Gondolom, ezt a kérdést meg lehet unni, bár nyilván „kihagyhatatlan”. Sütni, főzni szoktál? 

Nem, de ettől még a gasztronómia szerelem nekem. Szeretek étterembe járni, nyitott vagyok az új ízekre is, ha külföldön vagyok, szeretem felderíteni a helyi specialitásokat, szeretek kóstolni, ínyenc vagyok. De a gasztronómia tudomány, egy szakma. Tisztelem azokat, akik értenek hozzá, én nem kontárkodom bele.

hirdetés

Egy-egy születésnapon az ember hajlamos elgondolkodni, lajstromba venni, mi volt, mi lesz. Mit érzel, így 56 évesen?

Semmit. Emlékszem viszont, hogy igazi mérföldkőnek gondoltam a 25. születésnapomat, az bizony ijesztő volt. Akkor már közelebb éreztem magam a 30-hoz, és az nagyon furcsa volt, mert azt gondoltam akkor, hogy a 25. év a fordulópont, akkor válik az ember visszavonhatatlanul felnőtté. A többi születésnap nem érintett meg. Persze szeretném megélni a 80-at, vagy többet is, jó lenne élvezni a nagypapaságot, ad abszurdum a dédapai mivoltot, és ezek nem lehetetlen tervek. Szerencsére édesanyám 77 évesen is jól van, élvezi az életet. Azt hiszem a kreativitás, a kíváncsiság meghosszabbítja az emberi életet. Én azt vallom, aki kíváncsi, nem öregszik meg hamar.

A televíziózással kapcsolatban is vannak terveid? 

Lehetnének éppen, de felesleges.  Ha beadtam egy szinopszist, abból soha nem lett semmi. Azok a műsorok, dolgok, amelyek sikerek lettek, mindig jöttek maguktól. Úgyhogy egy idő után már nem is erőltettem, mindig megtalált valamilyen érdekes feladat. 

További képek

 A Játék határok nélkül stábjával 

A gyermekeid már lényegében felnőttek, fotókat nem is kérek róluk, mert tudom, hogy különösen óvod a családodat, a magánéletedet. Annyit elárulsz, hogy követtek-e a pályádon?

Három gyermekem 22-26 közöttiek, az egyikőjük jogot végzett, a másik művészeti pályára ment, most a Szépművészeti Múzeumban dolgozik. Ilyen értelemben a legkisebbik, a 22 éves követett valamennyire, hiszen ő sportoló lett. 

Mindenesetre apaként jó példát mutatsz nekik. Kérdeztem „civileket” a környezetemben, hogy mit gondolnak rólad. Olyan válaszok jöttek, hogy Gundel természetes, kulturált, intelligens, elegáns. Ha a szakmából kérdezek kollégákat, olyan szavak jönnek vissza, hogy korrekt, egyenes, jó szakember. Hogyan sikerült ilyen szépen „középre” kerülni? 

Azt hiszem, az emberek nem tudják, hogy valami, valaki mitől jó. Egyszerűen érzik, hogy valami igazi vagy művi. Én mindig a saját életemből táplálkozom, azt gondolom, hogy „igazi”vagyok, ez lehet a titok, ha van ilyen. Úgy nem lehet televíziózni, hogy mit szeretnének látni a nézők, és akkor olyan leszek. Ami belőlem jön, az az egyéniségemből, és a korrektségre, szakmaiságra törekvő szándékaimból áll össze. Olyan egyébként nincs, hogy valakit mindenki szeressen, ezért nem arra kell törekedni, hogy kiszolgáld a nézőt abban az értelemben, hogy valamilyennek látszani akarsz. Természetesnek, a biztos tudást és szakmai tapasztalatot tükrözőnek, ugyanakkor egyedinek, unikálisnak kell lenni. A tehetség csak esély, hogy sikeres legyél, annak eléréséhez sokat kell dolgozni, tanulni, tapasztalni. Műsorvezetőként vagy sportkommentátorként ugyanúgy arra kell törekedni, hogy eszköz legyél arra, hogy rajtad keresztül kapjon értékeket és élményeket a néző. De ne te legyél a főszereplő. Azt hiszem, ameddig van bennem igazi kíváncsiság, jól tudom szolgálni a közönséget és a sportrajongókat. 

Mi a helyzet a kollégák véleményével?

Azt hiszem ennek kulcsa az, hogy én mindig csapatban gondolkodom, és az együttműködésre törekszem, nyilván van ebben része annak is, hogy kézilabdáztam. Gondoljunk csak arra, hogy mennyivel jobban működne a budapesti közlekedés, ha az emberek együttműködőek lennének, ha csapatszellemben gondolkodnának, hiszen a célja mindenkinek ugyanaz: A-ból B-be normális időben odaérni. A másik, amit fontosnak gondolok az emberi, szakmai kapcsolatokban egyaránt, az a korrektség, a nyitottság mások véleménye, gondolatai iránt. Én azt gondolom, hogy más emberek mássága ugyanúgy engem gazdagít. És még valami: a mi szakmánkban lényeges, hogy megértsük – nekünk nem dolgunk minősíteni. A mi dolgunk az, hogy jó kérdéseket tegyünk fel, hogy a dolgokat megmutassuk olyannak, amilyenek, és majd a néző eldönti, hogy miről mit gondoljon. Én bízom a befogadóban. 

Vincze Kinga 
 

Gyógyhír Magazin