• 2024. március 28., csütörtök

„Éreztem, ebből baj lesz: ez színész lesz…”


2020.10.30

Olyan, mint egy tündérmese: az apa, Kovács Frigyes, a parasztfiú, elindul a tanyáról, a Vajdaság egy eldugott zugából. Sosem látott színházat, de még csak sok másik embert sem, majd csodálatos pályát fut be, délvidéki színházak alapítója és Magyarország neves színházaiban játszik. Három gyermeke születik (mert a mesében csakis három lehet), a két fiú követi apja művészetét, lánya Szabadkán a következő generációkat neveli, óvónő. Ákos megtalálja az életét kamerával a kezében, Tamás országos ismertséget szerez színészként, az Aranyélet és a Korhatáros szerelem sorozatokban, százezrek kedvence lesz.


Kovács Frigyes játszott a Mellékhatás és a Drága örökösök című sorozatokban is


A fiúk párjai ismert, sikeres fiatal színésznők. Mi kell még? Hát az, hogy az apa, Kovács Frigyes ma is nagyon népszerű: játszott a Mellékhatás és a Drága örökösök című sorozatokban és a Kojot című mozifilmben. 

-    Maga úgy jött be a szobámba, hogy ki sem nyitottam az ajtót.

hirdetés

Ezt most nem biztos, hogy értem, művész úr: Ön Szabadkán van, én Budapesten. 

-     Igen, de ilyet még nem tapasztaltam, hogy nem hívtam magát, és maga sem engem, hangosan hallgattam a rádiót a telefonom keresztül, ami elhalkult, mert valaki „hallózni” kezdett messenger hívásban. Kiráz a hideg, hogy a telefonok képesek maguktól újrahívni egymást. 

Fogjuk fel úgy, hogy ez sorszerű. Ennek a beszélgetésnek most és itt kellett létrejönnie. Nem távoli Öntől ez a gondolat, hiszen olvastam, hogy már gyermekként is foglalkoztatták megfejthetetlen, filozofikus dolgok. Mint például, amikor 7 éves volt, arról gondolkodott, hogy hová mennek ősszel a fecskék, és hogy mi értelme a disznó életének, akit Ön legeltet, táplál, azért, hogy hízzon és hogy leöljék. Hát ez az eset ilyesmi, nem?

-    Lehet, de legalább jót nevettünk most magával, és kellemes hangulatban beszélgetünk. Azt, hogy a fecskék hova mennek, ma sem tudom, a disznó életéről összetettebbnek érzem a problémát. Viszont azt gondolom, hogy 7 évesen azért volt ez más, mert azt hittem, sok minden van, amit nem tudok, de majd megismerem a válaszokat. Ma úgy érzem, újabb kérdések merülnek fel, amelyekre nincs válasz, amelyek gyötörnek. Aggaszt Európa sorsa. Hallom a híreket a francia tragédiákról, vérzik a szívem. A népek újkori vándorlása veszélybe sodorja alapvető európai értékeinket. Nem tudom, mit tehetünk ez ellen. 

A Kovács-gyerekek: Nóra, Tamás, ÁkosTovábbi képek

Kezdjük akkor a végén. Sikeresek a gyerekei, mindenki a maga területén. Felkészítette a fiúkat a művész pályára? 

-    Nálunk az volt a jelszó, mindent, csak ezt ne. Nem akartam, hogy a művész pálya felé menjenek, mert bár én megtapasztaltam ennek sok gyönyörűségét, meg is szenvedtem az egészet. Tamás fiamat ma sokan a Korhatáros szerelem sztárjaként azonosítják. Őt is óvtam a pályától, viszont emlékszem az első jelre, amikor görcsbe fordult a gyomrom, mert rádöbbentem, hogy nincs mese, ez a gyerek színész lesz.

Kovács Tamás

Hetedikes volt, és éppen autóval mentünk valahová, ő hozta az iskolatáskáját, hogy majd  harminc percben mindent megtanul, amíg odaérünk valahová. A gyerekeim nem nagyon szerettek tanulni, nem voltak sajnos szorgalmasak, mégis valahogy mindig tudták, amit kellett. Szóval Tamás egyszer csak azt mondja, holnapra meg lehet tanulni egy verset egy ötösért, de ő nem fogja. Nem éri meg. Mire én kérdeztem, mi az a vers. Hát kiderült, hogy Nagy László Ki viszi át a szerelmet … mondom Tamásnak, nehogy már ezt a pár sort ne tudd megtanulni, négyszer elolvasod és tudod. Remek volt a memóriája mindig. Belement.

Adtam néhány instrukciót, beszéltem neki arról, miről is szól ez, és ő olyan precízen megoldotta, úgy mondta a sorokat, olyan mély tartalommal, hogy megdöbbentem. Na, akkor összerándult a gyomrom: éreztem, nincs mese, ez a gyerek ezt nagyon érti, ebből baj lesz, ez színész lesz. 

Ákos pedig egyszer megkért, hogy segítsek egy szavalóversenyre felkészülni és azt mondja, nem segítettem, valahogy elsodort az idő minket. Én erre nem emlékszem, de a gyerekben benne van. Viszont én hiszem, hogy nem a színészet volt az ő útja: ma sikeres operatőr. Amikor elvégezte a sulit, beállhatott volna valamelyik kamera mögé bármelyik tévében, de ő nem ezt az életformát akarta. Ment a maga útján: ma csodákat csinál, és meg is él belőle. 

Persze, örülök, hogy most ilyen jól megy nekik, és arra is büszke vagyok, hogy a párjaik is sikeres színésznők, Tamás párja Rujder Vivien, Ákosé Mészáros Blanka, szépek, okosak, tehetségesek. De akkor is féltem őket: a siker törékeny. Tamás pedig nagyon erősen örökölte az igazságérzetemet: kemény srác, nem megalkuvó – bármikor baja lehet ebből. 

Dehát akkor boldog apa! Mit akar még? Ők már tősgyökeres budapestiek, nekik már csak a vérükben van meg a puszta, a tanya. Nekik már nem ott van a haza, ahol Önnek.

 

Berci, az unoka

-    Ez igaz. Én mindig a Vajdaságban leszek itthon, még akkor is, ha ide már nem sok minden köt. Szabadkán, a saját kezemmel épített házban élek, és a lányom is itt dolgozik, tehát vele napi kapcsolatom van, sőt az unokámmal is, Bercivel, aki hatéves, és szereti, ha mesét olvasok neki.

Ha játszom, akkor megyek át Magyarországra. Viszont amikor a fiaim meglátogatnak, akkor úgy gondolom, ők ugyanazt élik át, amit én, annak idején. Kavillón nőttem fel, odalátogattam haza, odamentem a szüleimhez. Aztán, ahogy öregedtek, egyre többször láttam, hogyan múlik az idő, milyen a pusztulás maga. Odafelé boldogan mentem, visszafelé nagyon szomorúan. Félek, hogy amikor a gyerekeim meglátogatják a szüleiket, ugyanezt érzik. 

Pörögjünk fel, nincs miért szomorkodni: Ön sikeres, Jászai Mari-díjas színész, több délvidéki színházat, díjakat alapított. Ön jelölte ki a délvidéki színjátszás napját, rendez, remek filmszerepek vannak a tarsolyában, és a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa. Nekem kicsit ezzel együtt olyan, mint régen a vándorszínészek: Szabadkán lakik, és Magyarországon játszik. Nem otthontalanság ez? 

-    Érdekes, most, hogy mondja. Sosem érzetem ezt. Nem tudnék máshol lakni, de imádok játszani Békéscsabán, Sopronban, vagy ahová éppen hívnak Ha megyek játszani, olyan vagyok, mint a juhász. Az ott van otthon, ahová leszúrja a botját, leteríti a subáját. Megérkezem a színészházba, vagy bármilyen más szállásra, panzióba, és viszem a két nagy bőröndömet. Gyorsan otthont teremtek: kipakolom a kedves tárgyaimat, néhány könyvemet, a ruháimat, és kész a fészek. Ott vagyok otthon, ahol éppen lennem kell, ahol feladatom van.

Annak idején 8 évesen borzongtam a messzeségtől, de vágytam is rá: nem tudtam, mi van a horizonton túl. Aztán megtudtam, ott van „a” város. Ez akkor nekem Zenta volt. Tudtam, hogy én városban akarok élni, ahol élet van. Igen, ahogy az elején mondta, én nem láttam színházat és embert is csak keveset, de kezembe került egy könyvecske, ami leírta, hogyan kell színdarabot rendezni. Na én akkor ezt elkezdtem, és akartam tágítani a horizontomat. Meg is történt, megtettem.

Sok idő volt az is, amíg felfogtam, hogy én magyarul beszélek, de ahol élünk, az nem Magyarország. Volt egy kis táskarádióm, azon hallgattam mindig a magyar adást. A kedvencem: „Játék és muzsika 10 percben. Aki kérdez, Czigány György. Aki válaszol: ..”. És mindig volt valaki, aki válaszolt és tudta a válaszokat. Akkor én úgy gondoltam, hogy Magyarország egyenlő a nagyon okos emberek országával, akik minden kulturális, zenei kérdésre tudják a választ, hogy Magyarország a Parnasszus. Magyarország ma sikereim színhelye. Hálás vagyok érte. Bízom abban, hogy játékszenvedélyemnek, a színpadnak még sokáig hódolhatok.

Vincze Kinga


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Létay Dóra: Szeretném behívni a nagy lehetőséget Gyógyhír Magazin

Kubik Anna: Advent a Hargitán Gyógyhír Magazin

Brüll Zsófia: Egy mese mindfelett Gyógyhír Magazin

Gegely Róbert: „Unalmas pasi vagyok, nincs káros szenvedélyem” Gyógyhír Magazin

Juhász Anna: Egy varázslat részese voltam Gyógyhír Magazin

Garami Gábor: Almafüggő vagyok és 30 éve agglegény Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter