A Social Psychological and Personality Science (Szociálpszichológia és Személyiségtudomány) című szaklap nemrég érdekes írást közölt a pletykálkodásról. Jegyezzük meg: a szerzők pletykálkodásnak tekintenek minden olyan beszélgetést, amelynek tárgya egy jelen nem lévő harmadik személy. Vagyis felfogásuk szerint a pletyka sokszor nélkülöz minden rosszindulatot, és nem kínos történetek terjesztéséből áll, hanem a mindennapi élet olyan – sokszor unalmasnak hangzó – eseményeiről szól, mint hogy például valamelyik gyerekünknek jól sikerült a táncfellépése.

Mi haszna a pletykának? 
Először is tudni kell, hogy a jelenség egyidős az emberiséggel, és valójában a túlélésünket szolgálja. Már őskori elődeinknek is a törzs többi tagjára kellett támaszkodniuk ahhoz, hogy rendelkezésükre álljon az élelem és a menedék, illetve hogy biztonságban tudják magukat. Éppen ezért létfontosságú volt, hogy időben értesüljenek arról, ha valamelyik vadász megbetegedett, hiszen így gondoskodni kellett arról, hogy helyette valaki más szerezze be az élelmet. Ezen kívül a pletyka nemcsak a kibeszélt személyről, hanem a beszélgetőtársról is sok mindenre megtanít. Kiderülhet belőle például, hogy milyen a hozzáállása a dolgokhoz, a többi emberhez, vagy éppen hogy mennyire titoktartó. 

Elkerülni a kirekesztést
Egy a Psyhological Science (Pszichológiatudomány) című folyóiratban 2014-ben megjelent tanulmány szerint ráadásul a pletyka a társadalmi kötelékeket is erősítheti, javíthatja a csoportok együttműködését, és kevésbé önzővé teszi a tagokat. Az írás azt is megállapítja, hogy a pletyka a csoport megbízhatatlan tagjainak azonosítására is szolgálhat. 

Érdekes módon ebből az érintettek is hasznot húzhatnak: sokszor ugyanis a többiek elutasító magatartása arra ösztönzi őket, hogy levonják a tanulságokat, és változtassanak a viselkedésükön – a kirekesztés veszélye ugyanis általában együttműködésre ösztönzi az embereket.

Gyógyhír Magazin