban azt állítják, azonosítottak egy génvariánst, amely megmagyarázhatja, miért isznak egyesek kevesebb kávét, mint mások. Először 1213 olasz genetikai adatait elemezték.
Előzőleg minden résztvevő kitöltött egy kérdőíve, amelyben meg kellett adniuk, mennyi kávét isznak. Arra a következtetésre jutottak, hogy napi egy csészével kevesebbet fogyasztanak azok, akiknek a szervezetében felfedezték a PDSS2 génvariánst – azokhoz képest, akinél nem találták meg ezt a gént. A kutatók úgy vélik, a PDSS2 gén csökkenti a sejteknek azt a képességét, hogy lebontsák a koffeint, és így meghosszabbítja azt az időt, ameddig a stimuláns a szervezetben marad, tehát azoknak, akik rendelkeznek ezzel a génnel, nem kell olyan sok kávét inniuk, mint azoknak, akik nem. Végeztek egy ellenőrző felmérést, amelyben 1731 hollandot vizsgáltak.
Hasonló eredményre jutottak, bár nem volt olyan szoros az összefüggés. A kutatók szerint ez a két nemzet eltérő kávéfogyasztási szokásaival magyarázható. Az olaszok általában kisebb csészéből isszák a kávét, míg a hollandok általában nagyobb bögréket használnak, amelyben több a koffein. (medicalnewstoday.com)


Medicalnewstoday.com

Cikkajánló


Szabadon a szabadban – mozogni jó! Gyógyhír Magazin

A kávé- és teafogyasztás csökkentheti a stroke és a demencia kockázatát Gyógyhír Magazin

Az idősek biztonsága, a család nyugalma Gyógyhír Magazin

Kényelem és biztonság Gyógyhír Magazin

Öt tévhit és tény a koronavírus-vakcinákról Gyógyhír Magazin

Ön is nagyszülő? Kulcsszerepe lehet unokái boldogságában! Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter