• 2020. augusztus 15., szombat

Babits Mihály – egy nyaláb testi fájdalom


2020.06.10

Babits Mihály (1883-1941) életét gyermekkorától kezdve súlyos és igen fájdalmas betegségek kísérték végig. Saját bevallása szerint vézna, alacsony, sápadt gyerek volt, sportolásra alkalmatlan: tornából mindig elégségese volt, csak kegyelemből nem buktatták meg a testnevelő tanárai, mert amúgy minden iskolájában a legkiválóbb tanulók közé tartozott; utóbb – az első világháború idején – katonai szolgálatra is alkalmatlannak találták.



Babits Mihály (balra) és Ady Endre (Székely Alapár felvétele) / Wikipedia


Babits gyermekkorát a sorozatosan kiújuló, fájdalmas mandulagyulladások keserítették meg. Zárkózott, visszahúzódó, magányos gyerek volt („Nekem nem volt barátom, / tőlem mindenki fut, /társaim elkerültek / mint idegen fiut” – Egy szomoru vers, 1911), ez később szociális fóbiává súlyosbodott.

Nehezen barátkozott, társaságban soha nem érezte jól magát, a kortársak komor, tépelődő, önemésztő, depresszív alkatú embernek írták le, akit sosem láttak mosolyogni. (Pedig a Jónás könyve ékesen bizonyítja, hogy amúgy Babitstól nem volt idegen a humor – legfeljebb ügyesen titkolta egész életében.) József Attila „magad emésztő, szikár alak”-ként írja le, Márai szerint „Babits magányos, fekete ember volt”, Kosztolányi pedig, közös egyetemi éveik alatt „sárgaember”-nek nevezte, betegesen sápadt arcszíne miatt. Gyakorta „gyomorbajos külleműnek” írták le és nem is jártak messze az igazságtól: Babitsnak fiatal korától kezdve nemcsak gyomorbántalmai, de idült epehólyag-gyulladása, fájdalmas ízületi gyulladásai, állandó emésztési zavarai és vesekövek okozta heves veserohamai voltak. Még csak a harmincas éveiben járt, amikor a magas lázakkal járó, sokféle nyavalya eredményeképpen szívizom-gyulladása lett. Úgyszólván hazajárt a különféle kórházakba, klinikákra, szanatóriumokba, itt is-ott is gyakran hosszú hónapokat töltve el.

hirdetés

Testi és lelki betegségek gyötörték

Ha mindez nem volna elég, lelki betegségek is gyötörték, ezeket – Czeizel Endre kutatásai szerint – anyjától örökölhette. A költő édesanyja, Kelemen Auróra (Hajnalka) nagyon művelt és olvasott, ám neurotikus személyiségű asszony volt, aki gyakran szenvedett súlyos migréntől és egyéb tünetei alapján valószínűleg mániás depressziótól, ami megakadályozta abban, hogy érzelemteli, meleg, valódi anya-gyermek kapcsolatot alakíthasson ki fiával. Az anya érzelmi hullámzásaitól az egész család szenvedett és ez a légkör önmagában is elegendő lehetett ahhoz, hogy utóbb maga Babits is kedélybeteggé váljon. A depresszív személyiség nagyon érzékletesen mutatkozik meg a következő sorokban: „Látom a ködöket, / téli reggeleket, / hétfőket, keddeket, / napokat, heteket…/ Nem írok verseket, / Beteg vagyok, beteg.” (Beteg-klapancia, 1933)

1935-től kezdve légzése nehézzé, szaggatottá vált, mind jobban küzdött a levegőért - orvosai légúti problémáit asztmának minősítették és pihenést, levegőváltozást javasoltak. A nyarat – mint más esztendőkben is – az esztergomi Előhegyen lévő nyaralóban töltötte a Babits-család: a költő és felesége, Török Sophie költőnő, aki mindvégig hűséges, önfeláldozó társa és ápolónője volt, naplójában pedig Babits összes betegségeinek részletes krónikáját rögzítette; valamint fogadott kislányuk, az ekkor hétéves Ildikó. A nyári pihenés és levegőváltozás nem hozta meg a remélt gyógyulást: a légzési nehézségek továbbra is fennálltak, ezért ősszel Budapesten újabb kivizsgálásra került sor, ezúttal már gégetükrözést is végeztek. Ám a diagnózis továbbra is asztma, illetve krónikus hörghurut maradt. Orvosa, a kardiológus Schill Imre azonban ekkor már gyanakodott a daganatos betegségre, amelyet végül, hosszas vizsgálatok és többszörös konzíliumok után csak 1937 tavaszán állapítottak meg: a diagnózis szerint a fulladás és nehézlégzés oka a daganat okozta gégeszűkület, a megoldás a daganat eltávolítása.

 

Egy év alatt szánta rá magát a műtétre

Babits nagyon tartott az operációtól, rettegett, hogy nem éli túl és majd’ egy évig tartott, amíg végül rászánta magát. Alapos ember lévén több konzíliumot is kért, több kivizsgálásnak alávetette magát, a kor legkiválóbb gégészeivel, belgyógyászaival és sebészeivel konzultált, végül a korszak legnagyobb magyar belgyógyász szakorvosa, a szuggesztív Korányi Sándor győzte meg arról, hogy a biztos fulladástól csak a műtét mentheti meg. Ezen a nyáron írta a költő Balázsolás című megindító versét, amelyben a gyerekkori, fájdalmas torokfájásokat összekapcsolja mostani szenvedéseivel és soraiból kiolvasható, hogy szerzője lélekben felkészült a rettegett operációra. „Mert orv betegség öldös íme engemet / és fojtogatja torkomat, / gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm / zihál, s mint aki hegyre hág, / mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel, / kifulva, akként élek én / örökös lihegésben. S már az orvosok / kése fenyeget, rossz nyakam / fölvágni (…)”

Most már csak megfelelő sebészt kellett találni, akiben Babits és számos kezelőorvosa is megbízott. Végül a német Rudolf Nissen professzorra esett a választás, aki korábban Berlinben nagy tekintélyű sebész volt, ám zsidó származása miatt Németország elhagyására kényszerült és ekkor már Isztambulban dolgozott. A másfél órás műtétre végül csak a következő évben, 1938. február 10-én került sor: ekkor Nissen a daganatot eltávolította és egy bemetszést ejtett a légcsövön, melybe kanült helyezett, a légzés megkönnyítésére. A tumorból vett szövettani mintákat még a stockholmi Karolinska Intézetbe is eljuttatták Babits orvosai, ahol a legkiválóbb szaktekintélyek vizsgálták meg és sugárkezelést javasoltak. Az operációt végző Nissen professzor is ezen a véleményen volt, így Babits röntgenbesugárzást, majd rádiumos kezeléseket is kapott, több hónapon keresztül.

 

A hangját is elvesztette

A Babits által ólomgömb-nek nevezett rádium-ágyú alatt nemegyszer 11 órán keresztül kellett feküdnie. Szenvedéseit súlyosbította, hogy a műtét következtében elvesztette a hangját, így környezetével sokáig csak Beszélgetőfüzetein keresztül tudta a kapcsolatot tartani. A Nyugat főszerkesztőjeként és a Baumgarten Alapítvány kurátoraként a magyar irodalmi életnek olyan mindenható vezetője volt, mint a maga idejében Kazinczy vagy később Vörösmarty. Így aztán a Beszélgetőfüzeteken keresztül irányította az irodalmi életet, ahogyan írásban tartott latinórákat Ildikónak és így fejezte ki a fájdalmas terápiák okozta rettenetes kínjait is. Betegségének különös borzalma, hogy még csak jajongani sem tudott; ahogy barátja, Illyés Gyula írta: „A kín legnagyobb rohamai alatt, amidőn a fájdalom szinte lángot s füstöt vetett szemében, csak ezt a foggal-nyelvvel végzett halk cecegést hallatta, amellyel a méltatlankodást mímelő anyák bajlátott kicsinyeik panaszát kisérik." Ekkor, 1938-ban, lábadozása közben, szörnyű testi kínok közepette írta meg a Jónás könyvét, ezt a mély bölcsességről és humánumról, morális tartásról, a gondolkodó ember erkölcsi felelősségvállalásáról tanúskodó és finom humorral átszőtt páratlan remekművet. Tavasszal lassan javulni kezdett az állapota és a kanült ujjával befogva, suttogni is képes volt már, de a hangja csak az év végére tért vissza. 

A következő években időszakos, rövidebb javulások után ismét erősödtek panaszai. A besugárzások nem hoztak tartós javulást és a költő epe- és vesebántalmai is kiújultak. Rengeteg gyógyszert szedett, ki-bejárt a különböző kórházakba. Igazán csak az esztergomi hegyi házban érezte jól magát, ám az utolsó évben már itt is ágyhoz volt kötve. 1940 tavaszán nyelési nehézségei miatt orrszondán keresztül kezdték táplálni, ami rettenetesen kellemetlen volt számára. Ősszel orvosai az orrszondát kivették és – újabb műtéttel – rést képeztek a hasfalon, hogy gyomorszondát helyezhessenek be. Haláláig (még csaknem egy teljes éven keresztül!), így, a gyomorszondán át, pépes ételekkel táplálkozott. A veseelégtelenség miatt vizeletürítési problémái lettek, katéterezésre volt szükség, a sokféle gyógyszer és belgyógyászati problémák pedig székrekedéshez vezettek, így utolsó hónapjait rendszeres beöntések keserítették meg.

 

Szinte elképzelhetetlen szenvedés kísérte utolsó éveit 

A katéterezés, beöntések, vesekő-rohamok miatti morfininjekciók, a gégekanül-cserék, táplálkozás gyomorszondán át: megannyi gyötrelem. „Leszálltam a kinoknak eleven / süket és forró sötétjébe” – írja a Jónás imájá-ban (1939). Utolsó nyarát, 1941-ben még a hegyi házban tölthette, de már nagyon gyönge volt, búcsúzott az élettől. Utolsó versében, Reményik Sándornak címezve írja: „Ha látnál, hogy fetrengek itt, / már csak a testben élve, már csak / egy nyaláb testi fájdalom / erőtlen, gondolattalan.” (Egy verses levélre, 1941)

1941. augusztus 3-án, már magatehetetlen állapotban és öntudatlanságban szállították Esztergomból Budapestre, a Siesta Szanatóriumba, ahol másnap, augusztus 4-én, 58 éves korában elhunyt.

Negyven évvel később Gyenes György radiológus, Babits betegségeit kutatva levélben fordult az Országos Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár akkori főigazgatójához, Antall Józsefhez, hogy volna-e valami anyaguk Babits kórtörténetével kapcsolatban, ám a későbbi miniszterelnök azt a lelombozó választ küldte, hogy az ötvenes években tömegesen semmisítettek meg kórleírásokat és egyéb adatokat. Gyenes nem adta fel és Stockholmba is írt, érdeklődve, hogy megvannak-e még azok a szövettani leletek, amelyeket Babits 1938-as műtétje után a magyar orvosok küldtek ki Svédországba. Nyomozását siker koronázta: a svédek az elmúlt évtizedekben nem szelektáltak, Babits leleteit előkeresték és 1981-ben elküldték Gyenes professzornak, aki – a mintákat elemezve – arra jutott, hogy a daganat nem gége-, hanem nyálmirigy-eredetű volt és teljesen hasztalan volt sugárterápiával próbálkozni, mert a tumor nem volt érzékeny a sugárzásra. Így a hosszadalmas és fájdalmas kezelések – mint kiderült – nem segítettek, csak meghosszabbították a költő szenvedéseit.

Dávid Andrea 
irodalomtörténész

Babits Mihály verseit EZEN a linken olvashatják.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Berzsenyi és „a természeti erők harmoniája” Gyógyhír Magazin

Karinthy Frigyes csodálatos utazása Gyógyhír Magazin

Kosztolányi Dezső – a boldog, szomorú dalos Gyógyhír Magazin

Mikszáth Kálmán – a nagyságos úr esete a fürdővel Gyógyhír Magazin

Vörösmarty, a természetes gyógymódok híve Gyógyhír Magazin

„A bölcsesség mire jó, ha lakása göthös mell?” Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
augusztusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája