Mint az összeesküvés-elméletek esetében az lenni szokott, nagyon nagy valószínűséggel itt is a legegyszerűbb magyarázat igaz: Zrínyi Miklós halálát tényleg egy megsebzett vadkan okozta. Ám az, hogy a politikai merénylet teóriája is lábra kapott, abból ered, hogy valóban sok gyanús vagy furcsa körülmény övezte a halálesetet, melyek legalábbis magyarázatra szorultak.

Politikus, katona, költő

Zrínyi Miklós különleges alakja a magyar kultúrtörténetnek, mivel nemcsak költő, de politikus is volt: a kor legnagyobb magyar hadvezére, legendás törökverő, híres katona és államférfi, egyszóval történelmi személyiség és egyúttal a magyar barokk irodalom legnagyobb alakja. Fontos megjegyezni, hogy ő maga elsősorban politikusnak és katonának tartotta magát, irodalommal csak másodsorban (és mindig a törökellenes harc szüneteiben, télen) foglalkozott, valamint legjobb írásait is a török elleni háború szolgálatába állította.

Az első magyar eposz: a Szigeti veszedelem

Dalmát főnemesi család sarja volt, dédapja a híres szigetvári hős, az idősebb Zrínyi Miklós – az ő 1566-os harcáról írta költőnk nagyszabású eposzát, a Szigeti veszedelmet. Az első magyar eposz fő üzenete, hogy ha a magyarok testvériesen és összetartóan, jó erkölcsű és önfeláldozó katonaként védik a hazát, akkor kiűzhető a török.

Hasonló szellemben fogantak prózai művei is: a Tábori kis tractá-ban gyakorlati tanácsokat ad a magyar hadviselés korszerűsítéséhez, a Vitéz hadnagy-ban leírja, milyen tulajdonságokkal kell bírnia egy jó hadvezérnek (legyen erkölcsös, művelt, bátor és fegyelmezett).

A Mátyás király életéről való elmélkedések-ben kifejti, hogy a jó király csakis nemzetbeli uralkodó lehet (nyílt provokáció volt ez az osztrák király ellen), Az török áfium ellen való orvosság című röpiratában pedig sodró lendületű érveléssel, kérlelhetetlen logikával bizonyítja be, miért létkérdés a magyarság számára az összefogás és a török kiűzése.

„Édes és dicső dolog a hazáért meghalni.” – vallotta Zrínyi, és eszerint is élt.

Gyorsan tapasztalt hadvezérré vált 

A fiúk udvarhű és katolikus szellemű nevelésben részesültek, a kor legjobb jezsuita iskoláiba jártak, több nyelven beszéltek, olvastak és írtak. Zrínyinek nagy könyvtára is volt, ami ritkaságnak számított a korabeli főuraknál. Szenvedélyes hazafi volt tehát, noha neveltetése nem erre predesztinálta, sőt. Zrínyi Miklós és öccse, Péter nagyon korán árvaságra jutottak, gyámjuk az akkori király, II. Ferdinánd és Pázmány Péter esztergomi érsek lettek. 

A neveltetése során beléplántált Habsburg-hűség azonban fokozatosan erodálódni kezdett, amikor Zrínyi 17 évesen megkezdte önálló, felnőtt életét, átvette délvidéki birtokait, és kezdetét vette soha véget nem érő harca a törökkel. Rövid időn belül nagyon tapasztalt hadvezérré vált.

Lassan ráébredt, hogy az osztrákok csak ütközőállamnak tekintik Magyarországot, a török elleni harcot csak akkor támogatják, ha az már közvetlenül Bécset fenyegeti.

Az udvarhű neveltetés kezdte hatását veszteni, Zrínyiben felébredt a hazafi.

A Habsburg-ellenes harc vezéralakja lett 

Vallási kérdésekben is türelmesebb lett: bár katolikus vallását sosem hagyta el, de a belénevelt protestáns-ellenességgel is szakított, mivel úgy vélte, a vallási megosztottság is hátráltatja a török elleni magyar összefogást.

Sőt, úgy látta, a „testvérharc” megszüntetésével nemcsak a törököt lehetne kiűzni végleg, de a Habsburg-uralomtól is meg lehetne szabadulni.

Az 1650-es években már ő volt a Habsburg-ellenes magyar főúri ellenzék vezéralakja. 1663-64 telén egész Európát megdöbbentő, hatalmas győzelmet aratott a török felett, seregével messze benyomult a Török Birodalomba. Hadi sikereit az udvar nem aknázta ki, épp ellenkezőleg: 1664-ben megkötötték a törökkel a vasvári békét, mely az előző évek összes hódítását a török kezén hagyta.

A végzetes vadászat résztvevői

Zrínyi ekkor a végsőkig elkeseredett és minden valószínűség szerint egy Habsburg-ellenes összeesküvés előkészítésébe kezdett: ez eléggé egyértelmű a végzetes vadászaton részt vevők névsorából. 1664. november 18-án, a kursaneci erdőben rendezett vadkanvadászaton ott volt Guzics Miklós, Zrínyi „udvari kapitánya” és öccse, ősi horvát mágnáscsalád sarjai; a kapitányt Zrínyi többször is alkalmazta félhivatalos diplomáciai feladatok ellátására.

Aztán ott volt az ifjú Bethlen Miklós gróf, az erdélyi kancellár fia, Apafi Mihály fejedelem titkos küldötte, aki a későbbi években, erdélyi összekötőként majd aktív résztvevője lesz a Habsburg-ellenes Wesselényi-összeesküvésnek.

Továbbá: Vitnyédi István, soproni ügyvéd, Zrínyi bizalmasa, a szerveződő ellenzék fontos alakja, aki két év múlva – ugyancsak tisztázatlan körülmények között – szintén halálát leli majd. Részt vett még a vadászaton bizonyos Ludovico Magliani (Majláni) savoyai lovag. Sejthetően ő is titkos diplomáciai küldetésben járt, Savoya ugyanis francia érdekszféra lévén, nem volt barátja a Habsburg-udvarnak. Ezen kívül ott volt még Zrínyi olasz inasa, Angelo és egy Paka nevű horvát jáger (vadász).

Akiről semmi egyebet nem lehet tudni, csak azt, hogy később, halála után a családja busás kegydíjat kapott a bécsi udvartól, ami utólag roppant gyanússá tette a néhai Pakát.

Ő volt az, aki a vadászat végén, amikor az urak a szürkületben már indultak volna hazafelé, horvátul szólt Zrínyinek, hogy megsebesített egy vadkant és a vérnyomokat követve, a sűrűben utána lehetne menni. Zrínyi erre – a „vaddisznó vérén” – egyedül bement a sűrű erdőbe.

Hamar a hintót, oda az úr!

A szerencsétlen esetet, melyben a sok csatát túlélt, legendás törökverőt, a Magyar Marsnak nevezett Zrínyit ledöntötte lábáról és megölte egy közönséges vadkan, a jelen lévő Bethlen Miklós így írta le Önéletírásá-ban, 40 évvel később: „Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics, mondja a bátyjának: Hamar a hintót, oda az úr. (…) hát ott fekszik, még a balkezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala. Majláni így beszélte: hogy amint Paka után bément a disznó vérin az erdőbe, hogy amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jajj-szót: Paka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Paka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; ő hozzá lő, elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az úr felkél, s mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott), sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de hiába, csak elfolyt a vére, először ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni, mert a fején három seb vala: egy balfelől, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé szakasztotta rútul a feje bőrit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme felé rút szakasztás; de e kettő semmi, hanem harmadik jobbfelől a fülén alól a nyaka csigájánál ment bé s elé a torka felé ment és a nyakra járó minden inakat ketté szakasztotta, az ölte meg, a vére elmenvén. (…) Így lőn vége Zrínyi Miklósnak: csuda, olyan vitéz sem lőtt, sem vágott a kanhoz, stuc, spádé lévén nála.”

A stuc pisztolyt, a spádé rövid kardot jelent, Bethlen megjegyzése tehát azt üzeni, hogy ő maga gyanakodott arra, hogy ez merénylet, és nem baleset volt. Ezt támasztja alá, hogy – Pakán kívül – senki nem látta Zrínyi halálát, hogy Majláni ráadásul rá is lőtt a disznóra, aztán később egy golyót a halott Zrínyi szeme alá fúródva találtak és szedték ki onnan, tehát egy lőtt seb is volt rajta.

Lőtt sebe is volt

Így hát Bethlen gyanúja nem volt alaptalan, bár arra 40 év után már rosszul emlékezett, hogy Zrínyi küzdelem nélkül adta volna meg magát a disznónak. A sebesült vadkant ugyanis másnap megtalálták az erdőben, hasában Zrínyi késével, be is vitték a várába, Csáktornyára.

Több egykorú forrás is említi, hogy Zrínyi szeme alatt volt egy kerek, mély seb, abban pedig egy golyó – és ebből eredt később az összes merénylet-elmélet.

A Zrínyi család udvari papja, az ír származású Marcus Forstall, aki látta a holttestet, tárgyilagosan próbálta rekonstruálni az eseményeket: „Arcának sebe még a hozzáértőkben is gyanút keltett, hogy ólomgolyó ütötte, amely esetleg a küzdő vadra kilőve, azt a célpontot érte, amelyet a legkevésbé kellett volna. Ha mégis ez történt, kétségkívül nem bűnös szándékból történt, jóllehet, különböző nemzetbéli férfiak vének részt azon a vadászaton.”

„Rútul bánék vélem a disznó”

Nem lehet kizárni, hogy akár Paka, akár Majláni szándékosan lőtt volna rá Zrínyire, mintha a vaddisznót vette volna célba, ám bizonyíték sincs rá, és az is elég sokat mondó tény, hogy maga az áldozat sem okolt senkit, a vadkanon kívül („rútul bánék vélem a disznó”).

A bécsi udvarból irányított merénylet valószínűségét az is gyengíti, hogy épp a vadászat napján érkezett az udvarból egy meghívólevél, amely Zrínyit Bécsbe invitálta, hadi tanácskozásra. Eszerint tehát az udvar inkább tárgyalni akart volna vele, nem megöletni őt.

A Bethlen és más szemtanúk által leírt sebei, főleg a nyaki ütőér felszakadása, és az a tény, hogy háromnegyed óra alatt elvérzett, ugyancsak a brutális vadkan-balesetet igazolják. Talán valóban volt egy pisztolylövés is (akár szándékosan, akár véletlenül), ám ez végső soron lényegtelen. Zrínyi nem a lövésbe halt bele.

Sokan örültek a halálának

Zrínyi Miklós halála tagadhatatlanul a legjobbkor jött a bécsi udvarnak, de a töröknek is. A kanizsai várban örömünnepet ültek és sortüzet lőttek a nagyúr halálának hírére. „Ez önmagában mégsem bizonyítja, hogy a vadkan turbánt viselt volna” – írja találóan a téma szakértője, Bene Sándor.

A titkos szervezkedés egy időre megtorpant a kursaneci vadászat után. De csak egy időre. Zrínyi Péter és más főurak részvételével két év múlva megkezdődött a Wesselényi-összeesküvés. Ugyan szomorú véget ért, ám olyan függetlenségi szervezkedéseknek ágyazott meg, mint a Thököly-felkelés, majd utóbb a Rákóczi-szabadságharc.

Dávid Andrea
irodalomtörténész

Gyógyhír Magazin