• 2024. május 06., hétfő

Németh Kristóf: Színházat csináltunk oda, ahol eddig nem volt


2023.12.11

Németh Kristóf, a Fórum Színház tulajdonosa, többszörös édesapa, a legifjabb fiú érkezését lapunk megjelenésével egy időben várják. Ismert színész, számos filmben, de főként sorozatokban láthatjuk őt. Nemcsak népszerű, de bátor, vállalkozó szellemű ember is, aki már 27 évesen is színházigazgató volt.


Megtiszteltetésnek tartom az érdeklődést, amelyben feltétlen benne van az sok minden, amit ebben a szakmában eddig a nézőknek adhattam


Ismét egy új ötlet Öntől, idén hozták létre a Lepencevölgyi Nyár elnevezésű rendezvénysorozatot, amely máris sok nézőt vonzott.
A Lepence-völgy Visegrádon található, személyes kötődésem az, hogy itt ismertem meg a feleségemet. A nagy fiammal, a most 15 és fél éves Lőrinccel sokat vendégeskedtünk Visegrádon, nagyon megszerettük. Már évekkel ezelőtt ideálmodtam egy nyári színházi játszóhelyet. A Thermál Hotel mellett van egy olyan terület, amely egy gyönyörű mező, egy kis erdővel szegélyezve. Többször álltam ott és beleláttam ebbe a helyszínbe egy színpadot és egy nézőteret, és mindennek a háttere maga a Dunakanyar. Kiderült, hogy a hotel egyik vezetőjének is hasonló dédelgetett álma volt ez, így aztán a Fórum Színháznak, az én színházamnak a kezdeményezésére a partnereinkkel együtt létrejött az Első Lepencevölgyi Nyár elnevezésű szórakoztató, nézőcsalogató kulturális rendezvény.  Egy nagyszerű családi darabbal kezdtünk, a Süsüt mutattuk be a Hadart Társulat vendégszereplésével. Ott ültem én is a gyerekek között a nézőtéren, térdemen a három és fél éves középső fiammal, Leventével.

Az ön számára ez a nyár több szempontból is a születések nyara.
 Egy csoda-időszakot élek: hamarosan megszületik a harmadik fiam és a Fórum Színháznak pedig megszületett az első gyermeke, ez a nyári fesztivál, ahová elhoztuk a sikeres, szórakoztató darabjainkat is. „A feleség negyvennél kezdődik” című házasságjavító vígjátékot Gregor Bernadettel, Vanya Tímeával, Pikali Gerdával játsszuk, és itt is jól fogadta a közönség.  Volt közös előadásom A Rossz fiúk Stand Up Comedy Humortársulattal is, nevezetesen Orosz Gyurival. Az itt megtapasztalt siker abban erősíti meg a csapatomat, a társulatot, hogy a következő nyárra még nagyobb volumenű rendezvénysorozatot hozzunk létre. Szentendre az otthonunk és nagyszerű érzés, hogy itt a Dunakanyarban összpontosul most a család és a munka is, itt tapasztaljuk meg a lokálpatriotizmus és az összefogás erejét, hiszen könnyen találtunk partnereket a nyári színház  létrehozásához. És most már több ezer boldog nézői szempárban tükröződnek vissza a megvalósult tervek.

A Szentendrei Teátrummal is készülnek a nézőket meglepni, igaz?
Augusztus 24-én lesz egy vadonatúj bemutatónk közösen, Szentendrén játsszuk azt a darabot, melyet kifejezetten a társulatomnak rendeltem meg. Az „Aki túsz, aki nem, jövök” című interaktív előadást Magyar Attilának és Beleznay Endrének írattam, ők lesznek a túszejtő és a túsztárgyaló és a nézők lesznek a túszok,biztos, hogy ez egy rendkívül szórakoztató, izgalmas játék lesz. Persze készülünk az őszre is már, méghozzá egy Spiró György drámával kezdjük az évadot. Válságokkal, nehézségekkel küzdő kulturális életünkben, társadalmunkban ilyen sokat játszani, mint ami nekünk megadatik, igazi ajándék.

A Fórum Színháznak nincs saját épülete, így évközben is több helyen lépnek fel a társulattal.
Igen, de vannak állandó játszóhelyeink, ilyen Szentendre, Gödöllő, Vác, Dunakeszi, Esztergom és Budapesten is vannak helyek, ahol sokat vendégeskedünk.

Ha megállítják az utcán, melyik szerepe miatt teszik a legtöbbször?
Ez generációs ügy, mert én azt látom, hogy 50 fölött Szomszédok, 30 és 50 között Barátok közt, 30 alatt pedig Drága örökösök, vagy Mellékhatás vagy Korhatáros szerelem. A legfiatalabbak, a fiam generációja pedig akkor ismer meg, ha felkerült rólam valami a TikTok-ra vagy az Instagram-ra. Mindegyik visszajelzés jólesik nekem.  

Fontosnak tartja a jelenlétet a közösségi médiában, nagyon gyakran ad helyzetjelentést arról, hogy éppen hol van, mit csinál, milyen előadáson dolgoznak, mini híradókat látok Öntől. Van egy szakmai háttércsapat?
Sajnos nem tudom professzionálisan működtetni az internetes híradást, nincs külön stábom erre. De a közösségi oldalaimat nézve elmondhatom, hogy jelenleg 150 ezer ember kíváncsi rám és a mondandómra, ők az állandó követőim. Nekik feltétlen tartozom rendszeresen megújuló tartalmakkal, legyenek azok magánéleti eseményekről való beszámolók, vagy a színházunk aktuális dolgairól szóló hírek vagy csak egy szép naplemente, melynek felvételét szívesen mutatom meg másoknak. Megtiszteltetésnek tartom az érdeklődést, amelyben feltétlen benne van az sok minden, amit ebben a szakmában eddig a nézőknek adhattam.

Vincze Kinga

Fotó: Forgács Bea

Az interjú a Gyógyhír augusztusi számában jelent meg, a lapot keresse a gyógyszertárakban!


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Létay Dóra: Szeretném behívni a nagy lehetőséget Gyógyhír Magazin

Kubik Anna: Advent a Hargitán Gyógyhír Magazin

Brüll Zsófia: Egy mese mindfelett Gyógyhír Magazin

Gegely Róbert: „Unalmas pasi vagyok, nincs káros szenvedélyem” Gyógyhír Magazin

Juhász Anna: Egy varázslat részese voltam Gyógyhír Magazin

Garami Gábor: Almafüggő vagyok és 30 éve agglegény Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter