A tudományok művelése a 19. század második felében a férfiak kiváltsága volt, az egyetemek kapui a nők előtt zárva maradtak. A nők társadalmi szerepéről való közvélekedést jól tükrözi Madách Imre A nőről, különösen esztétikai szempontból című székfoglalója, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián olvasott fel 1864-ben. Ebben így ír: „A nő szívén keresztül gondolkodik. (…) Teremtő géniusz híjával az emberiség szellemei közé nem emelkedik. (…) S soha a művészetet és a tudományt lényegesen előre nem vitte.” Hugonnai Vilma, aki fiatal hölgy létére nem a romantikus lányregények, hanem a természettudományok iránt érdeklődött, ekkor 19 éves volt. 

Megérik az elhatározás

1847. szeptember 30-án született gróf szentgyörgyi Hugonnay Kálmán földbirtokos és Pánczély Riza ötödik gyermekeként. Tanulmányait otthon, majd a pesti Prebstel Mária leánynevelő intézetben végezte, akkoriban ez volt a legmagasabb képzettségi szint, ahová nő eljuthatott Magyarországon. A társadalmi tradíciók az ő szerepét is kijelölték: alig 18 évesen férjhez ment a nála jóval idősebb Szilassy György földbirtokoshoz. Férje nem bizonyult megfelelő szellemi partnernek, főként a kártyajáték érdekelte, és sokszor magára hagyta Vilmát, akinek érdeklődése a természettudományos irodalom felé fordult.

hirdetés

„Regényeket nem olvastam, bár régibb és újabb regény a könyvtárban rendelkezésemre állt, hanem szigorúan írt tudományos könyvekkel foglalkoztam” – emlékezett önéletrajzában. Személyes élményei is motiválták a választásban. Mint földbirtokos-feleség gyakran ellátogatott a cselédlakásokba, parasztházakba, és ha beteget talált, elsősegélyben részesítette őket az orvos megérkezéséig. Az elsősegélynyújtás módját korabeli népszerű orvosi munkából, autodidakta módon sajátította el. Noha ez a gyógyító szerep nem ellenkezett a hagyományokkal, tevékenységével mégis kivívta családja rosszallását. Megítélésén csak himlős apósának gondozása és a családfő felgyógyulása változtatott. Ekkorra végképp megérett benne az elhatározás az orvosi tudományos képesítés megszerzésére.

„Menjen és tanuljon”

Huszonöt éves volt, amikor egy újságcikkből értesült róla, hogy Svájcban nők is részt vehetnek az orvosi képzésben. Így vallott erről: „Azon időben, vagyis 1872-ben szállingóztak a hírek Zürichből illetőleg az ottani nő orvostanhallgatókról, és midőn ismét egyszer felolvasta férjem a napilapból a megfelelő jelentést és én felsóhajtva mondtam »ah a boldogok«, férjem indulatosan kifakadt: »ha oly boldogságnak tartja a tanulást, menjen és tanuljon, én nem állom útját«.” Férje tehát elfogadta a döntését, s bár a tanulmányokat anyagilag nem támogatta, nem is akadályozta Vilma elutazását. 

Ha a 19. században egy nő orvosi diplomát akart szerezni, Angliába, Svájcba vagy Amerikába kellett mennie. A kontinensen Zürich bizonyult a legnyitottabbnak e téren, az egyetem hallgatói között már az 1869–1870-es tanévben 12 medika tanult. A felvételihez a külföldieknek elég volt az erkölcsi bizonyítvány. Ez nagy könnyebbséget jelentett az asszonynak, hiszen akkoriban nők nem érettségizhettek Magyarországon.

Hugonnai Vilma 1872-től lett az egyetem hallgatója. Svájcban szűkös körülmények közt élt, nevéből ekkor hagyta el a nemesi y végződést. Kitartásának köszönhetően 1879. február 3-án védhette meg disszertációját, és orvossá avatták. Az egyetem sebészeti klinikáján dolgozott, majd egy alapítványi kórházban töltött egy évet. Maradásra biztatták, ám ő tudását itthon is kamatoztatni szerette volna, ezért 1880 februárjában hazatért.

Bábaasszony lehet, orvos nem

Bár Svájcban már orvos volt, Magyarországon nem ismerték el a diplomáját. 1881-ben letette a hazai egyetemi tanulmányokhoz feltétlenül szükséges érettségi vizsgát, majd egy évvel később kérte orvosi oklevelének honosítását. Kérelmét a pesti orvostanári kar támogatta, de Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter az érvényes törvényekre hivatkozva többször is elutasította, és azt javasolta Vilmának, dolgozzon bábaként. Ekkor letette a szülésznői vizsgát; az otthonában nyitott rendelő kapuján ott állt a felirat: gróf Hugonnai Vilma okleveles bába. 

Házassága időközben végleg felbomlott, s miközben betegek sokaságát kezelte, anyagi nehézségekkel küzdött. Ekkoriban írta A nők munkaköre című tanulmányát. A nők számára is kedvező iskolareform mellett foglalt állást, és minden olyan szervezkedésben részt vett, ami a nők egyenjogúsítását tűzte célul.

„A tudománynak csak akkor van becse, ha azt értékesítik” 

1887-ben végre hozzá illő társat talált: férjhez ment az eozinmázat felfedező vegyész, akadémikus, műegyetemi tanár Wartha Vincéhez. Férje kérésére és buzdítására felhagyott szülésznői gyakorlatával, és elméleti kérdésekkel foglalkozott. Ezekben az években is folytatta a küzdelmet orvosi oklevelének elismertetéséért, ami ekkorra már a nők általános problémáját jelentette.

1895-ben végre királyi rendelet született arról, hogy nők is folytathatnak egyetemi tanulmányokat Magyarországon. Hugonnai Vilma 1896-ban újból kérte az uralkodótól zürichi oklevelének elismertetését, s 1897. május 14-én, diplomája megszerzése után húsz évvel, 50 évesen orvosdoktorrá avatták.

Az ünnepségen jelen volt Ferencz József is, aki így bátorította az asszonyt: „Örülök, hogy a grófnő az első magyar orvosnő, de ugyebár praktizálni fog, mert a tudománynak csak akkor van becse, ha azt értékesítik.” Hugonnai ezután már hivatalosan is folytathatott orvosi gyakorlatot. Elsősorban nőkkel és szegény betegekkel foglalkozott, sokaktól fizetséget sem fogadott el. Súlyosabb állapotú betegeit fáradságot nem kímélve, hosszabb időn át is, naponta meglátogatta. 

Küzdelme a nőmozgalom küzdelmévé vált

Szakmai és közéleti aktivitása a diploma megszerzése után sem lankadt. 1899 tavaszán sajtóvitát folytatott Pap Samu országgyűlési képviselővel, aki élesen kritizálta a nők jelenlétét szellemi pályákon. Részint ez ösztönözte arra, hogy megírja A nőmozgalom Magyarországon című tanulmányát, amelyben többek között megjelölte a nők szerepét is, például a betegápolás és az egészségügy területén. Ezért vállalta 1907-ben Fischer-Dückelmann A nő mint háziorvos című könyvének magyar kiadását, amelyet saját tapasztalataival is kiegészített. Az Országos Nőképző Egyesületben hat évig tanított betegápolást, gyermekgondozást, gyermekvédelmet és ragályos betegségek ismeretét. Elméleti és gyakorlati munkáival bizonyította az egészségügyi felvilágosítás melletti elkötelezettségét. Tudományos érdeklődése a gyermeknevelésre, a nők és gyermekek egészségvédelmére, a nők ipari foglalkoztatásának kérdéseire és a nők képzésére is kiterjedt. 

Az első világháború kitörésekor, 67 évesen még katonaorvosnak jelentkezett, részt vett a sebesültek ellátásában, és orvosnőket szervezett a vöröskeresztes hadikórházakban. Orvosi munkáját 1915-ben kitüntetéssel ismerték el. 

Munkássága mérföldkő volt a magyar orvostörténetben. Elszántsága, bátor kiállása követőkre talált, életének utolsó éveiben már több száz orvosnő gyógyított Magyarországon. A teljes egyenjogúság elismerése azonban még váratott magára. Ezt mutatja, hogy az orvosi szaklapok – amelyek minden orvos elhunytáról beszámoltak – Hugonnai Vilma 1922-ben bekövetkezett haláláról egyetlen nekrológgal sem emlékeztek meg. 

Szerdahelyi Krisztina

Gyógyhír Magazin