A kolostorkertben vizsgálódva feltűnt neki, hogy a véletlenül kereszteződött növények nem úgy adják tovább a szülők tulajdonságait, ahogy akkoriban feltételezték. Hogy felmerülő kérdéseire választ kapjon, szisztematikus kísérletezésbe kezdett bizonyos tulajdonságaikban eltérő (például sárga és zöld, gömbölyű és szögletes, fehér és lila virágú) borsófélékkel. Hosszú évek kutatásaival megállapította, hogy az első generációs hibrid utódok egyformák, de ezek utódai különböznek egymástól, tulajdonságaik a „nagyszülőkre” ütnek vissza. Eredményei később a modern genetika alapjául szolgáltak, és az örökléstan mint új tudományág megszületéséhez vezettek. Érdemei elismeréseként Johann Gregor Mendelt ma a genetika atyjaként emlegetjük.

Egy lámpalázas ifjú viszontagságai

A németajkú Johann Mendel 1822. július 20-án Anton és Rosine Mendel családi gazdaságában látta meg a napvilágot az akkoriban Ausztriához tartozó Heinzendorfban (ma a csehországi Hynčice). Gyermekkorát vidéki környezetben töltötte. 11 éves volt, amikor egy helyi iskolaigazgató felfigyelt kimagasló szellemi képességeire, és azt javasolta a szülőknek, hogy a tehetséges fiút küldjék továbbtanulni a troppaui középiskolába – ami a családtól és Johanntól egyaránt komoly áldozatot követelt.

A kitűnő érettségit követően beiratkozott az Olmützi Egyetem Filozófiai Intézetébe, ahol érdeklődése főként a fizika és a matematika felé fordult. Depressziója ellenére, amely többször is tanulmányai felfüggesztésére kényszerítette, 1843-ban sikeresen befejezte az iskolát. Bár Anton Mendel arra számított, hogy fia végre átveszi tőle a gazdaságot, csalódnia kellett: Johann még ugyanebben az évben belépett az Ágoston-rendbe, és a brünni (brnói) Szent Tamás-kolostor szerzetese lett. Ekkor vette fel a Gregor nevet. A monostorban élénk tudományos élet és kitűnő oktatás folyt, amelybe Mendel is bekapcsolódott, ráadásul a szerzetesi könyvtár gazdag anyagához és kísérleti létesítményeihez is hozzáférhetett.

Útja mégsem volt zavartalan: pappá szentelése után az első miséjén annyira izgult, hogy nem tudta elvégezni a ceremóniát, ezért rendfőnöke a tanári pálya felé irányította: rövid ideig görög nyelvet és matematikát tanított a znaimi gimnáziumban. Lámpaláza miatt azonban a következő évben esedékes tanári záróvizsgája sem sikerült, így 1851-ben a kolostor költségén a bécsi egyetemre küldték, hogy folytassa természettudományos tanulmányait. Matematikát, fizikát és botanikát hallgatott, miközben egyik tanára révén az evolúcióelmélet pre-darwini változatával is megismerkedett. Az egyetem befejezése után visszatért a brnói kolostorba, és ettől kezdve több mint egy évtizeden át középiskolai szerzetestanárként szolgált. 

Nyolc év a borsók között

Tanári munkája mellett figyelme a növényi változatosság felé irányult. Leginkább arra volt kíváncsi, hogyan tesznek szert a növények a „típusnövény” jellegeitől eltérő tulajdonságokra, ezért amikor a kolostorkertben sétálva egy atípusos növényt talált, kísérletezni kezdett vele.

Ekkoriban általánosan elfogadott vélekedés volt, hogy bármely faj utódainak örökletes tulajdonságai pusztán a szülők vonásainak „hígított” keveréke. Miként az is, hogy a generációk során a hibrid visszatér az ősök eredeti formájába – amiből arra következtettek, hogy a hibrid nem hozhat létre új formákat. Ezek a nézetek azonban viszonylag rövid kísérleti időszakok eredményeként születtek. Ezzel szemben Mendel 1856 és 1863 között nyolc évet szánt kutatásaira, és több tízezer egyedet vizsgált. Irányított keresztező kísérleteihez a borsót választotta a növény változatossága és az utódok gyors és egyszerű előállítása miatt. Külön érdemeként említik, hogy az öröklődés tanulmányozásába a statisztikai szemléletet is bevezette – ennek is köszönhető, hogy következetes munkájával végül megállapította az örökletes „faktorok” utódnemzedékekbe történő átjutásának törvényszerűségeit.

Mendel szerzetestársaival

Öröksége a genetika

Mendel 1865-ben két előadást is tartott a brünni Természettudományi Egyesület ülésein, ahol szabályokba foglalva adta elő megfigyeléseit és következtetéseit, majd azokat egy évvel később a társaság évkönyvében is publikálta. Munkájának jelentőségét azonban nem ismerték fel. Abban az időben a tudósok többsége az evolúciós változások kutatásának lázában égett, a Mendel-féle kísérleti genetika viszont a tulajdonságok megőrződését elemezte, ami akkor kevésbé tűnt fontosnak.

Ezekben az években Mendelt hivatali teendői is lekötötték: 1868-ban megválasztották apátnak a középiskolában, ahol 14 éve tanított, és ez számos adminisztratív feladatot rótt rá. Részint ez, részint kudarcélményei is megakadályozták abban, hogy folytassa a tudományos munkát, és a kolostor falai között egyre inkább elszigetelődött kortársaitól.

Gregor Mendel 1884. január 6-án, 61 éves korában úgy halt meg, hogy nem érhette meg felfedezéseinek elismerését. Másfél évtizeddel később, 1900-ban két cseh–osztrák (Carl Correns és Erich von Tschermak) és egy holland botanikus (Hugo de Vries) fedezték fel újra Mendel törvényszerűségeit. Ezeket ők nevezték el Mendel-szabályoknak, s tőlük származik a négy szabály sorszáma és pontos megfogalmazása is. 1902-től igazolták a törvényszerűségek alkalmazhatóságát számos növényi és állati, majd emberi öröklésmenet esetében is – vagyis Mendel rendszere nemcsak érvényesnek, de általánosnak is bizonyult, és ma a biológia egyik alapelveként tekintünk rá.

Szerdahelyi Krisztina

Gyógyhír Magazin