

A szemkörnyék arcunk egyik legtöbb gondoskodást igénylő területe, amelynek nem tesz jót az őszi-téli időszak szárazabb levegője. A hideg beköszöntével még fontosabb, hogy törődjünk az érzékeny szem alatti területek ápolásával.
Ősszel és télen a szokásosnál is nagyobb szükségünk lehet a szemránckrémekre. A kevesebb napsütés miatt szervezetünkben csökken a D-vitamin mennyisége, ami pedig létfontosságú az egészséges, ragyogó bőrhöz. Ráadásul a külső levegő hidegebb és szárazabb lesz, ami stresszt okoz a bőr számára, és dehidratációval jár. Az sem segít, hogy több időt töltünk a lakásban, ahol a központi fűtés alaposan kiszárítja a levegőt.
A szem körüli bőr az arc egyik legtöbb gondoskodást igénylő területe, ami gyorsan jelzi a külső és belső körülmények megváltozását. Sérülékeny, hajlamos a kiszáradásra, és hamar mutatja az öregedés és a fáradtság jeleit. A hunyorgás és a szem állandó mozgása szintén vonalakat és ráncokat rajzol a bőrre, a szem alatt pedig folyadék gyűlik össze, ami puffadtságot és sötét karikákat okoz.
A magyarázat egyszerű: bőrünk a kor előrehaladtával „kifullad”. Úgy is elképzelhetjük a bőrszövetet, mint egy zsugorodó gumiabroncsot, ami az évek során egyre laposabbá, szárazabbá, törődöttebbé válik. Ennek a folyamatnak a késleltetésében segíthetnek a szemránckrémek, amelyek többek között nedvességet, vitaminokat és kollagént (a bőr legfőbb proteinje) juttatnak a bőrbe. Elhalványítják a finom vonalakat, biztosítják a rugalmasságot, valamint kezelik a fáradtság és a stressz jeleit, amelyek ősszel és télen még nyilvánvalóbbá válhatnak.
Bőrápolási tanácsok az őszi-téli idényre
Ahogy a hidegebb időjárás beköszöntével lecseréljük a nyári ruhatárat, úgy a szépségápolási rutinon is érdemes változtatni. A következő praktikák a bőr állapotától függően ősszel is segíthetnek az egészséges egyensúly fenntartásában.
A bőrradírozás helyett válassza a kíméletesebb kémiai hámlasztást
A bőr télen szárazabbá és érzékenyebbé válik. Akinek szüksége van rá, továbbra is dönthet a hámlasztás mellett, de csökkentse annak intenzitását, hogy elkerülje az esetleges irritációt. A bőrradírozás helyett ajánlott kémiai hámlasztók segíthetnek a feszülő, hámló bőr kezelésében és a nedvesség megőrzésében is. A savak mindhárom csoportja, az AHA, a BHA és a PHA serkenti a kollagéntermelést, így hozzájárul a bőr fiatalos, egészséges működéséhez is.
Fedezze fel a probiotikus bőrápolást
A probiotikus bőrápolás nagyjából úgy működik, mint a probiotikus étrend-kiegészítők a bélrendszerünkben: segít fenntartani
az egyensúlyt. Ha kombinált a bőre, és gyakran ingadozik a száraz és a zsíros állapot között, akkor a probiotikus szérum vagy hidratáló segítheti a szélsőségek kiegyensúlyozását.
Alkalmazzon többféle hidratáló terméket
Különösen az olyan érzékeny területek igényelnek extra nedvességet, mint a szemkörnyék és az ajkak. A legtöbb hidratáló maszkot, balzsamot és kenőcsöt nem kell leöblíteni, így akár egész éjszakára a bőrön maradhatnak.
Válasszon gazdagabb hidratáló krémet
Nyáron a legtöbb bőrtípusra elegendő a könnyű hidratáló krém, de a lehűlés és a központi fűtés hatását már érdemes egy kicsit gazdagabb arckrémmel ellensúlyozni. Gondoljon rá úgy, mint a télikabát bőrápoló megfelelőjére.
Ne feledkezzen meg a fényvédelemről
Van egy olyan része a bőrápolási rutinnak, amire minden évszakban szükség van. A nap UV-sugárzása télen is ugyanolyan káros, ezért ilyenkor is kenje be fényvédő krémmel az arcát és egyéb fedetlen bőrfelületeit, például a nyakát, a fülét és a kezét is.
Kezelje a bőrpírt nyugtató összetevőkkel
Aki hajlamos a bőrpírra, azt a hűvösebb hónapok jobban megviselik, különösen az orr és az orca körül jelentkezhetnek a tünetek. Keresse az olyan nyugtató, gyulladáscsökkentő készítményeket, amelyek enyhítik az irritációt.
Használjon olajos arctisztítót vagy balzsamot
Ha nyáron habzó vagy súroló hatású arctisztítót használt, a hőmérséklet csökkenésével cserélje le krémes vagy olajos formulára. Ezek is hatékonyan eltávolítják a sminket, és tisztítják a pórusokat, de nem csökkentik a bőr zsírtartalmát.
C-vitamin kívül-belül
A C-vitamin serkenti a kollagéntermelést, valamint erősíti a bőrt, így az jobban megtartja a nedvességet, és ellenállóbb a káros hatásokkal szemben. A nyári hónapokban bőrünk jobban ki van téve az UV-sugaraknak, ami fotokárosodáshoz és a bőr idő előtti öregedéséhez vezethet. A C-vitamin szedése és a vitamintartalmú bőrápolók használata hozzájárul a bőr regenerációjához, valamint segít fenntartani az egyenletes tónust és textúrát, és fokozza a természetes ragyogást.
Szerdahelyi Krisztina