Pilinszky gyermekkora nem volt felhőtlen: érthető módon nem volt jó a viszonya nagyon szigorú, katonatiszt édesapjával, aki őt gyakran és erősen verte. „Apám civilben is első világháborús katonatisztnek tűnt (…) egy tömbből faragták, ami egyszerre magyarázza jóságát és időről-időre kirobbanó brutalitását. (…) Engem tiszta erőből, válogatás nélkül ütött. Ökléről azóta is sokszor álmodom, úgy is, ahogy összetört, és úgy is, ahogy ügyetlenül megnyílva igyekezett összerakni egyetlen darabbá, olyanná, amilyenné én akkor már réges-rég nem tudtam összeállni.” Az apa viszonylag hamar, a költő 16 éves korában hunyt el szívinfarktusban, így Pilinszky megmenekült a további verésektől.

A család életében innentől kezdve – de némileg már ezt megelőzően, az apa életében is – fontos szerepet játszott Pilinszky anyjának három férjezetlen és gyermektelen lánytestvére. Pilinszky anyja, Baitz Veronika és testvérei, Erzsébet (Tete), Borbála (Bébi) és Mária nagyon összetartóak voltak, mivel egészen fiatalon árvaságra jutottak és csak egymásra számíthattak.

Egész életükben nagyon szoros volt a négy nővér viszonya, mindenben támogatták egymást. A kis Jánost és két évvel idősebb, Veronika nevű nővérét együttesen nevelték. Ez a nővér, Veronika szintén erős, uralkodó egyéniség volt, ahogy a nagynénik közül Erzsébet és Mária is, így Pilinszky végül is karakteres, öntudatos és erős akaratú nők között nőtt fel.

Legszorosabb viszonya a Bébi becenevű nagynénjével volt, aki a családi történetek szerint egy gyerekkori baleset miatt kissé együgyű, de nagyon szeretetreméltó teremtés volt. Bébi sosem tanult meg írni-olvasni és egész életét otthon, a szűkebb családban élte le, gondoskodott testvére két gyermekéről és a háztartást vezette. Az amúgy is erős női vonalhoz újabb adalék, hogy Tete nagynéni, tehát Baitz Erzsébet volt a szervita rend magyarországi női ágának rendfőnöknője és ebben a minőségében egy leányok számára létesített egyházi javító-nevelő intézet vezetője is.

hirdetés

A javítóban kiskorú prostituáltak és egyéb, a társadalom peremére sodródott, deklasszált kamaszlányok éltek, „fiatal és gyönyörű börtöntöltelékek” – ahogy Pilinszky később nevezte őket. Ők voltak első játszótársai és szerelmei.

Egy sajátságos gyerekkori emléket írt le már felnőttként, a Vázlat című versében (egyébként ezt az esetet a Micsicsák nevű kamaszlánnyal sokszor elmesélte társaságban is): „… nekem viszont van egy-két oly emlékem / hogy pontosan tudom a különbséget / a természetes testmeleg / és a szerelem melege között. / Pedig én csak öt éves voltam, / s a lány tizenhat. / A legcsodásabb az, hogy két meleg / tudhat egymásról; mai szóval, / milliárd közlés lehetséges / két test között, / anélkül, hogy találkoznának. / Micsicsák rabruhát viselt, / én habos gallért és bársonyruhácskát. / Ő elpusztult, én pusztulok.” (Vázlat, 1975)

A sokat tapasztalt, rabruhás fegyenclányok, valamint a szigorú és vallásos nagynénik mellett tetejébe még a nővére is igen határozott egyéniség volt: „Nővérem egy sellő szépségével uralkodott felettem, miközben én az alávetettség nyugalmával végül is oly zavartalanul növekedtem fel védnöksége alatt, akár egy üvegházi növény, amely különben elpusztulna.”

Túlérzékeny, kissé nőies férfi lett

Ilyen előzmények után nem csoda, hogy Pilinszky felnőttként túlérzékeny, kissé nőies (de legalábbis erőteljes nőies gesztusokkal és hanghordozással kommunikáló) férfi lett. Tizenéves korában hosszú éveken keresztül szerelmes volt egy férfiba, mindennemű testi kapcsolat nélkül. Máskor is felsejlik verseiben a fiúk, férfiak iránti érdeklődés: „Ismertem egy fiút. Szürke volt, / mint a tészta. Teste, mozgása mégis / száraz, ideges. Ma sem tudom, hogyan. / Csupán titkának természetét sejtem. / Ma már gyanítom, ez az egyetlen rossz. / Lehetek gyilkos, homoszexuális (…)” (Kenyér, 1974). 

Czeizel Endre sokat foglalkozott Pilinszky lelkialkatának elemzésével, és ő látens homoszexualitásával magyarázta későbbi depresszióját és pszichoszomatikus tüneteit. Való igaz, Pilinszky mély, őszinte katolikus hitével nehezen lett volna összeegyeztethető a homoszexualitás és az is igaz, hogy verseiben gyakran tetten érhető az önvád, az állandó bűntudat. Másfelől viszont több női kapcsolatáról tudunk, melyet mind ő, mind az érintettek és a költő barátai is szerelemként írtak le. Kétszer meg is nősült – igaz, első házassága csak néhány hónapig tartott, második pedig csak alig egy évig; ennek a költő hirtelen halála vetett véget, de az ismerősök szerint harmonikus kapcsolat volt. Mégis, azt kell feltételeznünk, hogy Pilinszky gyermekkori pszichoszexuális fejlődését erősen befolyásolhatta az az intenzív női közeg, amelyben nevelkedett.

Rabja volt az alkoholnak és a nikotinnak

Mint számos kortársa, ő is rabja volt az alkoholnak és a nikotinnak. 18 éves korától kezdve – saját elmondása szerint – napi 30 cigarettát szívott. Fényképein Pilinszkynek szinte kötelező attribútuma a cigaretta, kevés olyan fotó maradt fenn róla, amin nem füstöl.

Párizsi barátja, Wiener Pál mesélte el az alábbi tragikomikus történetet: „Egyszer el kellett mennem itthonról három napra, János itt maradt egyedül egy olyan futónövénnyel, amely Goethétől származott le. Német generációk egymástól örökölték. Nekem volt ebből egy darabom, ami teljesen beborította a falat, körben, nem magasan, csak egy rövid sávon.  Mire visszajöttem, az egész növény kiszáradt, mert János annyit füstölt, hogy a növény nem bírta.”

Ugyanígy az alkohol is jó barátja volt, egyszer még szanatóriumba is került a túlzott alkoholfogyasztás miatt, ahol viszont megvonásos tünetei nem voltak, tehát nem volt alkoholbeteg, „csak” iszákos, amit azonban családja és barátai megértően kezeltek. Az önpusztító életmód hamarosan álmatlansággal párosult, amit a költő altatókkal remélt orvosolni, az altatók okozta nappali kábultságot pedig sok-sok feketekávéval (gyakorta egy kis cseresznyepálinkával felütve).

Pilinszky meglehetősen egészségtelen életmódot folytatott és ehhez járult még, hogy hipochonder is volt, leveleiben és önvallomásaiban minduntalan bizonytalan eredetű fájdalmakról és általánosságban „betegségről” panaszkodik.  Hipochondriájával magyarázható, hogy 1974-es első szívinfarktusát csak későn ismerték fel, mert eleinte saját orvosa sem adott hitelt a panaszainak.

Ettől eltekintve azonban nem volt semmi egyéb baja egészen 1975-ig, amikor Veronika nővére öngyilkos lett és a költő talált rá a holttestre. Nővére halála annyira megrázta, hogy komoly depresszióba esett, és soha többé nem írt verset. Érdemes megjegyezni, hogy a depresszió nem volt szokatlan a családjában: apai nagyapja, édesanyja, sőt a nővére is depressziós volt (ez vezetett öngyilkosságához). 

Egy hosszabb depressziós periódus után azonban élete rendeződni látszott: 1980-ban ismét megnősült (egy francia zeneművészt, Ingrid Ficheux-t vette el). Tele volt tervekkel: önéletrajzi regényén dolgozott, filmet akart rendezni, sőt, Kocsis Zoltánnal közösen operát akart szerezni. Mindenki számára váratlanul, 1981 tavaszán ízületi bántalmakkal kórházba került, ahol megállapították, hogy ismét infarktust kapott. Május 27-én, az esti vizit alkalmával épp a vizitelő orvossal tréfálkozott, amikor hirtelen felnevetett és meghalt. Pár hónap híján 60 éves volt.

Dávid Andrea
irodalomtörténész

Gyógyhír Magazin