Gyógyhír Magazin
Gyógyhír Magazin
Magyarországon aggasztó tendencia, hogy az elhízás egyre fiatalabbakat érint: már az általános iskolások között is minden negyedik gyermek túlsúlyos, közben egyre jobban terjed az alultápláltság is. A megfelelő fizikai és szellemi fejlődés biztosításán kívül azért kell fokozottan odafigyelni az étkezésükre, mert az ízlés és a szokások ekkor alakulnak ki.
Fotó: 123rf.com
A táplálkozási szakemberek szerint nem túlzás azt mondani, hogy már gyermekkorban eldől, mennyire lesz valaki egészségtudatos felnőtt. Amit a kicsik otthon látnak, vagy amit az iskolában kapnak, az nagyban meghatározza, hogy később milyen ételeket választanak és milyen életmódot alakítanak ki. Ha egy gyerek kiskorában megszokja a zöldséget, gyümölcsöt, a kiegyensúlyozott étkezést és a rendszeres mozgást, akkor felnőttként is természetes lesz számára az egészséges életmód – hangsúlyozza a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.
A tanév kezdetekor különös figyelmet kell fordítanunk a gyermekek táplálkozására, hisz a nyári pihenést követően nagyobb fizikai és szellemi igénybevétel vár rájuk. Ebben az életkorban a gyermekek idejük nagy részét az iskolában, óvodában töltik, ám az otthon látott példa ugyanakkora, ha nem nagyobb jelentőségű. Ha a szülők rendszeresen fogyasztanak zöldséget, gyümölcsöt, tejtermékeket, ha reggelivel indítják a napot és ügyelnek a változatosságra, akkor nekik is ez lesz a természetes.
Ha ugyanilyen elvek alapján kapnak ebédet az iskolában, akkor azt az ízvilágot szokják meg, és nem fognak idegenkedni olyan ételektől sem, mint a bulgur vagy a köles, és nem fognak kóstolás előtt azonnal a sóhoz nyúlni, az édes íz élvezete pedig nem vezet feltétlenül mértéktelen édességfogyasztáshoz. Persze az iskolai büfé még mindig jelenthet kiskaput, vagy a zsebpénz, amit szabadon költhetnek olyan elemózsiára, amire akarnak. Az sem segít, hogy a népszerű fast food éttermek gyakran az iskola utáni társas életük helyszínéül is szolgálnak. Azt is mindig figyelembe kell venni, hogy gyerek és gyerek között óriási a különbség! A 4-17 éves korosztály napi energia- és tápanyagigénye igazán sokrétű.
A napi kalóriaszükségletük nagy szórást mutat: napi 1300 és 3300 kcal között változik. Ezt az életkoron kívül a nemük, a fizikai aktivitásuk és más egyéni tényezők is befolyásolják. Amíg felnőttek és gyerekek napi étkezésének helyes arányai megegyeznek, lényeges különbség van köztük az elfogyasztásra javasolt élelmiszer-mennyiségekben!
Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, azt tanácsolják a dietetikusok, hogy hétköznapi segítségként használjuk a 4-17 évesek számára kidolgozott, hazai táplálkozási ajánlást, a gyermeknek szóló OKOSTÁNYÉR-t. Ebből a helyes arányokon kívül az adagokra és a kalóriákra is közérthető útmutatást kapunk. Az iskolások is bátran megnézhetik. Jó, ha minél előbb rögzül bennük, hogy hogyan kéne helyesen étkezniük ahhoz, hogy egészségesek maradjanak!
Gyógyhír Magazin
Gyógyhír Magazin
Gyógyhír Magazin
Gyógyhír Magazin
Gyógyhír Magazin
Gyógyhír Magazin
Gyógyhír Magazin
