• 2024. március 29., péntek

10 plusz 4 tipp, hogy nyáron is egészséges legyen a lábunk


2019.05.07

Jön a jó idő, le lehet dobni a zárt cipőt, helyette papucsot, szandált húzni, uszodába, strandra menni. Végre nem kell annyit aggódni egész nap zokniba bújtatott lábunk állapota miatt. 

Vagy mégis?



Jó, ha tudjuk, hogy tavasszal és nyáron sem hanyagolhatjuk el lábainkat, lábujjainkat, lábkörmeinket. Az évnek ebben a szakában is számos olyan kockázati tényező van, ami miatt érdemes figyelmet fordítanunk a lábápolásra. Ehhez próbálunk pár hasznos tippel szolgálni.
 
Noha alapvetően minden nemű és korú embernek érdemes szem előtt tartani lába állapotát, egyes csoportok – például a cukorbetegséggel élők – kiemelt kockázatoknak vannak kitéve. Szakemberek szerint náluk akár 25 százalékkal nagyobb is lehet a kockázata a gombás fertőzések kialakulásának, ezért nekik még különösebb gondot kell fordítaniuk a lábaikra. 
 
Alapszabályok:
1 Mossunk gyakran lábat. Amikor sokszor viselünk zokni nélkül nyitott lábbelit, könnyebben beszennyeződik lábfejünk: a melegben megizzad, rátapad az út pora. Mossuk meg rendszeresen langyos szappanos vízzel, de ne áztassuk, mert akkor felpuhul a bőr, és elveszítheti természetes olajos védőrétegét.
..........................................................................
2 Mosás után alaposan szárítsuk meg, különös figyelmet fordítva a lábujjak közére, ahol a nedves, meleg környezet kedvező feltételeket teremt a különböző gombás fertőzéseknek.
..........................................................................
3 Hidratáljuk a bőrt a lábfejünkön, lábszárunkon is, de a lábujjaink közét ne kenjük! Távolítsuk el a bőrkeményedéseket, de óvakodjunk attól, hogy az alattuk fejlődő friss bőrt megsértsük! 
..........................................................................
4 Rendszeresen vágjuk lábkörmeinket. Használjunk megfelelő körömvágót, vágjuk a körmöt egyenesen, és ne kerekítsük le a széleit, mert könnyen benövéshez vezethet.
..........................................................................
5 Óvjuk a lábunkat a közösségi terekben! Viseljünk strandpapucsot az uszodában, a strandon, a fitnesztermek tusolóiban, öltözőiben, ezzel is csökkentve az esélyét annak, hogy gombás vagy szemölcsöt okozó vírusfertőzéseknek tegyük ki a lábunkat.
..........................................................................
6 Ne hordjunk mindig csak strandpapucsot! Ezek a lapos, könnyű gumipapucsok nem tartják meg a lábunkat, ha sokat hordjuk, talp-, boka-, sarokfájás lehet az eredmény.
..........................................................................
7 Ha zoknit viselünk, minden nap húzzunk tisztát, főként a melegebb napokon! Lehetőleg olyat válasszunk, ami legalább 70 százalékban természetes eredetű anyagból készült: pamutból, bambuszból vagy gyapjúból.
..........................................................................
8 A lábszag hátterében nem csak a túlhasznált vagy nejlonzokni állhat. Ha naponta cseréljük természetes anyagokból készült zokninkat, és mégis szaglik a lábunk, lehet, hogy bakteriális vagy gombafertőzést kaptunk. Ilyenkor célszerű lehet bőrgyógyász szakorvoshoz fordulni.
..........................................................................
9 Igyunk elég vizet, és ügyeljünk a megfelelő sóbevitelre. Ez nem csak általában tesz jót az egészségünknek, de csökkenti az esélyét, hogy a melegben a szervezetünk lecsökkent elektrolitszintje miatt megduzzadjon a lábunk.
..........................................................................
10 Érdemes odafigyelni arra, hogy lehetőleg ne a legnagyobb napsütésben járjunk nyitott lábbeliben, hogy megelőzzük bőrünk leégését. Igen, lábfejünk bőre is le tud sülni, biztos láttunk már olyan embert, akinek mezítláb is ott volt a lábán szandáljának, papucspántjának nyoma. Jó, ha megválogatjuk azt is, hol sétálunk pucér lábbal: uszodákban, strandokon könnyen kellemetlen fertőzéseket szedhetünk össze. 
 
És mit tegyünk, ha már megtörtént a baj?
 
1 Gombás fertőzések
A nyári fokozott izzadás és a túlzott nedvesség kedvez a láb- és körömgomba kialakulásának. Ha gyanús tüneteket észlelünk a lábunkon – például a köröm elszíneződése, viszketés a lábujjak között, kellemetlen szag –  használjuk a megfelelő gomba elleni krémet, vagy forduljunk szakorvoshoz. Kerüljük a túl szoros lábbeliket, viseljünk papucsot az uszodákban, edzőtermek öltözőiben. 
..........................................................................
2 Kiszáradt láb
Ez elsősorban téli probléma, de többen szenvednek tőle nyáron is. Megoldása egyszerű: hidratáló krémmel kenjük be a lábunkat, lehetőleg tusolás után, és csakis szárazra törölt bőrre. Lábujjaink közét lehetőleg ne kenjük be!
..........................................................................
3 Kirepedezett bőr
A talp bőrének repedezettsége könnyen lehet, hogy valamilyen fertőzést jelez. Ez lehet gombás, de bakteriális is. Ha fájdalommal jár, vagy a repedezettség terjed, akkor lehetőleg rövid időn belül forduljunk bőrgyógyászhoz. Enyhébb esetben a hidratáló krém segíthet.
..........................................................................
4 Tyúkszemek, bőrkeményedések
Ezek hátterében többnyire kidörzsölődés, erős nyomás, szoros cipő, helytelen járás állhat. Kezelésükre számos könnyen hozzáférhető patikaszer létezik, de sok ember nehezen különbözteti meg egymástól például a szemölcsöt és a tyúkszemet. Előbbit jellemzően vírusfertőzés okozza, kezeléséhez bőrgyógyász szakorvos szükséges.
 
Ballai Vince

Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Napfürdő, de csak okosan! Gyógyhír Magazin

Melanoma: egy ismeretlen ellenség Gyógyhír Magazin

Bőrápolás és napvédelem Gyógyhír Magazin

Öt tévhit a ráncokról Gyógyhír Magazin

Késleltessük a szarkalábak megjelenését! Gyógyhír Magazin

Mit tehetünk a téli ekcémafellángolások ellen? Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter