Fiatal korodhoz képest már nagyon sok minden van mögötted. Melyek azok a fordulópontok, amelyek jelentősen alakították az életedet?
Volt egy irány, amely a vágyaim felé mutatott és volt egy másik, amelyben a végzettségeimet szereztem, ez a kettő nem mindig fedte egymást. A Műegyetemre jártam, ott végeztem kommunikáció, majd menedzsment szakon is, de nálatok, az Újbuda TV-ben nagyon beleszerettem a televíziózásba. Úgyhogy elmentem a Komlósi Oktatási Stúdióba, ahol 2013-ban szerkesztő-riporteri oklevelet szereztem, és még abban az évben szerkesztő-műsorvezető lettem az M5 kulturális csatorna Novum című tudományos műsorában. Ez egy következő fordulópont, itt 11 évig dolgoztam. Nagyon sok dolgot megismertem a  szerkesztői munka kapcsán és persze megtanultam a képernyős jelenlétet.  Nekem sokat jelentett, amikor a Magyar Tudományos Akadémia „Akadémiai Újságírói Díjban” részesített, ez ma hazánkban a legmagasabb elismerés tudományos újságírók számára. Megválasztottak a Tudományos Újságírók Klubja elnökének is, amely ezt a  tisztséget közel egy évig, lemondásomig töltöttem be, azt hiszem, rekordot döntöttem azzal, hogy ezt a pozíciót ilyen fiatalon kaptam meg. Televíziós és rendezvény műsorvezetői munkáim folytatása mellett coach diplomát szereztem a Miskolci Egyetemen, fő területem a karrier-, business-, vezetői- és innováció coaching. Most pedig jött a Ridikül, ami országosan ismert, napi műsor, a műsorvezetőre épül, szép kihívás.

Az elődöket lemásolni nem lehet és nem is kell, de te miben fogsz tudni többet adni ennek a műsornak?
Nem is többet, inkább mást. Egyrészt más a személyiségem, másrészt én coachként is dolgozom, ami tulajdonképpen edzőt jelent, az ügyfeleimmel is ugyanazt teszem, amit a tréner csinál: megpróbálom belőlük a legjobbat kihozni. Ezért ezen a szemüvegen keresztül is nézem a dolgokat, igyekszem a nézőknek is megoldásokat mutatni különböző helyzetekre, praktikákat adni, hogy hogyan tudnak tudatosabban ránézni az életükre. De leginkább azt szeretném megmutatni,

Jó, hogy mondod ezt, hogy olykor nézzünk tudatosabban az életünkre. Többnyire csak akkor gondolkodunk el, amikor veszteség ér bennünket. Legutóbbi közös bánat az 55 éves Bényi Ildikó elvesztése, amely megrázta a szakmát, a tévénézőket egyaránt.  
Az, hogy az élet véges, éppen azt mutatja meg, hogy érdemes a jelenben, itt és most élni. Ha az ember azzal áltatja magát, hogy ez egy végtelenített játék, akkor nem próbálja meg a napokból a legtöbbet kihozni. Ha valakinek véget ér az út, akkor a szomorúság mellett inkább arra kell nekünk, itt maradóknak gondolni, hogy mennyi mindent élhettünk át vele, akit szerettünk. Mit adott nekünk, és mi mit tudtunk adni. Amikor én valakit elveszítettem, azt tapasztaltam, hogy megnyugvást és kapaszkodót adhat a gyászfolyamatban, ha azt érezzük, hogy kimaxoltunk mindent a közös kapcsolatunkból, nem maradnak kérdőjelek és hiányjelek. Tehát az a kérdés, hogy az életében mindent megtettünk-e érte, vagy azt sajnáljuk, hogy nem.

Amibe eddig belefogtál, azt, a te szóhasználatoddal mindig „kimaxoltad”. Hogy állsz most ehhez az új feladathoz ? Itt a Ridikül, az országos ismertség lehetősége. Lehet tervezni, lesz ebben is 10 év, mint az előző műsorodban?
Nagyon szeretek dolgozni, szeretem a munkáimat, szerencsére csak olyannal foglalkozom, amiben örömömet lelem. De 10 év hosszú idő és én nagyon szeretnék gyereket is szülni, édesanyává válni. Ha ez megtörténik, akkor az az ember életében sok mindent átalakít. Hogy ezt mikor adja meg a Jóisten, azt nem tudom, ez nem az én döntésem. Valamennyire befolyásolni tudjuk, de hiszem azt, hogy ez valójában egy isteni döntés. De az biztos, hogy én ezt szeretném mindenképpen megélni. 

Vincze Kinga 

Fotó: Ridikül/Tőke Béla

Gyógyhír Magazin