• 2025. június 16., hétfő

(K)rém egyszerű!


2021.07.12

Rovarcsípés, napégés, csalánkiütés: ne engedjük, hogy kiütéssel győzzenek felettünk a nyári kellemetlenségek! Figyeljünk a megelőzésre, a megfelelő fényvédelemre!



A maszkok végre eltűntek, és jó hír, hogy kendőzetlenül itt a nyár, de a legmelegebb napszakokban nem feledkezhetünk meg a napfény elleni védekezésről. Legyen szó kendőről, sapkáról vagy kalapról, fontos, hogy ne hagyjuk otthon, még akkor sem, ha csak az utcára megyünk délidőben. Bőrünk ugyanis nem felejt, és kétféleképpen reagálhat a napfényre: lehet akut (azonnali), ilyen a napégés, illetve lehet krónikus, amely évek, évtizedek után jelentkezhet – a bőr elöregedését, ráncosodását okozva. 

Megkülönböztetünk enyhe, némi bőrpírral járó, valamint közepes, apró hólyagok formájában jelentkező leégést. Súlyos leégéskor a bőr sötétpirossá, lilássá válik,  a fájdalmas tüneteket pedig hidegrázás és láz is súlyosbítja – sorolta lapunknak dr. Csernus Krisztina bőrgyógyász. 

Fény okozta bőrbetegségek
Bőrünk számtalan illat-, illetve színezőanyaggal, tartósítószerrel kerülhet kapcsolatba naponta, hiszen a sminkeken, dezodorokon keresztül a mosásig, mosogatásig nagyon sokféle anyaggal érintkezik. Az elmúlt másfél évben mindannyian tapasztaltuk a fertőtlenítő szerek áldásos hatását, de hosszú távon a mindennapokban használt különféle vegyi anyagok bőrgyulladást okozhatnak.

Kialakulhat az úgynevezett irritatív dermatitisz (ez a reakció elsősorban a provokáló anyag tulajdonságaitól, a behatási időtől, az anyag koncentrációjától függ), vagy allergiás kontakt dermatitis. Ez utóbbi reakció csak a kiváltó anyagra érzékeny embereken jelenik meg. Ennek az allergiának a jellemzője, hogy gyakran megismétlődik, és sajnos a kiváltó allergén anyag egyre kisebb mennyiségben képes bőrreakciót provokálni. 

A leggyakrabban észlelt tünetek általában a bőrpír, a kiütés, a hólyagosodás, a viszketés és a duzzanat az érintett bőrfelszínen, de akad olyan eset, amikor a tünetek kezeléséhez már bőrgyógyász segítségére van szükség.

Dózsa-Kádár Dóra


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Bőrrák: a fekete véd! Gyógyhír Magazin

Napbarnított bőr káros sugarak nélkül? Gyógyhír Magazin

Minden leégés egy életre szól! Gyógyhír Magazin

Az ABCDE szabályon kívül fontos a rút kiskacsa jel Gyógyhír Magazin

A rendszeres szűrés és a fényvédelem életeket menthet Gyógyhír Magazin

Csodafegyver a bőrproblémák ellen: a niacinamid Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
júniusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája