A közmondás univerzális jelenség, minden ismert nyelvben és kultúrában megtalálható, ezért megalapozottan hihetjük, hogy az emberi evolúció, a tudat és a psziché fejlődése szempontjából fontos jelenségről van szó, aminek az egyes emberek és az emberek közösségei fennmaradása és továbbélése szempontjából funkciója és haszna van. A maga tömör, könnyen elsajátítható formájában a közmondás feldolgozott élettapasztalatot tárol és ad tovább. A sokszor hétköznapi szóhasználat e rögzült formájában elszakad a közvetlen értelmezéstől, és mint metafora, komplex világlátás közvetítőjévé válik. 

A „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!” szólás például esszenciális szemléleti-értékelési módszertant nyújt egy fiatalember számára egy bonyolult döntési helyzet megoldására. A társas világban való eligazodásban, az erkölcsi kérdések megítélésében, az emberi természet, a férfiak, a nők, a házasság, az élet és a halál dolgainak megértésében segítenek a közmondások. És nem csak a megértésben, de az alkalmazkodásban is. Amikor egy kommunikációs helyzetben a beszélő azt mondja, hogy „Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik”, akkor a tapasztalat mellett egyúttal egy elvárt szemléleti és cselekvési utasítást is átad a hallgatónak: ha nem vigyázol, pórul jársz! 

Nagyon érdekes, hogy egyes közmondásokat ma is ugyan úgy megértünk, mint évszázadokkal ezelőtt élt eleink, másokat pedig már alig-alig. Az első csoportba azok a közmondások tartoznak, amelyek valamely általános emberi tulajdonságot vagy jelenséget írnak le (pl. „Nem az a legény, aki adja, hanem aki állja!”), míg a második csoportba olyanok, amelyek valamely ma már nem vagy alig ismert életmódhoz, foglalkozáshoz, tevékenységhez, eszközhöz kapcsolódnak (pl. „Tanulj tinó, ökör lesz belőled!”). A megértés hidat képez azokkal a felmenőinkkel, akiket nem is ismertünk, és a közmondás így válik indentitásképző elemmé. 

A társadalmi-kulturális változások egyes közmondások tartalmát elavulttá teszik, emiatt üzenetük befogadása konfliktust gerjeszt. Pl. az „Asszonynak hallgass a neve” mondás a nemek megváltozott státuszának következtében nem korrekt, ám ha valaki mégis eszerint kívánja szervezni az életét, feltehetően sok konfliktusra számíthat. 

Az ún. pozitív pszichológia követői több közmondást erőteljes kritikával elutasítanak, illetőleg felhívják a figyelmet az azokban foglaltak hátrányos voltára. Pl. a „Ne szólj szám, nem fáj fejem” véleményük szerint eltántorít a gondolataink és érzéseink kifejezésétől, ami nem segíti a lelki egyensúlyunk megtalálását. A „Járt utat járatlanért el ne hagyj!” éppenséggel nem ösztönöz kreatív, új megoldások keresésére és megtalálására. Vagy a „Cél szentesíti az eszközt” morálisan nem vállalható, ha más emberek kihasználásáról, becsapásáról, megkárosításáról, ne adj’ isten életük beáldozásáról van szó. 

Sok igazság van abban, amit a kritikai észrevételeikben megfogalmaznak, ugyanakkor mindannyian érezzük, milyen erővel hat ránk a közmondások ereje. Ennek magyarázata nem az, hogy a közmondások tartalma és közvetített bölcsessége feltétlenül érvényes lenne minden körülmények között és minden időben, hanem inkább az, hogy amikor kimondunk egy közmondást, akkor akaratlanul is deklaráljuk ahhoz a nyelvi-kulturális közösséghez tartozásunkat, amelyben megértik, amit mondtunk. 

Az ehhez a közösséghez tartozás élményének biztonságot adó, szorongást csökkentő hatása van, amire sokkal nagyobb szükségünk van mint gondolnánk, és ezért öntudatlanul is erősen ragaszkodunk hozzá. Egy adott közmondás üzenetének elfogadása vagy elvetése éppen ezért morálisan lehetséges, ám pszichológiai értelemben nehézségekbe ütközhet. Más szavakkal: egy közmondásnak érzelmi kötőereje is van.

A közmondások gyakorlatilag a szemünk előtt alakulnak át, változnak meg és jönnek létre. Az „Addig jár a korsó a kútra, míg el nem készül a vízvezeték” humorba fordítja a sztereotip tudást. Az „Ember tervez, a Windows lefagy” pedig már egészen mai szólás. Az internetalapú világban a mémek veszik át a közmondások helyét. Az idő mindent megold. Talán azt is, hogy évszázadok múlva mennyi marad meg mindebből. 

Fábián Tamás  •  pszichológus

Gyógyhír Magazin