• 2024. május 07., kedd

Ismét várják a jelöléseket és a szavazatokat!


2024.03.07

A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság közreműködésével, 2011. óta minden évben meghirdeti e gyógyszerészeknek és patikáknak szóló díjakat. Mindenki jelölhet és szavazhat a szerinte legjobbnak tartottakra a www.evgyogyszeresze.hu  oldalon.


A kezdeményezés nem titkolt célja a gyógyszerészeti munka jobb megismertetése és elismertetése


A Roche Magyarország Kft. támogatásával megvalósuló pályázaton a kiírók olyan gyógyszerészt kívánnak elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldásokkal és betegközpontú szemléletével. 

A www.evgyogyszeresze.hu oldalon minden érdeklődő javasolhatja az általa legjobbnak gondolt gyógyszerészt. A beérkezett javaslatok összesítését követően a legfeljebb 20, legtöbb javasaltot (szavazatot) kapó szakembert kéri fel a zsűri a szakmai pályázat benyújtására, és közülük kerül majd ki a győztes.

A „Kedvenc Patikám” pályázatban a betegek tudnak közvetlenül véleményt formálni a patika munkájáról szavazatukkal, amivel (ellentétben a másik díjjal) az egész patika munkáját minősítik. A szavazás lezárásáig legtöbb szavazatot kapó patika lesz a győztes, és viselheti a „Kedvenc Patikám” megtisztelő címet. 

A kezdeményezés nem titkolt célja a gyógyszerészeti munka jobb megismertetése és elismertetése. Bizonyára sokan emlékeznek például arra, hogy a COVID járvány idején, amikor a legtöbb egészségügyi intézmény bezárt, a patikák folyamatosan nyitva tartottak, és a készítmények kiadása mellett, szakmai tanácsokkal is segítették a hozzájuk fordulókat…

A szervezők az Év Gyógyszerésze díjjal olyan szakembert kívánnak elismerésben részesíteni, aki nem pusztán a betegek (laikusok) között népszerű, de kiemelkedő szakmai teljesítményt is fel tud mutatni, ezért szükséges a 10 lehetséges téma valamelyikét feldolgozó szakmai pályázat is.

A pályázat nyílt, részt vehet minden aktív gyógyszerész. A pályázatokat a szakmai zsűri tagjai anonim módon bírálják el, a díjátadásra a Magángyógyszerészek XXXIV. Országos Kongresszusán kerül sor.

A szakmai zsűri tagjai: 

Dr. Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége tiszteletbeli elnöke, népegészségügyi szakértő

Prof. Dr. Szökő Éva, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke

Prof. Dr. Csóka Ildikó, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai főigazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár

Prof. Dr. Halmos Gábor, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara dékánhelyettese, tanszékvezető egyetemi tanár

Dr. Samu Antal, a gyógyszerészi gondozás hazai megalapítója

Dr. Mikola Bálint a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége alapító elnöke elmondta, hogy „Ritka az ilyen széleskörű, az ország minden szegletét – Soprontól Gyuláig – érintő, a kistérségtől szakellátási intézményekig megszólító pályázat. Ez mindenképpen arra ösztönzi a szervezőket, hogy ezeket a pályázatokat és pályázókat érdemes felkarolni, bemutatni és pódiumot adni nekik, hogy közkinccsé tegyük ezeket az általuk kimunkált értékes gondolatokat. Különösen fontos ez ma, amikor látjuk az egészségügyi ellátó rendszer küzdelmeit, mivel, ha erőfeszítéseinket összekapcsoljuk, akkor lehetőségünk nyílhat segíteni a helyzet, a betegellátás javításában.” 

Részben ennek jegyében is, valamint figyelemmel a pályamunkák magas színvonalára, és a szakmai érdeklődésre a Bíráló Bizottság a szervezőkkel közösen, önálló, nyomtatott gyűjteményes kiadvány formájában is megjelentette a korábban már díjazásban részesített gyógyszerészek aktualizált pályamunkáit.

A pályázaton jelölni és szavazni a https://www.evgyogyszeresze.hu oldalon lehet, ahol meg kell jelölni azt a gyógyszerészt, vagy patikát (https://www.kedvencpatikam.hu), akik a közönség szerint legméltóbbak lehetnek az Év Gyógyszerésze vagy Kedvenc Patikám megtisztelő cím elnyerésére. 

Az Év Gyógyszerésze jelölések beérkezésének határideje: 2024. május 31., ezt követően a pályamunkák beérkezési határideje 2024. augusztus 30.

A Kedvenc Patikám szavazatok beérkezésének határideje: 2024. szeptember 30.

A pályázat során az idei évben a jelöltek a következő témakörökből választhatnak majd:

  1. Klinikai orientált szolgáltatásbővítés lehetőségei a közvetlen lakossági gyógyszerellátás területén.
  2. Gyógyszerbiztonság a gyógyszerészi gondozás folyamatosan változó környezetében - a gyógyszerész feladatai, felelőssége és lehetőségei.
  3. Farmakoterápia menedzsment lehetőségek a jelentős betegpopulációt érintő területeken (diabetes, hypertonia, asthma, COPD, osteoporosis, stb.).
  4. A szöveti glükóz mérésére szolgáló szenzorok megjelenése és ennek gyógyszerészi gondozási kérdésköre.
  5. Immunanalitikai és egyéb diagnosztikai gyorstesztek (point-of-care) a gyógyszertárakban, ezek szakmai kérdései.
  6. Social media platformok szerepe a hiteles laikus tájékoztatásban, gyógyszer-, beteg biztonság és betegségmegelőzés támogatása modern eszközökkel.
  7. Terápia menedzsment a lakossági gyógyszerellátásban, a gyógyszerész szerepe a hatékony, biztonságos és költséghatékony gyógyszeres terápia kialakításában.
  8. A magisztrális gyógyszerek szerepe a személyre szabott gyógyszerelésben, tradíció és innováció a betegellátásban.
  9. Szolgáltatásfejlesztés: Az orvos- gyógyszerész - páciens együttműködés tapasztalatai a gyakorlatban
  10. Lehetőségek az intézeti és a közvetlen lakosságot ellátó gyógyszerészek szakmai együttműködésében, különös tekintettel a krónikus betegek terápiás ellátásában, felügyeletében.

Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Az ártalomcsökkentés széles skálán mozog: az egészségedről te döntesz! Gyógyhír Magazin

Lehet, hogy eddig te is rosszul szellőztettél – és nem is tudsz róla! Gyógyhír Magazin

Tegyél érte Te is! – Ártalomcsökkentéssel egy füstmentes városért Gyógyhír Magazin

Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjak 2023 Gyógyhír Magazin

Tegyél érte Te is: ártalomcsökkentéssel egy fenntarthatóbb jövőért! Gyógyhír Magazin

Tudatos életmódváltással a testi-lelki harmóniáért: Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter