Az ikrek érkezése éppen olyan volt, mint a filmekben. Az ultrahangos vizsgálaton az orvos egyszer csak így szólt: itt van egy fejecske, ami szépen mozog, de mi az ott mögötte? Egy másik gépre mentek át, hogy jobban látszódjék a kép. A doktor széles mosollyal közölte: ketten vannak a gyermekek. A Kodály Zoltán-emlékdíjas, Artisjus- és eMeRTon-díjas művésznő első gondolata az volt: hogyan kelek fel éjjel egyszerre kettőhöz?

Nem is sejtettél semmit, mielőtt az orvos megmondta, hogy mi a helyzet?

Így utólag már tudom, hogy voltak jelek. Két hónapos várandós voltam, amikor már úgy véltem, látszik a hasamon. Amikor az első gyermekemet, Jankát vártam, ugyanebben az időszakban semmi változást nem láttam magamon külsőleg. Még vicceltünk is a férjemmel, hogy milyen furcsa, hogy ilyen hamar dudorodik a pocak, mondtuk, biztosan ikrek, de eszünk ágában sem volt, hogy tényleg.

És akkor ez valóban úgy volt, mint a filmekben?

Úgy. Derült égből jött, a 12. hétben voltam. Sosem felejtem el, hogy Kistarcsán egy afrikai orvos vizsgált akkor éppen, ez azért érdekes, mert  tudom, hogy Afrikában sok az ikerterhesség. Egyszer csak azt láttam, hogy a doki ráncolja a homlokát. Kicsit megijedtem, kérdeztem, van valami baj? Mondta, hogy nem, csak valami furcsát lát a baba fejecskéje mellett. Mivel nem volt elég jó a kép, átmentünk egy másik vizsgálóba. „Ketten vannak” – mondta széles mosollyal és felszabadult örömmel a doki. Szabályosan boldog volt a bejelentéstől.

Buta kérdés, de mégis mit éreztél, mire gondoltál elsőre?

Kettős érzések kavarogtak bennem: nagyon-nagyon örültem, de rögtön az nyílalt belém, hogy egyszerre kettőhöz, hogyan kelek majd fel éjjel, egyszerre kettőt hogyan fürdetek, etetek. 

Természetes úton jöttek a világra?

A tervem az volt. A  29. hétig kerestem orvost, hogy természetes úton szülhessem meg az ikreimet. Amikor éreztem, hogy mintha megindulnának világot látni, bementem az orvosom magánrendelőjébe, és kiderült, hogy az egyik pici farfekvésben, a másik haránt van. Ő pedig közölte, hogy mese nincs, kórházba kell menni és mindhármunk érdekében vállalni kell a császárt. Nagyon gyors vajúdásom volt, mire az ügyeletes megvizsgált, már a tolófájásaim kezdődtek. Azonnal elaltattak, és nagyon boldogan ébredtem, hiszen akkor már ott láttam az én szépségeimet.

A császár miatt apás szülés nem lehetett, de a terv az volt?

Igen, és ő ott volt Janka születésénél is.

Szokták viccesen mondani, hogy oké, hogy a mama meg a gyerekek jól vannak, na de mi van az apukával?

Ó, ő remekül volt, szuperül állta a sarat. Én sem panaszkodom, jól viseltem a műtétet, ébredéstől fogva velem lehettek a gyermekek, édesanyám bejöhetett mellém a szobába, kezdetét vette egy új, nagyon izgalmas fejezete az életünknek.

Bognár Szilvia lányai 2015-ben / Családi fotó

És a félelmeid? Hogy egyszerre mi lesz a kettővel?

Szertefoszlottak. A természet szépen elrendezi a maga módján, amit kell. Már az ikerterhesség alatt átállt a szervezetem egy más üzemmódra: lecsökkent az alvásigényem, ezt Jankánál nem tapasztaltam. Őt is igény szerint szoptattam, egy éjjel háromszor-négyszer keltem fel hozzá. Aztán Janka egy éves volt, amikor azt mondtam, ezt nem bírom, kell, hogy egyben aludjak 5 órát. Janka pocakfájós volt, sokat ringattuk, folyton foglalkoztattuk, ahogy általában az első gyereknél a szülők kicsit „túlbonyolítják” az életet. És láss csodát: az ikrek elaludtak a kiságyakban, semmi sírás. Összességében hozzájuk hatszor-tízszer keltem fel, de jobban bírtam, mint Jankánál. Az ikrek 3 évesek és 3 hónaposak voltak, amikor megbeszéltem velük, hogy be kell fejezni a szopikázást. Ugyanúgy összebújunk, szeretjük, öleljük, pusziljuk egymást, de elmondtam nekik, hogy a visszér műtét miatt olyan injekciót kell, hogy kapjak, ami miatt anyának a teje már nem jó a babáknak. Megértették. Pedig nagyon szerettem szoptatni. Emlékszem a pillanatra, éppen egyszerre voltak a melleimen, amikor eszembe jutott, hogy most szoptatok utoljára babát, hogy valószínűleg több gyermekem nem lesz, és ez a meghittség, ez a csoda most múlik el.  Ezeket az érzéseket pedig akkor is elő kell vegyem, amikor mérges vagyok, amikor már nagyobbacskák, rosszcsontok.

Úgy képzelem, hogy egy énekesnő folyamatosan énekel a gyerekeinek.

Sok a zene itthon, de azért ez nem így függ össze. Én alapvetően nagyon szeretem a csendet, a nyugalmat is. De ahogyan sok anyuka, apuka, mi is minden este dúdolunk, mesélünk nekik. Együtt is tanulunk dalokat. Emlékszem, egyik ősszel azt mondták a lányok, a tavaszt szeretik, mert „annak van éneke”. Rádöbbentem, még nem tanultunk őszi dalt. Nosza, pótoltuk. De teljesen természetes, hogy férjemmel, Kovács Zoltánnal sokat dolgozunk itthon, dalokat szerzünk, próbálunk, a gyerekek isszák magukba a zenét.

A Bognár Szilbia Sextet / Fotó: Vermes Tibor 

Népdalénekes vagy, ami azt jelenti, hogy egészen másképp képzed az énekhangokat, mint mondjuk egy opera- vagy egy sanzonénekes. Én úgy hallom, a népdalénekes torokból, erősen énekel. Erre mindenképp születni kell?

Szerencsés, ha vannak jó adottságok, de nem feltétlenül erős torokhang kell. A szakirodalom ezt egyébként mellhangnak hívja, a gégének jelentős szerepe van benne. Másképp, máshol rezeg a hang ilyenkor, nem ott és nem úgy, ahogy egy klasszikus hangnál. De a népi megszólalás is sokszínű, a felvételeken, amiken nénik, bácsik lágy puha hangon énekelnek ugyanolyan autentikusak, mint az erőteljes interpretáció. Emlékszem, egyszer egy foniáter azt mondta nekem, hogy csak lágy Schubertet énekeljek, mondjak le a népzenei pályáról, ha nem akarom teljesen elveszteni a hangomat. Nem tudott tanácsot adni a népzenei éneklésre.  Szerencsémre Szombathelyen egy csodálatos tanár, Farkas Erzsi meghallgatta, elmagyarázta a hangképzési technikámat és pár óra is elég volt ahhoz, hogy elindítson egy úton, amelyen megtapasztalom, megtanulom, hogyan jó, hogyan kényelmes, hogyan tudom okosan használni az adottságaimat úgy, hogy ne sérüljenek a hangszalagjaim.  

Sokat énekelsz koncertjeiden gyerekeknek is. Jobb közönség, mint a felnőttek?

Nem, csak más. Nagyon nagy öröm nekik énekelni, mindig töltekezem mellettük, jó érzéseim vannak, szeretek velük játszani. Imádom az egyszerű őszinteségüket, a megnyilvánulásaikat, tanulságos is egy-egy ilyen fellépés. Fontos az interaktivitás, a felszabadultság: meg kell érintenünk egymást, kell egy jó kontaktus, színpadi közvetlenség. Kell, hogy beszélgessünk, meg kell beszélnünk egy-egy nem gyakran használt szó jelentését, valami megfoghatatlan jó érzés, ami – ha gyerekeknek énekelek – erőt vesz rajtam.

Végre újra találkozhatsz velük most, augusztusban.

Hála Istennek! 29-én a Bakáts Feszten lépünk fel 11 órakor, a közönségnek ingyenes a koncert látogatása. Nagyon várom már a találkozást. Szeptember 4-én pedig az Urániában lesz egy szép koncert „Pannónia is ontja a szép dalokat címmel”. A népzenei koncerten Kónya Istvánnal és Szokolay Dongó Balázzsal muzsikálunk.

Vincze Kinga 

Gyógyhír Magazin