Bár Mikszáth maga nemigen panaszkodott betegségeire, mégis sokatmondó az a tény, hogy regényeiben és novelláiban (egy-két kivételtől eltekintve), az orvosokat legtöbbször oktalan és pénzéhes sarlatánnak, tanulatlan szélhámosnak, silány jellemű, felületes, lelketlen embernek ábrázolta. Még legrokonszenvesebbnek mondható orvos-hőse, Katánghy Menyhért (Két választás Magyarországon, 1896) is valójában nem más, mint egy dörzsölt ügyeskedő, vérbeli szélhámos, aki nemigen válik dicsőségére az orvostudománynak. Mikszáthnak az orvosokhoz való, némileg kiábrándult hozzáállása nem véletlen: Mária nevű húga 16 évesen tüdőbajban halt meg, szülei az 1873-as kolerajárványban, kedves kisfia, Jánoska, ötévesen torokgyíkban vesztette életét – és az orvosok minden esetben tehetetlenek voltak.

hirdetés

Maga Mikszáth idősebb korában légúti megbetegedésektől szenvedett: gyakran hűlt meg, sokat köhögött (ő is, mint megannyi kortársa, egész életében dohányzott: szivarozott és pipázott), gyönge volt a tüdeje, lehetséges, hogy asztmás is volt, gyakran fulladt és lihegett – ámbár ez utóbbi tünet nem csekély túlsúly számlájára is írható. Mikszáthnak az orvosokkal szembeni szkepticizmusa ismét érthetővé válik, ha megnézzük, miféle kúrát ajánlottak légúti panaszaira. Valamiért nem az ilyenkor megszokott hegyi levegőre küldték, hanem fürdőre, ivókúrára. Egyik fürdőorvosa, a rohicsi Gámán Béla doktor feljegyzése szerint az író megjelenése alaposan el is ütött a szokásos fürdővendégekétől: „egy igen jól táplált, kissé rusztikus külsejű, rövid lélekzetű férfiú, minden harmadik lépésnél meg-megállva, nagy szivarból füstölve, úgy nézett ki, mint egy bácskai földesúr. Fel is tünt mindenkinek, mert Rohitson ritka volt az ilyen formájú vendég, a nagy többség sovány, gyomorbeteg külsejű vagy legalább is városi színű volt.”

Mikszáthot nehezen lehetett rávenni a sétára

Mikszáth – bár a fürdői életet nagyon megkedvelte – az ivókúra iránt is némi fenntartásokkal viseltetett, akárcsak az orvosok iránt. Nemigen lehetett például rávenni őt arra, hogy reggelente, a fürdői szokás szerint az ivókutakhoz járuljon, többnyire felesége, Mauks Ilona vitte neki ágyba a pohárnyi gyógyító vizet. A nehéz, zsíros, magyaros fogásokról is nehezen mondott le, de az alkoholtól könnyű szívvel megvált. Feleségének, barátainak és orvosának mindenféle cseles furfangokhoz kellett folyamodniuk, hogy nagy néha rávegyék a sétára, mert Mikszáth legszívesebben csak üldögélt a sétányon, egy fa árnyékában és adomázott a köréje gyűlt ismerősökkel. A dohányzásról soha, senki, semmiféle rábeszéléssel nem tudta leszoktatni – így aztán ivókúra ide vagy oda, vajmi kevés esély lehetett a krónikus gégehurut orvoslására.

1889-ben utazott először fürdőre, az akkor nagyon divatos stájerországi Gleichenbergbe (mai neve: Bad Gleichenberg; Ausztria). Érkezésekor nagyon rossz állapotban volt, teljesen elvesztette a hangját, ám még ekkor is dohányzott. Gleichenbergi orvosa a szintén magyar Závory Sándor doktor lett, akivel aztán az évek során nagyon jó barátságba kerültek. Závory szigorúan megtiltotta az írónak a beszédet, így aztán Mikszáth egy hónapon keresztül a nyakába akasztott palatáblán érintkezett a világgal, ami sokkal jobban megviselte őt, mint az összes nemszeretem kúra. Beszélgetés, vidám társaság nélkül úgy érezte magát, mint a partra vetett hal. Závory igyekezett segíteni rajta: gyakran látogatta betegét és – ismerve gyengéjét – orvosi működése során szerzett anekdotáival szórakoztatta. Mikszáth aztán több művében is felhasználta ezeket a történeteket: leghíresebb a már említett Két választás Magyarországon, amelynek alapötletét szintén Závory mesélte el az írónak.

A regénybeli Katánghy Menyhért fürdőorvos egy elképzelt fürdőhelyen, Prixdorfban (ezt egyértelműen Gleichenbergről mintázta az író), ahol is azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy elfoglalt és felkapott orvos, holott egyetlen páciense sincs. Teszi mindezt azért, hogy gazdag menyasszonyt foghasson a fürdő úri közönségéből, ám egy ugyanolyan szélhámosnőre akad, aki anyjával együtt csak megjátssza a pénzes úrinőt és a gazdag házasság reményében veti ki hálóját a „jól menő” orvosra. Végül, már a házasságkötés után, minden kiderül. Závory doktor visszaemlékezése szerint az eset egy lengyel kollégájával történt meg, aki az esküvő után beleőrült a csalódásba és tébolydába került. Mikszáth regényében ennél jóval derűsebb a végkifejlet: miután a házastársak tisztába jönnek egymás szerény anyagi viszonyaival, hamar napirendre térnek afölött, hogy kölcsönösen becsapták egymást: „Összekerültünk, feleség. Úgy kell nekünk. De menjünk most már ebédelni.” (Két választás Magyarországon, 1896)

Megtetszett neki a fürdőhelyek vidám társasági élete

Gleichenberget aztán annyira megkedvelte Mikszáth, hogy feleségével (a képen) együtt tíz évig visszajártak nyaranta. Itt írta a Szent Péter esernyője egy részét, illetve A fekete kakas című kisregényét is, melynek főszereplője ugyancsak Gleichenbergbe igyekszik kúráltatni magát. Végül, az utolsó nyáron, 1899-ben Mikszáth megdöbbenve értesült arról, hogy orvosa és barátja, Závory doktor a nyár végén nyugdíjba vonul és nem tér vissza többé a fürdőre. Az író egészen megütődött ezen a híren és kijelentette, hogy akkor ő sem utazik többé Gleichenbergbe. Így is lett, a következő nyár már egy másik fürdőn, Rohicson (ma Rogaska Slatina; Szlovénia) találta a Mikszáth-házaspárt. Az írónak itt ismét magyar fürdőorvosa volt: Gámán Béla doktor. Itt kezdett el dolgozni 1904 nyarán a nevezetes Jókai-életrajzán (Jókai Mór élete és kora), és a helyi fürdőigazgatóság jóvoltából itt kapott táblácskát kedvenc tölgyfája, amely alatt szívesen üldögélt. Ez volt a „Mikszáth-Eiche” (Mikszáth-tölgy), ami még a korabeli képeslapokra is rákerült. Később adriai fürdőhelyeket is felkeresett feleségével, Crikvenicát és Abbáziát (ma Crikvenica és Opatija; Horvátország), majd a felvidéki Rajecfürdőn (ma Rajecké Teplice; Szlovákia) is megfordult, sőt, ide helyezte a Noszty fiú esete Tóth Marival című népszerű regényének nyitó epizódját: Rajecen kezd udvarolni Noszty Feri a jómódú Velkovics Rozáliának, természetesen a zsíros hozomány reményében.

Látható tehát, hogy Mikszáth mindent megtett egészsége helyreállításának ügyében – vagy csak nagyon megszerette a nyüzsgő fürdőhelyekre jellemző vidám társasági életet (alighanem az utóbbi), ám légúti panaszai sosem szűntek meg teljesen. 1910 tavaszán még megérhette a negyvenéves írói jubileumára szervezett ünnepséget és szülőfalujának, Szklabonyának Mikszáthfalvá-ra történő átnevezését, ám nem sokkal ezután, 1910. május 28-án, 63 éves korában tüdőgyulladásban elhunyt.

Dávid Andrea
irodalomtörténész

(Mikszáth Kálmán és számos más, híres kortársa fürdőhelyi kalandjairól és a századfordulós fürdőéletről bővebben is lehet olvasni Kósa László: Fürdőélet a Monarchiában című kitűnő könyvében.)

Gyógyhír Magazin