• 2024. március 28., csütörtök

Nem engedem ki az életemet a kezemből


2018.12.04

Bényi Ildikó, a Duna Televízió képernyőjén látható Önök kérték műsorvezetője nagy amplitúdókkal éli az életét. Azt mondja, ha valami fáj, akkor az nagyon fáj, ha örül, akkor nagyon örül. Hobbija a munkáján kívül nincs, jól érzi magát otthon. Nagylányával baráti a kapcsolata, szeretnek együtt menni mindenfelé. Önkéntes elsősegélynyújtó. Az MTVA 2015-ben véradóbarát munkahely lett. Ennek a címnek megfelelni nagyon nehéz, Ildikó véradás szervező tevékenysége sokat tett hozzá ennek elnyeréséhez. 



► Nem akarok udvarolni, de te szinte tényleg semmit sem változtál. Feletted nem múlik az idő?  
► De múlik, csak én nem hagyom, hogy kifolyjon a kezeim közül az idő. Diétázom, ha kell. Szokták mondani, hogy egy idő után természetes, hogy felugrik néhány kiló, különböző párnácskák alakulnak ki. Én nem akarom annak tekinteni. Odafigyelek magamra. Úgy gondolom, hogy ha valamilyen szokatlan érzés jelentkezik, annak meg kell találni az okát. Lehet betegség a háttérben, amit ugyancsak időben kell elkapni.
A saját testünket ismerni kell, különbséget kell tudni tenni tünet és tünet között. Érezni kell, ha valami nagyon eltér a szokásostól. Ez nem azt jelenti, hogy betegségtudattal kell élni, sokkal inkább azt, hogy felelősséggel tartozunk magunknak és szeretteinknek. Családunk van, akik számítanak ránk. Gyakran járok szűrésekre, nem engedem ki az életemet a kezemből. 
► Ezt a szemléletet hogyan tudod átvinni a családod többi tagjára?  
► A férjem és az édesapám is komolyan veszi az egészség fontosságát. Különösen mióta édesanya nincs velünk, aki tíz éves küzdelem után vesztette el a harcot a betegséggel szemben.  Nem kell aggódnom apukám miatt, mert ő is tudatosan odafigyel magára. Már elmúlt 79 éves és  nagyon büszke vagyok rá, aktívan dolgozik a mai napig – szellemileg és fizikálisan is rendben van, és ami nagy dolog: megtanult együtt élni édesanyám hiányával.
► A szépséged és az erőnléted titkai után jöjjenek a műsorod titkai. Az Önök kérték… úgy tűnik, hogy örökéletű, és egy-egy műsor megnézése után mindig azon gondolkodom, hogy mennyi mindent hagyhattatok ki belőle.
► Nagyon kicsi csapattal dolgozunk, mindent megbeszélünk, és valóban az a legnehezebb, hogy a műsoridő szabta keretek miatt mit hagyjunk ki, mi ne kerüljön be. Rengeteg kérést kapunk, nehéz dönteni, arra mindig törekszünk, hogy mindenféle műfaj szerepeljen egy-egy adásban.  
► Szerintem egy minden este jelentkező adássorozat sem lenne sok a nézőknek. De meddig él a „retró”?
► A minden este talán túlzás, de valóban érezzük az igényt a nézők részéről. A retró pedig addig él, ameddig igény van rá. Nemcsak az idősebb generáció, hanem egész családok néznek bennünket. Az idősebbek odaültetik a fiatalabbakat a tévé elé, és boldogan mesélnek a múltról, az ő sztárjaikról. Sok fiatal ismeri meg így a régi nagy művészeket. Sinkovits, Agárdy, Latinovits, Ruttkai Éva vagy Szemes Mari így marad „életben”. Amikor a Kibédi-díjat nekem ítélte egy művészetpártoló társaság, és az indoklásban az szerepelt, hogy a műsorral hozzájárulunk ahhoz, hogy Kibédi Ervin emlékét életben tartsuk, akkor értettem meg igazán, hogy a magyar televíziózás archívuma a kulturális történelmünk egyedülállóan csodálatos része és ez nagyon fontos az embereknek.     
► 1980-ban ott, Hernádvécsén, az a 10 éves kislány még csak arról álmodott, hogy bemondónő szeretne lenni, azt nem remélhette, hogy egy legendás műsort vezet majd. Nehéz volt idejutni?  
► Csodálatos gyermekkorom volt a szüleink az életre, a munkára neveltek minket a testvéremmel, és segítettek beteljesíteni a vágyainkat. Anyukám imádta az irodalmat és vele készültem szavalóversenyekre. Aztán Pesten elvégeztem az egyetemet, éppen lediplomáztam, amikor a rádióújságban megjelent egy felhívás: bemondó tanfolyamot hirdettek. Ezerből ötven embert vettek fel. Köztük voltam én is. Nem mondhatni, hogy csapongó alkat lennék: 
25 éve vagyok a közmédiában és bízom benne, hogy maradok is.  
► Nagy kutyabarát hírében is állsz.
► Persze, ők végigkésérték az eddigi életemet. Az első csecsemőkori fotómon ott van Blöki is. Majd jöttek a tacskók sorban: Frici, aztán Tony. Na, ott nagy balhé volt, mikor édesapám megjött vele egy este. Édesanyám mondta, hogy nem lehet „csak úgy” egy kutyával beállítani. Persze a kedvence lett. Tony rendszeresen adott ki egy speciális hangot, egy bizonyos szituációban. Rájöttünk, hogy ő köszön. Sőt megérezte, ha a busz közeledett velem hazafelé, és jelezte. Aztán jött Gazsi, Morzsi és volt Kántorunk. Mindig nagy gyász volt az elvesztésük.  Most van egy Rockynk, egy ordas német juhász. Kifejlett személyiséggel hozta haza édesapám.  Azt hittem, megesz, mikor először találkoztunk. Aztán megszokott, de amikor legközelebb hazamentem, megint szét akart tépni. Újra közeledtünk. De a dolog ismétlődött, olyan volt, mint Az 50 első randi című film. Mindig a nulláról kellett újrakezdeni. Ma már béke van. A lábam elé fekszik és nem enged tovább, amíg meg nem szeretgetem. Imádnivaló…
Vincze Kinga


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Létay Dóra: Szeretném behívni a nagy lehetőséget Gyógyhír Magazin

Kubik Anna: Advent a Hargitán Gyógyhír Magazin

Brüll Zsófia: Egy mese mindfelett Gyógyhír Magazin

Gegely Róbert: „Unalmas pasi vagyok, nincs káros szenvedélyem” Gyógyhír Magazin

Juhász Anna: Egy varázslat részese voltam Gyógyhír Magazin

Garami Gábor: Almafüggő vagyok és 30 éve agglegény Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter