• 2025. május 07., szerda

Új igazgató az AIPM élén


2017.07.28

2017. augusztus 1-től dr. Holchacker Péter tölti be az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatói pozícióját, és látja el a hazai innovatív gyógyszeripari szereplőket tömörítő iparági érdekképviseleti szervezet operatív vezetői feladatait.



 



A jogász-közgazdász végzettségű szakember legutóbb az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) igazgatójaként közel 5 évig képviselte sikeresen az orvostechnológiai gyártók stratégiai érdekeit a kormányzati döntés előkészítésben és szakpolitikai döntéshozatalban éppúgy, mint a különböző szakmai fórumokon, konferenciákon vagy akár a médiában.

Korábban is több egészségügyhöz kapcsolódó szakterületen töltött be – igazgatási és piaci – vezetői feladatokat, így dr. Holchacker Péter több mint 10 éves, sokoldalú egészségügyi, ágazati-szabályozási és egészségügyi-finanszírozási közpolitikai tapasztalatával, nemcsak folytatja, de tovább erősíti az egyesület korábban megkezdett programjait és tevékenységeit.

„Előremutató, komplex megoldásokra törekszem majd az ágazati célok megvalósulása érdekében: a magyar betegek érdekeit szolgáló, legmagasabb színvonalú, fenntartható hazai egészségügy megteremtésének előmozdítása, az innovatív terápiákhoz való hozzájutás elősegítése, az egészségértés fejlesztése, a hazai nemzetgazdaság és az ellátórendszer szempontjából jelentős magyarországi gyógyszeripari-klinikai kutatások bővítése éppúgy fontos számomra, mint a kölcsönös partneri megértésen alapuló ágazati együttműködés kialakítása.” – nyilatkozta az előtte álló feladatokkal kapcsolatosan az új igazgató.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Nálunk is teret nyer a telemedicina Gyógyhír Magazin

A pandémia sem ingatta meg a magyar gyógyszeripart Gyógyhír Magazin

A Recyclomed év végi nyereményjátéka Gyógyhír Magazin

Gyógyhír Magazin

Ingyenes szűrések Budapesten Gyógyhír Magazin

Magyar fejlesztésű antipszichotikum lett Az Év Gyógyszere Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája