• 2026. július 26., vasárnap

Bőréhség – ismeri ezt a fogalmat?


2024.07.14

Sokan tapasztalják, hogy az emberi érintés vagy ölelés feltölti és megnyugtatja őket. Ennek az ellenkezője is igaz, a testi kontaktus hosszan tartó hiánya rontja a pszichés és érzelmi állapotot. A neurológia is ismeri a jelenséget, amit a köznyelvben csak bőréhségnek neveznek.



A bőréhség az emberi érintés iránti biológiai igény. Ez az oka annak, hogy az újszülötteket édesanyjuk testén pihentetik, és ezért számolnak be a magánzárkában lévő rabok arról, hogy legalább annyira szomjazzák az emberi érintést, mint amennyire vágynak a szabadságra.

„A bőr érintésével stimuláljuk a bőr alatti nyomásérzékelőket, amelyek üzeneteket küldenek az agy bolygóidegének. Ennek nyomán az idegrendszer lelassul, a szívverés és a vérnyomás csökken, az agyhullámok pedig nyugalmi állapotot mutatnak. Ezzel együtt a stresszhormonok, például a kortizol szintje is csökken. Az érintés oxitocint is felszabadít, azt a hormont, amely például a szexuális együttlét és a szülés során termelődik. 

Más szóval az emberi érintés biológiailag jót tesz. Hatására nyugodtabbnak, boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat.” – magyarázta a jelenséget a Wired magazinnak Tiffany Field, a Miami Egyetem Érintéskutató Intézetének munkatársa.

Az érintés fontos az immunrendszer erősítésében
Alberto Gallace, a Milano-Bicocca Egyetem idegkutatója az idézett cikkben azt is elmondta, hogy érintés nélkül az emberek fizikailag és érzelmileg is leépülnek. „Az ember eredendően társas lény; agyunk és idegrendszerünk úgy van kialakítva, hogy az érintés kellemes élmény legyen. Ez csak olyan társas lényeknél fordul elő, akiknek együtt kell lenniük, hogy növeljék túlélési esélyeiket.” Az emberi interakciók átalakulása miatt világszerte csökken az érintések száma, ez a tendencia pedig a koronavírus-járvány miatt tovább erősödött. 

Tiffany Field aggasztónak nevezte a jelenséget a Wirednek, és elmagyarázta, hogy az érintés – azzal, hogy csökkenti a kortizolszintet – fontos szerepet játszik az immunrendszer működésében. Amikor a kortizolszint magas, immunrendszerünk kimerül, ugyanis a kortizol elpusztítja a természetes ölősejteket, a fehérvérsejtek egy típusát, amelyek a vírusokat is támadják. A kutató szerint HIV-fertőzött és rákos betegeknél már kimutatták, hogy az érintés hatására megnövekszik a természetes ölősejtek aktivitása.

Szerdahelyi Krisztina


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


A fitnesz egyik mostohagyereke időskorban válhat fontossá Gyógyhír Magazin

Hőség: erre a néhány dologra érdemes fokozottan figyelni Gyógyhír Magazin

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében Gyógyhír Magazin

Idősebbek is elkezdhetik - óriási előnyökkel jár az időskori mozgás Gyógyhír Magazin

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett Gyógyhír Magazin

Hat gerinckímélő tanács utazáshoz Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
júliusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája