• 2026. március 17., kedd

Nyeregben az egészségért


2025.08.23

A biciklizés javítja a közérzetet, egészségesebbé és kiegyensúlyozottabbá tesz, sőt még kapcsolatainkat is jótékonyan befolyásolja. Hat érvünk van amellett, hogy aki csak teheti, minél többször szálljon nyeregbe. Könnyű terepen idősebbek is elkezdhetik!



Fokozza a szervezet ellenálló képességét 
A mérsékelt testmozgás aktivizálja az immunsejteket, így a szervezet készen áll, hogy felvegye a harcot a fertőzésekkel szemben. 

Jót tesz a szívnek
Tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a rendszeres kerékpározás 50 százalékkal csökkentheti a szívbetegségek kockázatát. Ehhez már heti 25 kilométer megtétele is elegendő!

Növeli az agy teljesítőképességét
Az Illinois-i Egyetem kutatói igazolták, hogy azok a páciensek, akiknél a biciklizés 5 százalékkal javította a szívműködést és a légzéskapacitást, a mentális teszteken akár 15 százalékkal is javuló eredményeket produkáltak. A magyarázat a következő: a kerékpározás fokozza az agy vér- és oxigénellátását, ami új agysejtek képződéséhez és a receptorok regenerálódásához vezet. Így a testmozgás végső soron az Alzheimer-kór megelőzésében is a segítségünkre lehet.

Javítja az emésztést
A fizikai aktivitás gyorsítja az étel áthaladását a vastagbélben. Ezáltal csökken a vízfelszívódás, ami lágyabb és könnyebben üríthető székletet eredményez. Ráadásul a testmozgás felgyorsítja a légzést és növeli a pulzusszámot, ami elősegíti a bélizmok összehúzódását – ezzel pedig a felfúvódásra való hajlam és a bélrák kockázata is csökken. 

hirdetés

Segít, hogy tovább éljünk
A londoni King’s College kutatói több mint 2400 egypetéjű ikerrel végeztek kísérleteket. Azt találták, hogy azok, akik heti háromszor 45 percnyi kerékpározással egyenértékű testmozgást aktivitást végeztek, „biológiailag” 9 évvel fiatalabbak, mint testmozgást nem végző ikerpárjuk. A sport jelentősen csökkentette a szív- és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség, a rák minden típusa, a magas vérnyomás és az elhízás kockázatát. 

Összehozza a családot
A kerékpározás remek kikapcsolódás az egész családnak. Mivel a biciklizés kíméli az ízületeket, a könnyebb túrákhoz a nagyszülők is csatlakozhatnak; a legkisebbeket pedig gyerekülésben vagy utánfutóban vihetjük magunkkal. Garantált, hogy a családi kapcsolatok erősödni fognak!

Szerdahelyi Krisztina


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


A gyümölcsnap nem gyógyít és nem tart meg Gyógyhír Magazin

Edzés és diéta előtt: miért a labor az első lépés az életmódváltásban? Gyógyhír Magazin

Néhány perc intenzív mozgás védheti a nőket a szívbetegségektől Gyógyhír Magazin

Életmódváltást tervez az új évben? Lelkileg is érdemes felkészülnie! Gyógyhír Magazin

Ne hagyjuk magunkat beleunni az év legsötétebb napjaiba Gyógyhír Magazin

Lendüljünk formába! Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája