A köznyelv bodzának nevezi a gyalogbodzát (Sambucus ebulus) és a fekete bodzát (Sambucus nigra), ám gyógyhatással csak utóbbi rendelkezik, míg a gyalogbodza enyhén mérgező. A fekete bodza virágát, érett termését és leveleit már régóta alkalmazza a népi gyógyászat. Izzasztó, enyhe hashajtó, fájdalomcsillapító, továbbá immunerősítő hatását a modern kori kutatások is igazolták. Gyógyászati célra alkalmazott részei nagy mennyiségben tartalmaznak A- és B-vitamint, C-vitamin-tartalma pedig mintegy kétszerese a citrusféléknek. Régóta készül belőle bor, lekvár és pálinka, palacsintatésztában kirántott virágzata egyes vidékeinken ma is kedvelt édesség. A drogériákban teaként árulják szárított virágzatát, illetve gyógyhatású készítmények összetevőjeként is gyakran szerepel.
A hárs nemzetség tagjai közül hazánkban a kislevelű hárs gyógyászati célú felhasználása általános. Ez a szerte Európában megtalálható, a Kárpát-medencében is honos, a mályvafélékhez tartozó fa akár 20-25 méterre is megnő, virágzata Tiliae flos néven több hivatalos gyógyszerkönyvben is szerepel. Forrázatot, alkoholos kivonatot és tinktúrát egyaránt régóta készítenek belőle; a népi gyógyászat a meghűléses megbetegedések kezelésére, továbbá stresszoldásra használta. Kellemes íze miatt sokan élvezeti cikként isszák a levélzetből készült teát; ezen kívül kiváló mézelő növény.

Zsálya, kakukkfű
A kerti vagy patikazsálya néven is emlegetett orvosi zsálya (Salvia officinalis) a Földközi-tenger partvidékéről származik; hazánkban nem őshonos ugyan, de dísz-, fűszer- és gyógynövényként egyaránt sokfelé termesztik a magyar kertekben ezt az akár 80 cm magasra is megnövő, jellegzetes illatú évelő félcserjét. Illóolaján kívül a benne lévő cseranyagok miatt is jelentős egészségügyi szempontból; a leveléből készített forrázatot használják torokgyulladás ellen, szájbetegeknek öblögetésre javasolják. Belsőleg alkalmazva idegerősítőnek javasolják, illetve izzadás megszüntetésére, továbbá bélhurut kezelésére.
A kakukkfű nemzetségbe tartozó kerti kakukkfű (Thymus vulgaris) ugyan a Földközi-tenger partvidékének egyes területein őshonos, de ma már nemcsak szerte Európában (így hazánkban is), hanem Észak-Európában is termesztik. Az akár fél méter magasra is megnövő félcserje nemcsak fűszerként népszerű, hanem gyógyászati felhasználása is jelentős. E célból még el nem fásodott, virágzó hajtását alkalmazzák, amelynek csersav- és illóolajtartalma egyaránt jelentős. (Utóbbi fő alkotóeleme a timol nevű vegyület, amelyet gyógyszeralapanyagként is gyakran használnak.) Szerte a világon szinte mindenütt szerepel a hivatalos gyógyszerkönyvekben; sokra tartják fertőtlenítő, baktérium- és vírusölő tulajdonságáért, valamint nyálkaoldó és köptető hatásáért. A népi gyógyászat  légcsőhurutra alkalmazta; csökkenti a köhögési ingert, és görcsoldásra is szokták javasolni.

Mennyire ismeri az eukaliptuszt?
Érdemes külön megemlíteni az eukaliptuszt. Igaz, ez a mirtuszfélékhez tartozó nemzetség viszonylag későn kezdte meg gyógyászati karrierjét (hiszen több mint 700 fajának többsége nem Európában, hanem Tasmániában és Ausztráliában őshonos), ám számos egészségre hasznos tulajdonságának köszönhetően az egész világot meghódította. Orvosi szempontból illóolaja a legértékesebb: ezt vízgőzös desztillációval vonják ki a növény zsenge leveleiból, ágaiból. Az olajban lévő, cineol nevű vegyület remek fertőzésgátló, továbbá nyákoldó, hűsítő hatású. Alkalmazzák ezen kívül görcsoldásra, illetve köptetőként. Inhalálva javít a légúti megbetegedésben szenvedők állapotán, öblítőként alkalmazzák a fogászatban. Illóolaja azon ritka tulajdonsággal rendelkezik, hogy nemcsak baktérium-, hanem vírusölő hatása is bizonyított. A leveleiből készült kivonatot szerte a világon sok helyen használják kelések, sebek kezelésére, de a kivonat gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító tulajdonsága miatt is közkedvelt.

D. B.

Gyógyhír Magazin