

Stohl András, Jászai Mari-díjas magyar színész – írja a lexikon. Ha ezt most bővebben akarnánk kifejteni, hogy mi mindenben láthattuk, színháztól, filmen át a szórakoztató műsorok sokaságáig, milyen világsztárok szólalnak meg magyarul az ő hangján, akkor hosszú oldalakat tölthetnénk meg a felsorolással. Tíz emberből kilencnek biztosan van valamiféle véleménye róla, a munkásságáról, a személyiségéről. Számomra az összekötő gondolat az, hogy bármit csinál, mindenben hiteles.
• Az emberek általában szilveszterkor összegzik a mögöttük álló évet, a színész szerintem nyáron, az évad végén. Milyen évet zársz?
• Különleges volt több szempontból is. Két nagy bemutatóm volt, ami nem sok, de nagyon komoly feladatok. A Vígszínházban Mohácsi János rendezte Molnár Ferenc Üvegcipőjét, itt Sipost játszottam. A Centrál Színházban, Alföldi Róbert rendezésében pedig Az ügynök halálában Lomant alakítottam. Mindkettő nagyon nagy szerep, olyan, amilyet az ember a pályája tetején játszik el: mindkettőhöz kell életkor, tapasztalat és beérett szakmai tudás. Aztán most július végén búcsúztunk az Átriumtól. Már tavaly is rezgett a léc, hiszen a színház működéséhez a közönség adományai kellettek, több mint 80 millió forint gyűlt össze, de ez nem várható el az emberektől. Az őrült nők ketrece volt az Átrium utolsó előadása. Szerencsére a darabot a RAM-ban játsszuk majd szeptembertől. Én úgy zártam az évemet, hogy most először mondtam azt a színházaknak, hogy a következő évadban ne osszanak ki semmilyen szerepet rám.
• Bátor döntés, még akkor is, ha szinte megkerülhetetlen alakja vagy a színházi életnek és a tévés produkcióknak.
• Jobban érzem magam, hogy ezt kimondtam, de nem tagadom, azért van bennem félelem. Viszont havonta 28 előadásban játszom, kell, hogy legyenek szabad estéim, a családom, a gyerekeim és magam miatt is.
Ázsia expresszben Tillával (Fotó: TV2)
• Hogyan lassítasz még?
• Fontosnak tartom a mozgást, egyrészt azért, mert a színész teste az egyik hangszere, karban kell tartani. Kondizok, világ életemben sportoltam, és ha nem tudok valami miatt egy hétig edzeni, kifejezetten rosszul érzem magam. Viszont szerencsére a szüleimtől jó géneket örököltem. És ott van az erdő: édesapám és a nagyapám is vadászott, így én is és most már a fiamat is viszem magammal. Az erdőben pedig megáll az idő, teljes a nyugalom.
• A Vígszínház egyik előadásában, Shakespeare Vízkeresztjében volt egy jelenet, ahol meztelen felsőtesttel, ráadásul egy maszkban egy szamarat alakítottál elképesztő hitelességgel. Azt értem, hogy a színész képes a legkülönbözőbb karaktereket eljátszani, de egy szamarat?
• Érdekes, hogy éppen erről kérdezel, ugyanis engem végigkísértek a pályámon az állatok. Az első igazán sikeres helyzetgyakorlatom a főiskolán egy mozgás órán volt. Azt találtam ki, hogy egy majom vagyok, aki felébred a ketrecében, ahol van egy szék. Csináltam mindent majomként azzal a székkel, de az volt a vége, hogy leültem a tanárral szemben, ugyanúgy, ahogy ő ült. Vagyis pár perc alatt végigjátszottam egy evolúciót. Akkor éreztem rá erre szerintem. Egyébként van lovam, szeretek lovagolni, és különben is sokat vagyok állatok között, nagyon szeretem megfigyelni, hogy hogyan mozognak, hogyan reagálnak különböző helyzetekben.
• Gondolom, most már pihensz szeptemberig.
• Nem egészen, hiszen az Újratervezést forgatom a TV2-vel. Aztán lesz egy katonás műsor, ezt izgatottan várom. Amerikai műsor licence, ahol civilek vállalkoznak kiképzésre, ez a fizikai reality nekem is kihívás lesz. Jönnek a Dancing with the stars előkészületei is, és július végén, augusztus elején megyünk Szigligetre a Delilát játszani a Centrál színházzal.
• A pályád csúcsán vagy, a tapasztalataidat és az életkorodat tekintve is, egy gyönyörű férfikorban emberileg és művészileg is. Szerintem ez egyfajta nagyon jó megérkezés. Hogy érzed magad? Hogy vagy most?
• Azt hiszem, hogy jól. Persze a döntésem miatt félek is, hogy vajon hogyan fogom bírni. Bár a feleségem, Vica sokat tesz azért, hogy bátran fogadjam el, hogy a „kevesebb munka, több család” koncepció értékesebb nekem is, és a gyerekeimnek is. Sokat köszönhetek Vicának, hiszen ő az, aki tol engem ebbe az irányba. Az ember belülről nem mindig érzi, hogy mikor kell megálljt mondani. És az az igazság, hogy amiket most mondtál rólam, azt, ha én mondanám ki, szerénytelenségnek hangozna és nem is mondanám ki ezeket a mondatokat. Nem tartozom azok közé, akik beszélnek arról, hogy ők mekkora színészek. Én azt hiszem, hogy nekem az a dolgom, hogy játsszam el a lehető legjobban, leghitelesebben a szerepeimet, értem ide a más műfajban való megfelelést is, a műsorvezetést is. És addig jó, ameddig vannak kétségeim. Legalábbis azt hiszem.
Vincze Kinga