• 2024. március 29., péntek

Egy szelet egészség


2019.11.08

Sok szülő töpreng azon, milyen nasit is adjon gyermekének, ami tápláló, egészséges, cukormentes és persze ízlik a kicsiknek, sőt, akár a felnőtteknek is, egy kapkodós reggelen, vagy a délutáni kávé, tea mellett. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek, köztük a teljes kiőrlésű kekszek rendszeres fogyasztása bizonyítottan csökkenti az elhízás kockázatát, valamint védőhatása van a szív-érrendszeri betegségekkel, és a 2-es típusú cukorbetegséggel szemben.



Önmagában, süteményekben, tejjel, gyümölccsel, ünnepek alkalmával, vagy éppen kiránduláskor – sokszor és sokféleképpen ehetünk kekszet, aminek egyik nagy előnye, hogy sokáig eltartható. A kekszek és kekszféleségek pozitív táplálkozás-élettani hatását a gabonafélék jelentős szénhidráttartalma adja. A gabonafélék legfontosabb táplálékaink közé tartoznak. Egyik fő tápanyaguk a szénhidrát, ennek számottevő hányada keményítő, ami nagyon jól hasznosítható energiaforrás, hiszen a megfelelő rosttartalom mellett hosszan tartó és egyenletes energiát ad a szervezetünket. A gabonaszemek héjában és héj alatti részében B-vitaminok, a csírájukban pedig zsírban oldódó E-vitamin található. Ezen kívül jelentős ásványianyag-tartalmuk is: kálium, foszfor, magnézium, kalcium és szelén is van bennük. 

Mire figyeljünk?
Sokszor ismételt jó tanács, hogy lehetőség szerint kerüljük a fehér lisztből készült élelmiszereket, és válasszunk helyettük teljes kiőrlésűeket! A kevert gabonafélékből készült termékek rostokban gazdagok, így segítik az emésztést. Ha a minőség fontos számunkra, érdemes arra is figyelni, hogy ma már olyan kekszeket is vásárolhatunk, melyek pálmaolaj- és színezékmentesek, például sheavajjal készültek. A cukorbetegek és inzulinrezisztensek mindig figyelmesen olvassák el az összetevők listáját!

A keksz angol neve, a „biscuit” francia eredetű szó, jelentése kétszersült. A középkorban az angol pékek kenyérből készítettek kenyeret, amelyet megédesítettek, és amikor megszilárdult, visszarakták a kemencébe. A kereskedelem bővülésével külföldről behozott magvakkal, szárított gyümölcsökkel és fűszerekkel ízesítették a kekszeket, süteményeket. Az édességek történetében a legnagyobb mérföldkövet az ipari forradalom jelentette.

Dózsa-Kádár Dóra


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Minden ízében nyár! Gyógyhír Magazin

Húsvétkor is egészségesen! Gyógyhír Magazin

Őszi immunerősítés okosan Gyógyhír Magazin

Terítéken a húsvét Gyógyhír Magazin

Székrekedés – időskorban gyakoribb? Gyógyhír Magazin

Fogyni okosan Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter