• 2024. április 19., péntek

Egy nélkülözhetetlen mikroelem: a vas


2017.10.31

Szervezetünk tömegének 4-5%-át ásványi anyagok alkotják; ezek közül mikroelemeknek nevezzük azokat, amelyek egészen elenyésző mennyiségben (kevesebb, mint 0,005%) vannak jelen testünkben. Utóbbiak közé tartozik a vas is, amelynek hiánya komoly betegségekhez vezethet.



Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization; WHO) adatai szerint a vashiányos állapot szerte a világon a legelterjedtebb táplálkozási rendellenesség. Statisztikáik szerint a Föld lakosságának több mint 30%-át, összesen 2 milliárd embert érint. A legtöbb érintett a fejlődő országokban élő nő és gyerek, de mint a WHO szakemberei figyelmeztetnek: ez az egyetlen hiánybetegség, amely tömegesen érinti a fejlett ipari országok (köztünk hazánk) lakosságát is. A szegényebb államokban a vashiány egészen drámai méreteket ölt: a szervezet szerint minden második terhes nő, illetve a 6 évnél fiatalabb gyerekek 40%-a szenved tőle. Ha nem jut elegendő mennyiség a szervezetünkbe ebből az elemből, annak elsődleges következménye a vérszegénység (anaemia), hiszen a vas egyik legfontosabb élettani szerepét a vérkeringésünkben tölti be, az oxigénszállításért felelős hemoglobin összetevőjeként.

Rontja az életminőséget
A fejlődő országokban az anaemia súlyosbítja az olyan fertőző betegségek következményeit, mint például a malária, a tuberkulózis vagy a HIV. A fejlett államokban ilyen következményekkel nem kell számolni ugyan, ezzel együtt a fel nem ismert vashiány enyhébb formája is ronthatja a páciens életminőségét, munkaképességét. Ezért is fontos, hogy időben felismerjük az anaemia tüneteit. Legáltalánosabb ezek közül a halvány bőr és kötőhártya. Szintén jellegzetes szimptóma a fáradékonyság, alacsony teljesítőképesség, ingerlékenység. Jelentkezhet ezeken kívül álmatlanság, csökkent koncentrációs képesség, fejfájás, fülzúgás stb.
Ha felmerül a betegség gyanúja, érdemes azonnal szakemberhez fordulni, hiszen az anaemia nemegyszer egy másik, súlyosabb baj (például vese- vagy májbetegség) következménye lehet. Lényegesen gyakoribb viszont, hogy egyszerűen étrendi változtatással, vastartalmú tabletták, táplálék-kiegészítők kúraszerű fogyasztásával orvosolható a hiánybetegség. Ilyen esetekben a kezelés megkezdése után akár már hetekkel megszűnnek a tünetek, és helyreáll a szervezet normál állapota.

D. B.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Vérszegénység – vashiány Gyógyhír Magazin

Kiket érinthet a vashiány? Gyógyhír Magazin

Miért fontos a vaspótlás? Gyógyhír Magazin

Mit kell tudnunk a vashiányról? Gyógyhír Magazin

Mikor figyeljünk oda fokozottan a vasbevitelre? Gyógyhír Magazin

Hogyan küzdjünk hatékonyan a vashiány ellen? Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter