Sok színpadi alakításod közül az én egyik legnagyobb élményem a József Attila Színház Anna Karenina előadása, amiben a címszerepet játszottad.  
Szerepálmaim sosem voltak, de ez egy álomszerep volt. A darab Nagy András lírai adaptációja, csodálatosan szép szövegekkel. Anna figurája pedig örök, hiszen nagyon sokan élnek látszat boldogságban, és közülük csak kevesen vannak, akik ezen változtatni tudnak vagy akarnak.

Elváltál, ami nekem azt jelenti, hogy tudtál változtatni.
Senki sem azért vág bele egy házasságba, hogy elváljon, de ha két ember már nem ugyanazt érzi egymás iránt, amit az elején, és nem is képesek változtatni, akkor el kell válni. Csak tragikus vége lehet, ha valaki kényszerből vagy félelemből beleragad egy rossz kapcsolatba. Én szerencsére nem voltam kényszerhelyzetben, de az, hogy van egy közös kislányunk, nyilván nehézzé tette a válást. A sors kegyetlensége, hogy volt férjem, Józsa Imre a válásunk után két évvel meghalt, így nem látja felnőni Emmát.

Aki már 10 éves. Tudom, hogy sztereotip kérdés, de színésznő akar lenni?
Nem az anyai elfogultság beszél belőlem, de olyan sok mindenhez van tehetsége a rajzolástól, a zenén át a műugrásig, hogy se ő, se én nem foglalkozunk ezzel. Nyilván látom, hogy milyen remek megfigyelő, hogy milyen humora, milyen improvizációs képessége van, de a kérdés még nagyon korai. Az, hogy én már négyéves koromban kijelentettem, hogy színésznő akarok lenni, tulajdonképpen teljesen abszurd, pedig erről az útról senki és semmi nem térített el. Hogy Emmából végül mi lesz, arra térjünk vissza mondjuk 10 év múlva.
Rendszeresen szinkronizálsz. Felejthetetlen, amikor a hangodon hallhattam Audrey Hepburnt a Várj, míg sötét lesz című filmben. Hogy kaptad meg ezt a munkát?

Ma már sokszor a külföldi gyártó dönti el hangminták alapján, hogy ki legyen egy-egy országban a szinkronhang. Amikor ezt a filmet csináltuk, nem volt ilyen kényszer: Aprics László szinkronrendező rám gondolt, és hálás is vagyok érte, mert ki ne szeretne egy kicsit Audrey Hepburn lenni?
Amikor szinkronizálsz valakit, eszedbe jut, hogy te máshogy oldottad volna meg a feladatot?
Nyilván vannak zseniális és kevésbé zseniális színészek azok között, akiket szinkronizálsz, de ilyesmi eszedbe sem jut a munka során. Csak akkor tudsz „rajta lenni” a figurán, ha eggyé válsz azzal, akinek a hangodat kölcsönzöd. Ez így volt Hepburn esetében, de így van Charlize Theron vagy a Szex és New York Samanthája, Kim Cattrall esetében is.  Rég rossz, ha valaki engem hall, miközben őket látja.

És mi van veled most?
Szabadúszóként dolgozom, és remélem, hogy jobbnál jobb szerepek találnak meg. Unatkozni azért most sincs időm. Egy nő és egy férfi címmel fut egy élő beszélgetős műsorom a Rádió Bézsen, hétfőnként délben. A műsor célja – ha úgy tetszik, szlogenje –, hogy megtudjam, mit gondolnak rólunk, nőkről a férfiak.  Vendégem volt már Szolnoki Péter, Gerendás Péter, Csapó Gábor Czutor Zoltán, Quintus Konrád és Simon Kornél, novemberben pedig többek közt Szilágyi Jánossal beszélgetek. Bár nem színház, nagyon élvezem. Természetesen játszom is, az RS9 Színházban fut Felvidéki Judit rendezésében a Toprongyozó című előadás, amelynek alcíme az, hogy „Ó, azok a 90-es évek!”. A rendszerváltás utáni kaotikus időszakban játszódik a darab, amikor mindenki a helyét kereste. A korszak persze csak díszlet, az előadás valódi, hétköznapi emberi drámák körül forog, néhol viccesen, néhol szomorúan. Líviát, a turkáló tulajdonosát játszom, akinek újgazdag feleségként és vállalkozóként is rengeteg titka és félelme van. Kis színház, de fontos előadás és egy nagyon „szeretem szerep”.

Bár rengeteget játszottál színházban, neked is egy sorozat, a Jóban Rosszban hozta meg az országos ismertséget. Mikor láthatunk újra tévében?
Azt a szerepet is casting után kaptam meg és ma is folyamatosan járok meghallgatásokra. Nagyon remélem, hogy nemsokára konkrét választ adhatok a kérdésre – most még abban a fázisban vagyok, hogy pozitív gondolkodással szeretném „behívni” az újabb nagy lehetőséget. Mert egy színész számára is az az egészséges, ha magánéletében is boldog és sokat is dolgozik – jó feladatokon.

Vincze Kinga

Fotó: Hollauer Rita

Az interjú a Gyógyhír 2022/11. számában jelent meg!

Gyógyhír Magazin