• 2024. május 06., hétfő

2021-ben ötödször nyerte el az MSD az „Év Gyógyszere” díjat Magyarországon


2021.06.29

A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság rangos szakmai elismerését idén az allogén őssejt-átültetésen átesett felnőtteknél gyakran kialakuló veszélyes vírusfertőzés megelőzésére kifejlesztett gyógyszer érdemelte ki. Magyarországon egyedi méltányossági kérelemmel már elérhető a díjazott készítmény, amely az érintettek körében végzett klinikai vizsgálatok szerint jelentősen csökkenti a CMV-fertőzés kiújulásának, a súlyos, gyakran halálos kimenetelű szövődmények kialakulásának veszélyét, és javítja a betegek túlélési esélyeit.


Az MSD az allogén őssejt-átültetésen átesett felnőtteknél gyakran kialakuló veszélyes vírusfertőzés megelőzésére szolgál


A lakosság több mint fele fiatalkorára nagyrészt tünetmentesen átesik a herpeszvírusok családjába tartozó CMV (cytomegalovírus) okozta fertőzésen, de a kórokozó megmarad a szervezetben, így újra feléledhet, támadásba lendülhet. Egészséges embereknél rendszerint ez nem igényel kezelést, ezzel ellentétben a szervtranszplantáción átesett betegek olyan kezelést kapnak, amely gyengíti az immunrendszerüket, a csontvelő átültetett betegek immunműködése pedig eleve károsodott. Így ebben a csoportban a CMV már komoly, akár halálos kimenetelű szövődményeket is okozhat.

Az MSD díjazott készítménye azért számít áttörésnek, mert Magyarországon korábban csak a kialakuló betegségek kezelésére álltak rendelkezésre csekély számban gyógyszerek, a megelőzésre nem.

A komoly innovációt jelentő gyógyszernek egyelőre nem ismertek az alkalmazhatóságát korlátozó mellékhatásai.

„Nagy megtiszteltetés, komoly szakmai elismerés, hogy az MSD 1996, 2002, 2006 és 2017 után egyedüli vállalatént immár ötödik alkalommal nyerte el a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság „Év Gyógyszere” díját. Erre korábban még nem volt példa hazánkban, büszkék vagyunk az elismerésre” – mondta Dr. Barótfi Szabolcs, az MSD klinikai kutatási igazgatója.

 

A díj odaítéléséről

Az Év Gyógyszere díjat a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság (MFT) 1997-ben azért alapította, hogy szakmai presztízsével támogassa a legkorszerűbb, leghatékonyabb és leginkább betegbarát készítmények, valamint új terápiás eljárások magyarországi elterjedését.  

Az elismerésre a hazánkban bejegyzett gyógyszergyártó és/vagy forgalmazó cégek pályázhatnak olyan gyógyszerkészítménnyel, amely az Európai Unióban és/vagy Magyarországon már rendelkezik forgalomba hozatali engedéllyel.

Az Év Gyógyszere védjegyzett díj odaítélésekor az értékelés főbb szempontjai a hatásmechanizmus újdonsága, a tudományos felfedezés áttörő volta, a gyógyszer hiánypótló szerepe hazánkban az adott terápiás területen, kedvező mellékhatás és interakciós profilok, kedvező metabolizmus és farmakokinetikai tulajdonságok, költséghatékonyság, felhasználóbarátság, és nem utolsósorban a hazai kutatásfejlesztési hozzáadott érték.

– mondta el Prof. Dr. Ferdinandy Péter, az MFT elnöke, a Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet igazgatója.

Az MFT vezetősége által létrehozott bíráló bizottság külső szakértők véleményét is kikérve értékeli a pályázatokat. Az elkészült szakvélemények alapján a társaság vezetőségének javaslata alapján a közgyűlés titkos szavazással dönt a díjazottról.

Az MSD megelőzi a súlyos szövődmények kialakulását

„Az MSD azért tudta ismételten elnyerni az „Év Gyógyszere” díjat hazánkban, mert a pályázott készítmény csökkent immunitással jellemzett állapotokban is lehetővé teszi ennek a súlyos szövődménynek a megelőzését. Az új hatásmechanizmusú, innovatív molekula szelektív cytomegalovírus-ellenes hatással rendelkezik” – mondta Prof. Dr. Bitter István, az MFT szakmai bíráló bizottságának elnöke, az Egészségügyi Tudományos Tanács Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottság elnöke, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika egyetemi tanára, professor emeritusa.

„Ennek ellenére a kezelés mentes azoktól a súlyos (toxikus) mellékhatásoktól is, melyek az eddig alkalmazott megelőző kezeléseket jellemezték – pl. allogén őssejt-transzplantáció esetén. A szakirodalomban megjelent adatok megerősítették a gyógyszer profilaktikus hatékonyságát és dokumentálták a halálozás csökkenését is” – tette hozzá Prof. Dr. Bitter István.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Az „Év gyógyszerésze 2021” és a „Kedvenc Patikám pályázat 2021” győztesei Gyógyhír Magazin

A Recyclomed-nyereményjáték nyertesei Gyógyhír Magazin

Szükség van a véradásra és a gyógyultak plazmaadására! Gyógyhír Magazin

Ezek voltak a 2021-es év legnagyobb egészségügyi kihívásai Gyógyhír Magazin

Megéri beszélni róla! Ne legyen tabutéma az aranyér! Gyógyhír Magazin

Az erek védelmében Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter