- Sally Potter: Party című darabjának premierje után beszélgetünk.  Nagy siker volt! 

- Nagyon izgalmas a darab, és az utolsó pillanatokban is van meglepetés, ami a cselekményt illeti. Értékes bulvár, ha lehet ilyet mondani, amin az ember elgondolkodhat, amiben van izgalom, a színészek számára pedig rendkívül jól kidolgozott karakterek adnak jó játék-
lehetőséget. 

- Tegnap, szombaton volt a bemutató, és a beszélgetésünkre a vasárnap délelőttöt mondtad. Meglepődtem, ilyen hamar kipihened magad? 

- Ez a szakmánk. Tévedés azt hinni, hogy a színész egy fellépés után nem tud aludni, és csak másnap délután tér magához. Ez egy kedves, civil elképzelés. A színész tudása és tehetsége legjavát adva megcsinálja az előadást, elvégzi a munkáját és kilép a szerepből. Abba bele is lehetne halni, ha ott ragadnánk egy Hamlet vagy egy III. Richárd karakterében. 

- Ha ma ránézel a Vígszínház épületére, mit mond neked a látvány? 

- Fél évszázada dolgozom itt. 1972-ben leszerződtetett Várkonyi Zoltán a Vígszínház legendás társulatába, olyan művészek mellé, mint Páger Antal, Sulyok Mária, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Darvas Iván, Somogyvári Rudolf, Bulla Elma, Tomanek Nándor, és nem is tudom felsorolni mind a legnagyobbjainkat. Tőlük, mi akkori fiatalok, nemcsak szakmai trükköket tudtunk ellesni, de tudhattunk a magánéletükről, ismerhettük az életüket meghatározó gondolataikat. Öröm volt velük egy légtérben lenni és hallgatni a sztorizásaikat, a civil életüket is figyelni, nézni a gesztusaikat, hallani a gondolkodásmódjukat. Ráadásul Várkonyi Zoltán bevezette azt, hogy minden szezonban a legprogresszívebb, a legjobb formában lévő rendezőket hívta meg egy-egy előadásra, így nagyon friss és különböző impulzusokat kaphattunk. 

- De közben te is sztár lettél! Elmeséltem neked, hogy te fiatal színész voltál, mi meg nagy gimnazisták, és kinyomoztuk, hol laksz, és hetekig terveztük, hogy becsöngetünk. Nyilván nem emlékszel, de nekünk életre szóló élmény volt. Nem volt internet, de te mégis nagyon hatottál ránk. Ismertünk és nagyon megszerettünk. Hogy értékeled ma ezt? 

- Az akkori sztárság mögött volt érték. Az egy értékesebb sztárság volt, azt hiszem. Ahhoz, hogy egy népszerű lap címlapjára kerülj, valamit le kellett tenni az asztalra, ez az úgynevezett celebkultusz  még nem volt. Jutalom volt, hogy jöttek a címlapok, a riportok. Megbecsültük ezt nagyon. Szerettem azt az időszakot. 

- Nemcsak színész, de költő is vagy. Miért Kálnoky László volt az, akitől mesterséget akartál tanulni?

- Annak idején Lator Lászlónak mutattam meg a verseim, ő hozott össze Kálnokyval, aki érdemesnek találta a verseimet közlésre, és buzdított arra, hogy írjak. Majd az első kötetemnél bábáskodott, segített és haláláig atyai jó barátom maradt. Nem múló hálával gondolok rá. 

- Láttuk A két pápa című filmet, és láthatjuk veled és Jordán Tamással színpadon. Azt hiszem, kevés ilyen szerep van, amiben egy színész ekkorát tud alakítani. 

- Hatalmas élmény nekem is, és persze telt házakkal játsszuk. De szeretem a Honderű című Spiró György darabot, ez egy kiváló komédia. És lassan a kétszázadik előadáshoz ér a Vígben a Játék a kastélyban című darab.

- Kis szakmai titkot árulj el az olvasóknak. Eddig jó szerepekről beszéltél. Mi van akkor, ha olyat osztanak rád, amit nem szeretsz? 

- Ez érdekes kérdés. Igen, volt olyan, főleg fiatalon, de éppen ettől szakember a színész, hogy azt is tisztességgel, szakmai becsülettel megcsinálja. Mondjuk mese nincs, mert a szerződésedben benne van, hogy a mindenkori művészeti vezető határozza meg mit és miben játszol. De valójában nincs ebben semmi különleges. A civil életben sem a beosztott döntése, hogy mi is a feladat. Nyilván a mi szakmánkban megvan az az előny, hogy jó szemű rendezők tudják, kire mit bízhatnak. De igazából egy színész mindig azt szereti, amiben éppen játszik. Engem megtaláltak a jó szerepek ezalatt a fél évszázad alatt, és szinte nem is nagyon tudok olyat mondani, amiben nem játszottam szívesen. Jó rendezők jó szerepeket osztottak rám, nem kell ennél több. 

Vincze Kinga 

Gyógyhír Magazin