• 2025. június 16., hétfő

Az elfelejtett szerv


2020.12.23

Bélflórának az emberi (és állati) emésztőrendszerben élő mikroorganizmusok összességét nevezzük. A legnagyobb hasznot azzal hozzák a gazdaszervezetnek, hogy erjesztik a megemésztetlen szénhidrátokat. Ezen felül a bélbaktériumok szintetizálják a B- és a K-vitamint és bontják le az epesavakat. E bonyolult rendszer kiegyensúlyozott működéséért mi is tehetünk. Hogyan?



Az emberi testben mintegy 100 billió mikroorganizmus él – vagyis számuk egy nagyságrenddel nagyobb, mint a szervezetünket alkotó sejteké. E baktériumok hasonló anyagcsere-tevékenységet folytatnak, mint testünk szervei, ezért néha „elfelejtett” szervnek is nevezik ezeket.

Becslések szerint a belekben élő baktériumfajok száma 300és 1000 közé tehető, ám a baktériumok 99 százalékát feltehetően mindössze mintegy 30-40 faj adja. A normál bélflóra segíti az emésztést, illetve bizonyos vitaminokat állít elő. Ezen kívül szerepet játszik a nyálkahártya mechanikus védelmében, megkönnyíti a kalcium, magnézium és a vas felszívódását, ellenanyag-termelésre készteti szervezetünk védekező mechanizmusát, az immunrendszert.

Szervezetünk számára kedvező baktériumok például a Bifidobacterium törzsek (Bifidobacteriumlongum, Bifidobacteriuminfantis stb.), illetve a Lactobacillusok (Lactobacillussalivarius, Lactobacillusbulgaricus, Lactobacilluscasei stb.) A károsak közé tartoznak egyebek mellett a Clostridium és az az Escherichia coli.

hirdetés

Ami károsítja a bélflórát
Bélflóránkat több tényező károsíthatja. Így például a gyógyszerek közül az antibiotikumok, a hormont tartalmazó készítmények, a szteroid tartalmú gyulladáscsökkentők, valamint a savlekötők, illetve az emésztőnedv-termelés visszafogására kifejlesztett gyógyszerek. Szintén ártalmas hatású a dohányzás, a szeszfogyasztás és a helytelen táplálkozás. A bélflóra egyensúlyát egyes emésztési problémák is felboríthatják, igy a tartós hasmenés vagy székrekedés is. 

Utóbbi esetben is fontos, hogy elősegítsük a kedvező hatású baktériumok szaporodását, míg a kedvezőtlen hatásúakét meggátoljuk. A bélflóra védelmére többféle, igazolt hatású készítmény közül választhatunk; a nekünk megfelelő kiválasztásához kérjük a háziorvos vagy a gyógyszerész tanácsát.

Papp György


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Bélflóra és betegségek: több probléma állhat a hátterében Gyógyhír Magazin

Rossz szájíz, böfögés, teltségérzet: IBS tünetek is lehetnek Gyógyhír Magazin

Rejtélyes betegség: sok magyar életét nehezíti meg Gyógyhír Magazin

Szimbiotikumok: az immunrendszer és a bélflóra védelmében Gyógyhír Magazin

Mitől és miért lassul le az anyagcsere? Gyógyhír Magazin

Magas lipoprotein(a)-szint - fontos tudni erről az örökletes lipidzavarról Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
júniusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája