Halpaprikás, rántott hal, majonézes zeller- és burgonyasaláta, Wellington-bélszín madeira-mártással, mákos metélt, aprósütemények, narancs- vagy ananászbólé –  ezeket az ételeket ajánlja az Ínyesmester, vagyis Magyar Elek (1875–1947) legendás, már életében számtalan kiadást, bővítést megért, és azóta is töretlenül népszerű szakácskönyvében. Nagykarácsony ebédjére pedig egyebek mellett pulykaaprólék-levest, hideg vaddisznófejet, töltött káposztát, gesztenyével töltött pulykát javasolt, hogy az ötféle tortáról, süteményről, a salátákról, gyümölcsökről ne is beszéljünk. Ahogy arról sem, hogyan folytatódott Ínyesmester elképzelése szerint a lakomázás karácsony másnapján (négy fogással, köztük szalonnában sült őzgerinccel), szilveszter estéjén (kilenc fogás, egyebek mellett tűzdelt kappan) és újév napján (a 6 fogás között malacaprólék-levessel és ropogós malacpecsenyével)... 

Régóta kedveljük a káposztát
Persze mondhatjuk erre, hogy az Ínyesmester az 1930-as években a nagypolgári konyhát örökítette meg, és ez a bőség korántsem volt jellemző minden háztartásra. Az viszont érdekes, hogy a menüben felbukkan pár olyan fogás, amit a mai napig előszeretettel varázsolunk a karácsonyi-újévi asztalra, például a malacpecsenye, a halászlé (Ínyesmesternél halpaprikás néven szerepel), illetve a töltött káposzta. Utóbbiról most annyit, hogy a káposzta és a magyar gyomor között dúló szerelem több százados: ha például beleolvasunk Mikes Kelemen rodostói száműzetése idején keletkezett (de soha el nem küldött) leveleibe, akkor az 1724. szeptember 15-i dátum alatt ezt láthatjuk: (...) a szépen írt levél az elmének úgy tetszik, valamint a szemnek a kapros és téjfellel béborítatott káposzta... De mondunk mást is: a legelső ismert magyar nyelvű szakácskönyv (Szakáts mesterségnek könyvetskéje, Kolozsvár, 1695) első receptje a káposzta kolozsvári módon, a második pedig nem más, mint a töltött káposzta...

Az „égető paprikaleves”
Másik népszerű karácsonyi ételünk, a halászlé valamivel rövidebb múltra tekinthet vissza. A jeles tudós, Erdei Ferenc így számol be első felbukkanásáról Néprajzi ínyesmesterség (Budapest, Minerva, 1971) című munkájában: „Első” ismert adatunk 1800-ból származik. Egy német nyelvű útleírásban a tolnai halebédről olvashatjuk: „Az első fogás pontyból készült, melyet borsos lében főztek, az itt élők ’Halászly’-nek (így a német szövegben) nevezik ezt, s a halrészek fűszerezésére a török borsot (paprikát) használják. A halszeletek kitűnően ízlettek nekem, de ilyen égető paprikaleveshez az én ínyemnek nem volt kellő fogékonysága...” 
Pap György

Gyógyhír Magazin