• 2024. április 18., csütörtök

Fürdőgyógyászat – kezdődik az őszi főszezon!


2019.09.06

A fürdőgyógyászat az orvosi rehabilitációs eljárások közé tartozó gyógyászati ellátás, amit főként a krónikus reumatológiai, ortopédiai, neurológiai illetve érbetegségek kezelésénél alkalmaznak. Ezek több fajtájához is jár tb-támogatás, melyet a Nemzeti Egészségbiztostási Alapkezelő (NEAK) nyújt a szakorvosi beutalóval rendelkező betegek gyógykezeléséhez. Dr. Mándó Zsuzsannát, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház orvos-igazgatóját elsőként arról kérdeztük, az év mely szakaszában a legkeresettebb ez a gyógymód?



• A tavasz és az ősz a „csúcsszezon”, ami persze orvosilag és élettanilag is indokolt  azon betegségek esetében, amelyek gyógyítására a fürdőgyógykezelések szolgálnak. Emellett a jogszabály szerint évente 2 alkalommal – alkalmanként maximum 15 kezelést igénybe véve – kapható tb-támogatás erre az ellátásra, ez is állhat a betegforgalom tavaszi és őszi megnövekedése mögött.
 
• Elég forró nyarunk volt, s az előrejelzések szerint ez az időjárás őszre is áthúzódhat. Kell erre figyelnie a gyógykezelések igénybevételét tervezőknek?
 
• Kétségtelen, hogy a nagy meleg megviseli a szervezetet, s a fürdőgyógyászati ellátás – egy súlyfürdő, vagy iszappakolás – tovább fokozhatja a terhelést. Fiziológiailag ezért mindenképpen előnyösebb a hűvösebb idő, de persze az sem mindegy, hogy  valaki „csak”  egy izületi kopással küzd, vagy amellett keringési zavarai, esetleg szívbetegsége is van. 
Ezt a fürdőorvosok a beutalás során tisztázzák, s ennek figyelembe vételével alakítják ki az egyénre szabott kezelési tervet. Az őszi szezon szerintem idén is szeptemberben kezdődik majd, hiszen ekkor már az esetleges nappali hőséget hűvösebb éjszakák követik, ami lehetőséget nyújt a szervezetnek a felüdülésre.
 
• Mik a tapasztalataik, az őszi csúcsidőben is mindenki hozzájut a számára előírt kezeléshez?
 
• Nem árt tudni, hogy egy-egy gyógyfürdőbe több különböző „betegútról” is érkeznek beutaltak. Egyrészt vannak a járóbetegek, akik az otthonuk közelében lévő gyógyfürdőbe járnak be ambuláns módon kezelésekre. Sok helyütt – pl. a mi esetünkben is – fekvőbeteg osztály  is rendelkezésre áll, ahol kórházi ellátás során kerülnek alkalmazásra a fürdőgyógyászati ellátások, és vannak azok a betegek, akik távolabbról érkeznek egy-egy kúrára, szállodai szolgáltatást igénybe véve. Ez utóbbi esetben a következő hónapokban nem árt, ha tájékozódnak a kiszemelt gyógyfürdő fürdőgyógyászati kapacitásait illetően, hiszen nem biztos, hogy a beteg által tervezett időszakban minden kezelésre – pl. a súlyfürdős helyekre – van szabad időpont. Sokan veszik egyébként a fáradságot arra, hogy korábban leutaznak a kiszemelt helyszínre, elvégeztetik a vizsgálatokat, ami alapján megtörténik a gyógyfürdő ellátás indikációja és a kezelések időpontjának meghatározása, majd ezek birtokában gondoskodnak a szükséges szállásról. 
 
• A fürdőgyógyászat árainak tb-támogatásának mértékét egy 2004-es rendelet határozza meg. Ezek az összegek 15 éve nem változtak…
 
• Sajnos ez így igaz, miközben persze a gyógyfürdők költségei folyamatosan nőnek. Az áraikat mégsem emelik ilyen ütemben, ami mögött bizony a gyógyfürdők, kórházak gazdasági vezetőinek komoly munkája és fejtörése áll, akik mindenképpen szeretnék a lehető legkedvezőbb áron gyógyítani a betegeket. Bár a fürdőgyógyászat egy „szelíd gyógymód”, ami minimális mellékhatással bír, de lényegében ugyanolyan terápia, mint egy gyógyszeres, antibiotikumos kezelés, és ugye senki nem szeretné, ha ezekről egy beteg anyagi okokból maradna le. Éppen ezért a szakma a végsőkig igyekszik elodázni az áremelést, és a rászorulók lehető legszélesebb körének biztosítani ezt a gyógyulási lehetőséget. 
 
Hollauer Tibor

Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


A legfontosabb teendők konyhai balesetek esetén Gyógyhír Magazin

Okozhatja-e családi hajlam a szélütést? Gyógyhír Magazin

Mi legyen az úti patikában? Gyógyhír Magazin

Adj vérplazmát! Az életmentés nem állhat meg! Gyógyhír Magazin

A fürdőgyógyászati ellátások támogatása 2020-ban Gyógyhír Magazin

Májusban duplán segít, aki vérplazmát ad Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter