• 2025. június 16., hétfő

Nem csak az egyedül élők és nem csak az idősek hívják a lelki segélyvonalat


2024.12.25

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) számára a decemberi hónap kiemelt időszak, ilyenkor ugyanis naponta több száz hívás érkezik be hozzájuk. Szenteste és karácsony első két napján ez a szám elérheti akár az ötszázat is, de hasonlóan sűrű a szilveszter és az újév napja is. A legtöbben azért telefonálnak, mert nem szeretnek egyedül lenni az ünnepekkor, ugyanakkor sokan vannak, akik nem élnek egyedül, mégis magányosnak érzik magukat, és szeretnék, ha valaki meghallgatná őket. Ebbe a munkába kapcsolódik be a témát felkaroló Egyedülfekvők.hu tematikus oldal is, ahol az egyedül élők megoszthatják a karácsonnyal kapcsolatos érzéseiket és gondolataikat.



A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége évente körülbelül 200 ezer hívást kezel. A határon túli szolgálatokkal is rendelkező szervezet az ünnepekkor 10-15 százalékkal több hívást kap, mint az év bármelyik másik időszakában. Vadas Henrietta, az Egyedülfekvők.hu oldal alapítója Dudás Erikával, a LESZ elnökével beszélgetett az ünnepi időszakról. Kiderült, a legtöbb megkeresés hétvégén fut be a szervezethez, de népszerűek a hétköznap délutáni és a késő esti órák is. Annak érdekében, hogy minden hívást fogadni tudjanak az ünnepekkor, már most nagyobb számú, képzett önkéntessel dolgoznak.

A szövetség elnöke az Egyedülfekvők.hu-nak elmondta, a hívástartalmakat tekintve a magány és az izoláció első helyen áll, emiatt hívják a legtöbben a segélyvonalat. Ez nemcsak karácsonykor, hanem az év többi napján is vezető ok. Az ünnepek viszont erőteljesebben felszínre tudják hozni a fájó érzelmeket, ezért sokan úgy döntenek, telefonon keresztül osztják meg nehézségeiket, problémáikat.

„Karácsonykor a legtöbb telefonáló nem szeret egyedül lenni, ilyenkor minket hívnak. Fontos számukra, hogy megosszák valakivel a gondolataikat, érzéseiket. Sokan ugyan nem élnek egyedül, mégis magányosnak érzik magukat, de olyan is előfordul, hogy az adott problémát nem tudják vagy nem akarják a családnak, barátoknak elmondani. Szívesebben osztják meg ezt olyan személlyel, akivel telefonon beszélnek anonim módon, mert így sokkal könnyebb megnyílni és kifejezni a fájdalmat” – magyarázza Dudás Erika.

Nem minden hívás szól nehézségekről – sokan nosztalgiáznak karácsony alkalmából

A LESZ elnöke hozzátette, az egyedül élő idősek elsősorban a szervezet gondozó vonalát hívják. Ők azok, akik nincsenek krízisben, de fontos számukra, hogy kapcsolatot létesítsenek valakivel, hogy meghallgassák őket. A tapasztalatok szerint ezek a hívások nem mindig fájdalmasak: az ünnepek alkalmával az idősek felidézik a régi karácsonyi élményeiket, vagy a szeretett személlyel töltött éveket. Ugyanakkor sokszor megjelenik bennük a várakozás is. Ilyenkor elmondják, mennyire várják, hogy videón keresztül beszéljenek a külföldön élő gyerekeikkel és unokáikkal.

Fiatalok is megkeresik a telefonos lelkisegély-szolgálatot

Dudás Erika közölte, nem csak az idősek, az egészen fiatalok is megkeresik a telefonos lelkisegély-szolgálatot. Általánosságban véve a 18 év alatti telefonálók aránya 10-15 százalékra tehető, a 24 év alattiak esetében ez a szám elérheti a 20 százalékot is, ami több tízezres nagyságrendet jelent a hívásokban. Ezekben a megkeresésekben erősen érződik az online világ térhódítása, ugyanis sok fiatal azért hívja őket, mert internetes zaklatás áldozatai lettek, de az is gyakori, hogy amiatt csalódottak, mert nem érkezett annyi lájk a megosztott fotóikra, mint amennyit szerettek volna.

A szakember hozzátette, bármilyen okból is történjen a hívás, a legfontosabb, hogy a telefonálók érezzék a figyelmet, és értő meghallgatásban részesüljenek. Ez karácsony és újév alkalmával különösen fontos. Ilyenkor a szervezetnél arra törekednek, hogy az ügyelő és a hívó együtt ünnepeljen.

Vadas Henrietta, az Egyedülfekvők.hu alapítója szerint a magány össztársadalmi probléma. Ez viszont nem az egyedülléttől függ, hanem a minőségi kapcsolatok hiányából fakad. Azok számára, akiknek nincs lehetősége a családdal ünnepelni, az Egyedülfekvők.hu azt javasolja, hogy karácsonyozzanak a barátaikkal, vagy önkénteskedjenek, mert így megélhetik a vágyott közösségi kötődést. Az egyedül élők az Egyedülfekvők.hu oldalon is megoszthatják érzéseiket, gondolataikat a karácsonnyal kapcsolatban.

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége a nap 24 órájában minden hálózatról ingyenesen hívható a 116-123-as számon!

Az Egyedülfekvők.hu oldalról:

Az Egyedülfekvők.hu oldal egy hiánypótló kezdeményezés, amely az egyedül élőkhöz kapcsolódó sztereotípiákról szeretne párbeszédet indítani. Célja, hogy több szemszögből bemutassa a velük kapcsolatos témákat, és megismeréssel, valamint az előítéletek mögé nézéssel segítse az elfogadást. Továbbá egy új kifejezést is bevezet, az egyedülfekvők fogalmát, amely alatt azokat a személyeket értjük, akik tartósan egyedül élnek. Ők azok, akiknek ugyanolyan életük van, mint bárki másnak, csupán annyi különbözteti meg őket a többiektől, hogy este nem fekszik mellettük senki sem. A kezdeményezés ötletgazdája Vadas Henrietta, támogatója pedig a DeepInsight kreatív ügynökség.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Ne pánikolj! Gyógyhír Magazin

Kognitív fejlesztéssel segíthetjük gyermekeinket Gyógyhír Magazin

Gyerekkori szorongás és stressz oldása Gyógyhír Magazin

Így tehető élhetővé és szerethetővé egy egyedül élő otthona Gyógyhír Magazin

Veszélyek a munkahelyen: valóban egészséges környezetben dolgozunk? Gyógyhír Magazin

Hova forduljunk pszichiátriai jogsértés esetén? Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
júniusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája