• 2020. július 05., vasárnap

„Édesapám elment, de soha nem hagy magamra”


2019.11.07

Marsal Szilvia azon tehetséges fiatalok egyike, akik végigjárták a ranglétrát Szerencséje is volt, hiszen az újságíró iskolában Sárközy Erikához került, aki többek között a legendás „A Reggel” című műsort készítette a Magyar Televízióban Sándor Pál filmrendező-producerrel közösen. Erika választotta ki és indította el Szilvit a pályán. A többi már rajta múlott. Ma „Somogy arca”, az országos tévék és rádiók után, ma a megye televíziójának első számú műsorvezetője.



• Életed egy szép, fontos állomásán vagy, hogyan kezdődött?
 
• Szerettem volna olyat csinálni, ami valamilyen művészeti ághoz kötődik, amit sok ember lát vagy hall. Kézenfekvőnek tűnt, hogy színésznő legyek, de rádöbbentem, hogy a tévé, a rádiózás, főleg a hírek világa érdekel. Annak idején sokat olvastam fel hangosan a szüleimnek, és már kicsi korom óta nagyon szerettem szépen beszélni, tanáraim és a szüleim is látták bennem a lehetőséget. Megállíthatatlanul elindult a folyamat. Ezen az úton sok nagyszerű találkozásból építkezhettem. A beszélt nyelv fejlesztésében különösen sokat köszönhetek Dibusz Éva és Kiss Éva tanáraimnak, és ragaszkodom hozzá, hogy leírd: neked is, Kinga. 
 
• A színművészetit meg sem próbáltad? 
 
• Nem, mert nem vagyok színésznek való. Én tájékoztatni szeretek, jobban érdekel az emberek sorsa, mint hogy magamat mutogassam. Meglehetősen gátlásos voltam, inkább a rádió felé mozdultam, de hamar rájöttem, ott is sok ember szívéig el lehet jutni. Persze kell egy jó orgánum, amit szeretnek az emberek hallgatni. Nagyszerű volt a Juventus rádiós korszak, de miután megszületett a fiam, a Lánchíd Rádiónál folytattam. Most a Somogy TV-ben csinálom a híradót, és azt hiszem, megérkeztem. Imádom ezt a munkát. Igazi balatoni lánynak érzem magam, noha ingázom Siófok és Budapest között. 
 
• Szomorú aktualitása a beszélgetésünknek, hogy az idei Halottak Napján először kellett édesapádról megemlékezned.
 
• Nagyszerű szüleim vannak: anyukám óvónő, apukám Marsal Géza zenész, a Syrius együttesben gitározott és énekelt. Szerintem a család, mint egység, nagyon fontos, alfája és omegája mindennek. 
Az értékrendedet az határozza meg, amit otthonról viszel. Apu csak 70 éves volt, még lett volna dolga közöttünk, és tervei voltak. Édesapám elment, de soha nem hagy magamra. Egy hónapon át haldoklott, de minden rezdülése arról szólt, hogy majd ő utána is össze kell tartani a családot. Együtt kell gyászolni is. A búcsúbeszédet ketten mondtuk a fiammal. Azt gondoltam, hogy apu így szeretné, és tudtam, éreztem, hogy ott van velem. Nagyon nehéz volt, mindenki azt mondta, nem fog menni, de megírtam és megcsináltuk. A halotti tor sem volt szokványos: jó hangulatban telt, nevetgéltünk, sztoriztunk, rengeteg pozitív energia volt jelen. Azóta is sokat beszélünk róla. Édesapám vidámságot közvetített mindig, az emberek szeretetére és tiszteletére tanított. Megpróbált mindent humorosan felfogni, és amikor nagy bajok voltak, mindent át tudtunk beszélni, és így mindent át is tudtunk vészelni. A szavai, a mondatai visszhangoznak bennünk, videókat nézünk – jelen van, nem tűnt el. Ahol földi valója pihen, ott pedig virágok vannak, a temetésre egy nagy, gitár alakú koszorút vittünk. De ő nem ott van, ő bennünk él tovább. A fiamnak különösen hiányzik, nagyon sokat jelentett neki.  
 
• A fiad kész fiatalember, 16 éves. Te, mint szülő, mit szeretsz, mit látsz benne? 
 
• Érzékeny, empatikus, nyitott a világra, nem akar médiás lenni. Nem csoda, hiszen két médiás szülő amúgy is nehezen fér bele egy gyerek életébe, édesapja Kovács „Nagyember” László, lemezlovas, a Klasszik és Jazzy programigazgatója. 
A fiam kicsit én és kicsit az apja, de sokszor nagyon erősen magamat látom viszont benne. Egyik pillanatról a másikra felnőtt lett, bevásárol, főz, hivatalos ügyeket intéz. Az erdő szélén, Budakeszin élünk, a természet közelsége nagyon jót tesz. Míg a többi gyerek nyomkodja a számítógépet, addig az én gyerekem füvet nyír. Jó ez így. Mi alapvetően harmóniában élő emberek vagyunk. 
 
• Ha választani kellene: Budapest vagy Siófok?
 
• Nem lehet. A fővárost és egy húszezres lélekszámú várost másért szeretünk. Siófokon kisebb a közösség, mindenki mindenkit ismer, minden emberléptékűbb, nem az a tempó, ami Budapesten. Viszont a fővárosban nőttem fel, szeretem – mindkét város elfér a szívemben.
 
Vincze Kinga 

Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Ez egy igazi robinzonád volt! Gyógyhír Magazin

Próbálom megtartani a befelé figyelést Gyógyhír Magazin

Augusztusban talán jöhet a Boldogság kék madara Gyógyhír Magazin

Lassan véget érhet ez az otthoni nyaralás Gyógyhír Magazin

Ilyenkor kell nyitottnak lenni más lehetőségekre Gyógyhír Magazin

Itt ültünk  a konyhában, és elkezdtük megtervezni az életet Gyógyhír Magazin