• 2025. október 22., szerda

Ne pánikolj!


2025.06.01

A pánikbetegség (pánikzavar) olyan szorongásos betegség, amely során a beteg rendszeresen hirtelen bekövetkező félelmet. A visszatérő pánikrohamok a mindennapi életet, tevékenységet is akadályozzák.



Az első pánikroham gyakran spontán jelentkezik, azaz „derült égből villámcsapásként” éri a beteget, általában nem azonosítható közvetlen kiváltó ok, de gyakori, hogy valamilyen szempontból nehéz, kritikus élethelyzetben éri a beteget az első roham (pl. betegség, gyász, munkahelyi nehézségek).
 
A betegség tünetei

A pánik a szorongás súlyos formája. Minél gyakrabban következik be, a beteg annál inkább igyekszik elkerülni bizonyos helyzeteket, mert attól tart, hogy ezek újabb rohamot váltanak ki. Ez hozza létre a „félelem a félelemtől” ördögi körét, ezzel növelve a pánik súlyosságát, előidézve további rohamokat, amelyek során intenzív mentális és fizikai tünetek jelentkeznek.

Pánikroham során a tünetek közül legalább négy jelentkezik, és ezek hirtelen, nagyjából 10 percen belül elérik teljes intenzitásukat. A legtöbb pánikroham 5 és 20 perc közötti időtartamig tart, ám a szakirodalom ennél lényegesen hosszabb ideig tartó pánikrohamról is említést tesz.

Mit tegyünk pánikroham esetén?

Amennyiben egy hónapon belül többször is átél súlyos szorongást, félelmet, pánikrohamot, keresse fel háziorvosát. A kivizsgálás, a tünetektől függően, első körben kiterjedhet a szervi betegségek kizárására is.

Fontos! Ha a pánikrohamhoz hasonlító tünetegyüttes először jelentkezik, és erős mellkasi fájdalmat észlel, hívja a 112-t és kérjen mentőt, mert a szív vagy a tüdő érintettségét mielőbb ki kell zárni!

Amennyiben környezetében egyértelműen pánikrohamot észlel, bánjon az érintettel türelmesen, beszéljen lassan, megnyugtatóan, próbálja a légzését irányítani, lassítani, fogja meg a kezét és minden módon éreztesse vele, hogy biztonságban van.

Lehetséges szövődmények

A nem kezelt pánikbetegség az élet több területét érintő szövődményekhez vezethet, és a mindennapokban a munkavégzés képtelenségét okozhatja.
Gyakori szövődmények: fóbiák kialakulása (pl. agorafóbia); depresszió, szorongás; alkoholbetegség, droghasználat; öngyilkossági gondolatok.

A pánikbetegség kezelése

A kezelést minél korábban el kell kezdeni, mert a stresszreakció okozta vegetatív tünetek feltételes reflexként beépülnek, fixálódnak és egyre gyakrabban lépnek fel, ha a kiváltó okhoz hasonló esemény következik be. Beavatkozás nélkül önmagát gerjesztő folyamatként, az úgynevezett circulus vitiosus (ördögi kör) hatásmechanizmus mintájára a beteg állapota idővel romlik.

A betegség kezelésében pszichológus vagy pszichiáter segíthet kognitív viselkedésterápiával. A kezelés célja a pánikrohamok számának csökkentése és a tünetek enyhítése. 

A különféle szorongásoldó gyógyszerek a betegséget átmenetileg enyhíthetik, de a gyógyszeres terápiát személyre szabottan kell alkalmazni, a többi kezelési mód hatékonyságának erősítésére.

Pánikroham kezelésére javasolható egyéb módszerek: légzéstechnikák elsajátítása, egyéb stresszoldó technikák, rendszeres testmozgás.
 
A pánikbetegség megelőzése

Kifejezetten a pánikbetegséget célzottan megelőző módszer nem ismert. Törekedni kell a minél egyszerűbb, kevés lelkifurdalással járó, áttekinthető, kezelhető „életre”. Vágyait igazítsa a lehetőségeihez, kerülje a szélsőséges életmódot. Mentális és fizikai ereje határait minél ritkábban feszegesse. Szánjon elegendő időt pihenésre, alvásra, rendszeres sporttevékenységre, gondtalan kikapcsolódásra.

A pánikrohamra jellemző tünetei

  •     rendkívül magas pulzusszám;
  •     verejtékezés („jeges veríték”);
  •     hányinger, hányás;
  •     mellkasi fájdalom;
  •     légszomj, fulladás érzése;
  •     hidegrázás, remegés;
  •     hőhullámok;
  •     akár testszerte jelentkező zsibbadás,
  •     térbeli bizonytalanság, szédülés;
  •     hirtelen székelési inger;
  •     rettegés, halálfélelem;
  •     összeszoruló gyomor érzése;
  •     testképzavarok, „testen kívüliség” érzése;
  •     félelem a megőrüléstől;
  •     önkontroll elvesztésétől való félelem.

Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Valóban magányos az, aki egyedül él? A pszichológus válaszol Gyógyhír Magazin

A képernyőhasználat a gyermekek idegrendszerére, pszichéjére Gyógyhír Magazin

Tanteremben vagy irodában: a zaklatás nem mindig látszik, de mindig fáj Gyógyhír Magazin

10 tipp, amivel mentálisan erősebbé válhatsz Gyógyhír Magazin

Pszichiátriai- és alvászavarok - hogyan szakíthatjuk meg az ördögi kört? Gyógyhír Magazin

Az okostelefonok segíthetnek a depresszió korai felismerésében Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
októberi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája