• 2024. március 28., csütörtök

20 milliós adomány az Irgalmasrendi Kórháznak


2017.04.06

A Béres Gyógyszergyár 20 millió forint értékű Béres Cseppet adományozott a Budai Irgalmasrendi Kórházban kezelt fekvőbetegek kezelésének kiegészítésére. Az adományt dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke, dr. Reiter Józsefnek, a kórház főigazgatójának adta át.



A kórházi tartózkodás idején is fontos az immunrendszer támogatása

 

Ahogy a 2014-es Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálatból kiderült, hazánkban számos nyomelemből még az egészséges felnőttek is hiányt szenvednek, a kórházban fekvő betegekrepedig ez halmozottan igaz. Alátámasztja ezt az a néhány évvel ezelőtti, a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság megbízásából készült felmérés is, melynek eredménye szerint hazánkban a kórházi kezelésben részesülő felnőtt betegek 64%-a alultáplált. Ugyanakkor a létfontosságú mikrotápanyagok nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a szervezet anyagcsere folyamataiban, az immunrendszer megfelelő működésében, a betegek gyógyulásában. A Béres Gyógyszergyárnagy értékű Béres Csepp adományának köszönhetően a Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórházának belgyógyászati és reumatológiai osztályain kezelt betegek számára már a kórházi tartózkodásideje alatt is biztosítottá válik e létfontosságú anyagok pótlása.

„Nagy örömmel tölt el, hogy Béres Csepp adományunkkal már kórházi tartózkodásuk idején, orvosi felügyelet mellett tudjuk támogatni a betegek felépülését ebben a több mint 200 éves múlttal rendelkező patinás intézményben. Jómagam is hálával tartozom az itteni gyógyítóknak: édesapám több alkalommal feküdt gondos ápolás mellett ebben a kórházban, utolsó napjait is itt élte meg. Különös és felemelő érzés számomra még, hogy egyik családi felmenőm, Thuróczy Kornél gyógyszerész, irgalmasrendi szerzetes, rendfőnök építtette meg a kórház ma is álló, vörös téglás épületcsoportját 1901-1903 között” – mondta a sajtótájékoztatón dr. Béres József.

„Kórházunk reumatológiai és belgyógyászati osztályán évente közel 6000 fekvő beteget kezelünk. A Béres Gyógyszergyár jelentős mennyiségű Béres Csepp adománya lehetővé teszi, hogy betegeink már kórházi tartózkodásuk alatt megkezdhessék immunrendszerük erősítését” – hangsúlyozta dr. Reiter József, a Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


A legfontosabb teendők konyhai balesetek esetén Gyógyhír Magazin

Okozhatja-e családi hajlam a szélütést? Gyógyhír Magazin

Mi legyen az úti patikában? Gyógyhír Magazin

Adj vérplazmát! Az életmentés nem állhat meg! Gyógyhír Magazin

A fürdőgyógyászati ellátások támogatása 2020-ban Gyógyhír Magazin

Fürdőgyógyászat – kezdődik az őszi főszezon! Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter