A mi kultúránkban a szerelem az egyik legtöbbre tartott érzés. A művészek régtől előszeretettel ábrázolják, mert drámai feszültségekkel terhes: a vágyakozás, a sóvárgás, a boldogság, a testi-lelki beteljesülés ugyanúgy része, mint a kétségbeesés, a fájdalom, a kín és a szenvedés. Az utóbbi évtizedek kutatásai alapján már sokat tudunk arról, mi zajlik le a testünkben és az agyunkban, amikor ezek az érzések hatalmukba kerítenek bennünket. A vágy hatására nő a tesztoszteron és az ösztrogén szintje. A másik iránt érzett vonzalom megváltoztatja bennünk a dopamin, az adrenalin és noradrenalin, valamint a szerotonin szintet. A kialakuló kötődés együtt jár az oxitocin és a vazopresszin szint növekedésével. Az érintés, a bizalom és szex hatására oxitocin termelődik, de csökken a szintje, ha a kapcsolatot a szakítás veszélye fenyegeti. A szerelmes emberben általában alacsony a szerotoninszint, ami alapvetően szorongást okoz. Ám ha szerelmesünk felénk forduló figyelmét élvezzük, nő a szerotonin szint, így a szorongás csökken. Amikor együtt lehetnek az újdonsült szerelmesek, jutalmazó és motiváló érzéseket tapasztalnak, mert dopaminszintjük növekszik. Amikor megnevettetik egymást, endorfin szabadul fel bennük. Ezeknek az endokrin és neuroendokrin hatásoknak a változásai heves érzelmeket válthatnak ki, és jelentős mértékben okozói a szerelemes ember változékony hangulatának.

Sokakban merült már fel a kérdés: egyáltalán miért esünk szerelembe? Az evolúció kutatói szerint a szerelem segíti az emberi párkapcsolat létrejöttét és megmaradását legalább addig, amíg az utód világra jön és megerősödik annyira, hogy túlélésének már nagyobb a valószínűsége. A pszichológiai kutatások arra hívják fel a figyelmet, hogy több tényező együttes hatása szükséges ahhoz, hogy a szerelem fellángolhasson. Az intimitás (vagy vonzalom), a szenvedély (vagy vágy) és a kötődés (vagy elkötelezettség) egyidejű jelenléte feltétel. Közelebb érzünk valakit magunkhoz, ha gondolataink, érzéseink, hiedelmeink hasonlóak egymáshoz, ha már valamennyire ismerjük egymást, sok időt töltünk együtt, gondolunk a másikra, ha kölcsönösen kedveljük egymást, és a másiknak vannak számunkra vonzó külső és belső tulajdonságai. Elősegíti a szerelem kialakulását, ha a szűkebb-tágabb környezetünk elfogadja és helyesli a párválasztásunkat, amikor a partnerünk megfelel a társaságra, szexre, párkapcsolatra vonatkozó tudattalan és tudatos elvárásainknak. A valóban szenvedélyes szerelem akkor tör ki, ha a pár nagyon sok időt tud kettesben tölteni, ha mindketten találnak a másik arcán vagy testén valamit, ami nagyon megfogja őket, ha nem tudhatják pontosan, mit gondol, mit érez a másik, vagyis körüllengi a másikat valamiféle misztikum.

Lelkünkben valójában már készen állunk, amikor elér bennünket szerelem. Nem mindig tudatosul, de akkor egy ideje már nyitottak vagyunk rá. A szerelem tartósan akkor tud belénk fészkelődni, ha el tudunk köteleződni a kedvesünk mellett. Pszichológiai értelemben kockázatot vállalunk, amikor a párunkat beengedjük a szívünkbe, mert valamennyit fel kell áldoznunk a személyes autonómiánkból. Ez a „csere” akkor éri meg számunkra, ha az a vonzó másik olyan tulajdonságokkal bír, amelyeket saját magunk kiteljesedéseként élünk meg.

Úgy tűnik, mi emberek, a bölcs intelmek ellenére sok mindent hajlandóak vagyunk feláldozni a szerelemért. Vajon miért? A Magyar Vista Social Club nevű zenekar népszerű dalában megénekli a választ:

„Mindenkinek azt ajánlom

Szerelemnél jobb az álom

Az álom nyugodalom

A szerelem szívfájdalom.

De addig élek, amíg élek

Amíg bennem zeng a lélek

Zeng a lélek, zeng a szó

Mégis a szerelem a jó

Mégis a szerelem a jó!”

Fábián Tamás

pszichológus

Gyógyhír Magazin