• 2024. április 20., szombat

Mostanában vigyázzanak a tojással!


2017.08.24

A holland élelmiszerbiztonsági hivatal, az NVWA augusztus 2-án jelentette be hivatalosan, hogy rovarirtószer-szennyezés gyanúja miatt bezártak 180 tojástermelő telepet. Magyarországra is jutott a szennyezett tojásból, amit a NÉBIH laboratóriuma ki is mutatott, most pedig újabb termékekben tojáslében és pasztörizált tojásrántottában mutatták ki az egészségre ártalmas fipronilt.



A tojáson lévő kódsorozat alapján ellenőrizheti, Ön vásárolt-e a szennyező tojásból. A listát a NÉBIH folyamatosan frissülő aloldalán, ide kattintva éri el. 

A fipronilt elsősorban növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák hatóanyagként. Rovarok és atkák ellen hatásos, élelmiszer célú állatok esetében azonban nem használható. Zsírban jól oldódik, ezért a szervezetbe kerülve felhalmozódhat (elsősorban a zsírban gazdag szövetekben). A szervezetbe jutva hatása lehet a központi idegrendszerre (átmenetileg), a májra és a pajzsmirigyre. Ismételt vagy hosszú távú expozíció esetén károsíthatja a szerveket. A jelenleg rendelkezésre álló tudományos adatok szerint nem mutagén (genetikai károsodást okozó), nem teratogén (fejlődési rendellenességet okozó), de lehetséges karcinogén (rákkeltő). A jelenleg Hollandiában zajló tojás szennyezettségi ügy kapcsán az akut kockázat nem jelentős, ugyanakkor a hosszútávú kockázat nem zárható ki. A tojásba bekerül fipronil mennyisége a tárolás, főzés során sem csökken. A tojás hozzáadásával készített élelmiszereknél (pl. majonéz, piskóta stb.) azonban a fipronil koncentráció hígulásával kell számolni. 

Egészségre ártalmas érintett hústételről, illetve feldolgozott tojáskészítményről (pl. majonéz) jelenleg nincs tudomásunk. Az érintett tojástételek szennyezettsége eltérő. Ennek számos oka van, például az állatok kezelésére használt hamisított szerek szennyezettségi mértéke különböző, a kijuttatott szer mennyisége és a kezeléstől eltelt idő eltérő stb. A tojásban lévő szennyeződés jelentette kockázat mértéke is további számos szemponttól függ. Ezek közé tartozik például a fogyasztó életkora, egészségi állapota, a koncentráció mértéke stb.

A hatóság javasolja, hogy az eset további részleteinek tisztázásáig, illetve annak lezárásáig a lakosság részesítse előnyben a kiváló minőségű magyar tojás fogyasztását.

A hatósági szakemberek – a hazai célellenőrzés mellett – kiemelten figyelik a nemzetközi eseményeket, valamint a RASFF rendszerbe felkerülő információkat. Utóbbi felületen érkezett tájékoztatás arról, hogy német gyártású, fipronilt tartalmazó pasztörizált tojássárgája, valamint pasztörizált tojásrántotta termékből Magyarországra is szállítottak. A NÉBIH haladéktalanul felvette a kapcsolatot az érintett hazai vállalkozással. Szerencsére a termékből nem érkezett hazánkba.

 


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Minden ízében nyár! Gyógyhír Magazin

Húsvétkor is egészségesen! Gyógyhír Magazin

Őszi immunerősítés okosan Gyógyhír Magazin

Terítéken a húsvét Gyógyhír Magazin

Egy szelet egészség Gyógyhír Magazin

Székrekedés – időskorban gyakoribb? Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter